Mi az, amit tehetünk Caxton Hall, London, Anglia, 1982. november 26 Kezdjük el!  Ma indulok vissza Indiába, és nagyon szomorú vagyok, hogy itt kell hagynom a gyermekeimet. Ez kétségkívül egy szomorú nap. De, ahogy tudjátok, el kell mennem, és mindannyian csatlakozni fogtok hozzám, nagyon sokan közületek. De azoknak, akik itt maradnak, meg kell érteniük, hogy célja van annak, hogy itt legyenek, ez nem egy céltalan dolog, és a távollétemben nem kellene vesztegetni az idejüket. Éppen ellenkezőleg: azon kellene gondolkodnotok, hogy hogyan tudnátok más Sahaja jógik állapotán javítani.  Sokan közületek Sahaja jógik, akik már a legelső napon érezték a hűvös fuvallatot, és érzik azóta is. De még mindig sokan vannak, akik még a hűvös fuvallatot sem érzik, és emiatt furcsán érzik magukat, valahogy bűnösnek érzik magukat. Néha úgy érzik, hogy ők valamilyen alacsonyabb rendű emberek, vagy valami baj van velük, amiért nem érzékelik a hűvös fuvallatot.  Így aztán mindannyiatok számára az egyik legnagyobb figyelmet érdemlő dolognak kellene lennie, hogy vannak emberek, akik nem éreznek semmit a kezeiken. Ők eljöttek a Sahaja Jógába, lelkiismeretesen dolgoztak rajta, de nem tudták elérni a legelső tapasztalást, a hűvös fuvallat érzékelését. Ennek rengeteg oka lehet, nem egy, hanem nagyon sok. Anélkül, hogy belebonyolódnátok az okokba, ha megpróbáljátok megvizsgálni magatokat, és mások, akik érzik, együttérzőek és kedvesek, akkor biztosan tudnak segíteni rajtatok.  De a legrosszabb dolog, amitől mi emberek szenvedünk, az az ego. Ennek az egónak a hatására kicsinek érezzük magunkat, már attól az apró dologtól is, hogy valaki segíteni próbál nekünk. Egyeseknek sértett, másoknak felfuvalkodott egójuk Read More …