Anyák napi Puja – Birmingham, Anglia, 1985. április 21 Ma a gyerekekről szeretnék beszélni nektek, mivel tegnap a Muladhara témaköréről beszélgettünk. Miért nem vagyunk annyira kollektívek, mint amennyire szükséges lenne? Sokkal kollektívebbek.  Tudjátok, a nyugati életmód hatására már gyerekkorban rengeteg szokás kialakul bennünk. Be vagyunk zárkózva az otthonainkba, nincs kapcsolatunk másokkal, és gyerekkorunkban rettenetesen óvnak minket. Szerintem, ebben az országban attól tartanak a szülők, hogy elveszítik a gyereküket, mert mindenki lelép otthonról. Amint megkapja a munkanélküli segélyt, a legtöbb gyerek elhagyja a szüleit. A szülőket faképnél hagyják, és a szülők azt érzik, hogy a gyerekek a legkisebb dolgok miatt el fogják hagyni őket. Ezért arra tanítják a gyerekeket, hogy ne beszéljenek senkivel, tartsák távol magukat mindenkitől. Mindenki csak a saját gyerekét dajkálgatja, csak velük foglalkoznak, és nem bírják elviselni, ha a gyerekük egy másik nővel beszélget. Féltékenyek és a gyerek elvesztésétől tartanak, mert úgy érzik, nem tudnak megfelelően szeretni. Ha bárki más megfelelően tudja szeretni a gyereküket, úgy érzik a gyerek el fog veszni. És a gyerek is annyira individualistává válik, hogy csak egy bizonyos típusú embert fog megkedvelni, aki idővel átveszi az irányítást a gyerek felett, akit aztán a szülei ténylegesen el is veszítenek.  Ebben az értelemben ez egy nagyon beteg társadalom. A gyerekek tekintetében is nagyon beteg ez a társadalom. Fogalmuk sincs, hogyan kell felnevelni a gyerekeiket.  Éppen az ellenkezője történik Indiában. Éppen az ellenkezője. Úgy vélem, ez az egyik oka annak, hogy az indiaiak nagyon gyorsan kollektívvé válnak. Arról van szó, hogy Indiában, ha mások jelenlétében valaki Read More …