Születésnapi Puja: Együtt kell lennünk a különbözőségeink ellenére is (India)

Születésnapi puja – New Delhi (India), 1999. március 21 (hindi) Miután láttam ezt a szeretetet, a szívem megtelt, és arra gondoltam, hogy a szeretet egy olyan nagy erő, amely olyan sok embert vonz és tesz boldoggá. Ez annyira meglepő. Ebben a káliyugában senki sem látja a szeretetnek ezt a nagyságát. Úgy gondolom, hogy miután ezt láttátok, mindannyiótoknak meg kellene tanulnia növelni a szereteteteket. Ezt nagyon könnyű megtenni. Megtehetitek úgy, hogy reggel és este meditáltok, akkor az elmétekben lévő rossz gondolatok, amelyek féltékenységet és haragot okoznak, és azt, hogy apró dolgok miatt megbántódtok –, minden ilyen gondolat megszűnik. Ami ezután marad, az a Nirmal prem (tiszta szeretet). Ezzel a szeretettel új életet adhatsz az egész világnak.  (angol) Elmondtam nekik hindi nyelven, hogy a szeretet… látni lehet egy ember szeretetét, ahogy megnyilvánul annyi ember szemében itt. Amikor megláttam a lelkesedést, az Én szívem is nagyon megtelt szeretettel. Még több szeretettel. Láthatjátok milyen erős ez a szeretet. Minden rossz érzés, negatív gondolkodás, és önpusztító elem a Sahaja jógában nagyon egyszerűen kijavítható és megfékezhető, ha őszinte szívvel kétszer meditáltok, reggel és este. Ilyenkor, persze, ne nézzétek az órátokat, hanem élvezzétek, élvezzétek a meditációtokat. Ez olyan erőt ad majd nektek, hogy másokat szeressetek, hogy megbocsássatok másoknak; ahelyett, hogy apró dolgok miatt rosszul éreznétek magatokat, vagy ingerülté válnátok, mert úgy érzitek, az önbecsüléseteket kétségbe vonták. Néha még agresszívvá is válunk másokkal, nagyon agresszívvá, pedig nem az ő hibájuk. A legjobb megnézni a másik ember vibrációit. Ha rosszak a vibrációk, nincs értelme veszekedni, mert az még több Read More …

Születésnapi Puja: A figyelem ereje Kolkata (India)

Születésnapi Puja, Kalkutta (India), 1994. március 21. Minden évben van mindenkinek születésnapja, és minden évben fogadalmat teszünk, hogy a következő évben tartózkodunk valamilyen cselekedetektől. Ez egy nagyon jó módja annak, hogy meglássuk, meddig jutottunk az életben. Sok embernek, akik nagyon magasra jutottak a spirituális fejlődésben, nincs szükségük születésnapra, számukra minden nap egy születésnap, ami lehetőséget nyújt valaminek az elkezdésére, az előrehaladásra, a megértésre, a tanulásra. Minden nap egy újév számukra.  Az életünkben látjuk, hogy a környezetünk nagyon lassan változik. Néha egészen megdöbbentő, néha meglepődtök, hogy a környezet mennyire nem változik. De finomszinten mind bennünk, mind körülöttünk, mélyreható változások zajlanak. Manapság környezetünket teljes egészében az emberek irányítják. Nem tudom, mekkora szerepe van a Paramachaitanyának ebben, de nekünk kell megnyitnunk magunkat életünk új dimenziói felé.  Például, ha rájövünk, ha az önvizsgálat által beazonosítjuk, hogy még mindig ott lebegnek körülöttünk ezek a régi, finomszintű, értelmetlen dolgok, nem szükséges fogadalmakat tennünk. Csak tanúként meg kell figyelnetek az egészet, és azt a pusztulásba vezető utat, ahova ezek visznek benneteket, és akkor azonnal fel fogtok hagyni velük. Nem kell azzal foglalkoznotok, hogy fogadalmakat tegyetek, mert most már ’samarth’-ok vagytok, ami azt jelenti, hogy most már teljes mértékben fel vagytok vértezve. Bármi, amiről azt gondoljátok, hogy helytelen, a ráirányított figyelmetek lassan, fokozatosan el fogja oszlatni kétségeiteket, melyek a problémáitokhoz, kapcsolataitokhoz, kondícióitokhoz és az egóhoz fűződnek. Egészen biztosan meg fogtok szabadulni tőlük. A figyelmetek hatására ezek el fognak illanni. Ezután észre fogjátok venni, hogy a figyelmetek minden nappal tisztább, erősebb és együttérzőbb lesz. Bármely reakciótok, amelyre a figyelmeteket Read More …

Születésnapi Puja és vokális koncert Mumbai (India)

Születésnapi Puja, Mumbai (India), 1985. március 21. Maráthiul beszéltem hozzájuk, mert itt nagyon sokan nem értenek semmilyen más nyelven, csak maráthiul.  Ma Gauri Puja napja van.  Gauri az, aki szűzként teremtette Shri Ganeshát, és ugyanígy kaptátok meg ti is az önmegvalósulást. Ugyanilyen módon. Tehát, ugyanazt az erőt kell használnotok magatokban, ami Gauri ereje, hogy tisztán tartsátok a szíveteket.  A szíveteknek tisztának kell lennie, a gondolkodásotoknak tisztának kell lennie, legyen az elmétekben tisztaság! Természetesen, az odaadással megkapjátok ezt a tisztaságot, de ha még marad valami az elmétekben, azt kell mondanom, hogy mától kezdve három dolog fog történni.  Először: elindítottuk a Vishwa Nirmala Dharmát. Shri Ganesha megfigyelése alatt, a Lélek irányítása alatt és Isten áldása alatt álltok. De vigyázzatok, mert amint azzá váltok, tartanotok kell magatokat ahhoz a dharmához, és ezt őszintén kell tennetek. Ha nem vagytok tisztességesek, mostantól kezdve nagyon kell vigyáznotok, mert bármi történhet veletek, ha átlépitek a ’maryada’-kat (határokat). Ameddig betartjátok a Sahaja Jóga maryadáit, reggel, este és éjjel azt mondva, hogy „Én egy Sahaja jógi vagyok”, addig senki sem tud ártani nektek, senki sem tud háborgatni benneteket. Ellenkezőleg, élvezni fogjátok az életet, ha tartjátok magatokat a maryadákhoz. De amint elhagyjátok a Sahaja Jóga  maryadáit, nagy problémáitok lesznek.  Ez a második dolog, amit el szerettem volna mondani nektek, hogy ma elindítottuk azt a nagyszerű vallást, amit réges-régen önmegvalósult lelkek ígértek. A harmadik dolog az, hogy mindezzel együtt, amit csinálunk, meg kell ígérnünk Istennek, hogy megismerjük a Sahaja Jógát, minden egyes szavát, megértésen és olvasáson keresztül. A Sahaja Jóga tudásának Read More …

Születésnapi Puja: A Maryadáink (határaink) (Australia)

Születésnapi Puja – Melbourne, Ausztrália, 1985.március 17.  Születésnapi Puja – Melbourne, Ausztrália, 1985.március 17.  Nagyon boldog vagyok ma, hogy megünneplitek a születésnapomat, és hogy a nyilvános programot is ma tartjátok. Ez egy jó együttállás éppen márciusban. Ez tavasznak számít Indiában – ‘madhumas’, ezt éneklitek: ‘madhumas’. Mint tudjátok, március 21-re esik a tavaszi napéjegyenlőség, és ez a csillagjegyeknek afféle egyensúlya és középpontja is.  Annyi középpontot kellett elérnem. Én a Ráktérítőn születtem, ti pedig a Baktérítőn vagytok. Az Ayers Rock is a Baktérítőn van, pont középen. Annyi mindent kellett összehozni.  A felemelkedés alapelve az, hogy középen legyünk, egyensúlyban, a közép maryadáiban (határ). Az alapelv az, hogy a közép határain belül legyünk.  Mi történik, amikor nem tartjuk magunkat a határokon, a maryadákon belül? Akkor akadályaink lesznek. Ha tartjuk magunkat a maryadákhoz, soha nem lesz bennünk akadály. Sokan mondják: „Minek nekünk a maryadák?” Tegyük fel, hogy itt a maryadák, ennek a gyönyörű Ashramnak a határai, és minden oldalról támadnak benneteket, a terület (a Void) minden oldaláról. Ha elhagyjátok ezt a területet, (a Void-ot), elkaphatnak titeket. Ezért kell a határokon belül maradnotok, ami nehéz akkor, ha két olyan problémátok van, mint az ego és a szuperego.  Nyugaton, a szuperego nem olyan nagy probléma, hanem inkább az ego, ami manapság nagyon-nagyon burkoltan nyilvánul meg. Látom, milyen bonyolult ego-típusok vannak. Az egyik otromba, Khomeini-szerű, száraz, nyilvánvaló, evidens, bárki elítélheti. Ezt a fajtát valaki vagy kijavítja, vagy teljesen megsemmisül tőle. Ha egy buta embernek van egója, akkor ő úgy is viselkedik, nem tudván egóját kifinomultságba rejteni. De a Read More …