Figyelem

London (England)


Send Feedback
Share

Figyelem. Dollis Hill, London (England), 26 May 1980.

Ma a figyelemről fogok nektek beszélni: Mi a figyelem; hogyan mozog a figyelem és mi az útja, módja annak, hogy fejlesszük a Figyelmünket, hogy kitágítsuk azt. Rendben? De amikor mindezeket a dolgokat elmondom nektek, tudnotok kell, hogy egyenként hozzátok beszélek. Ez nem másokról szól. Az első dolog, amit az emberek tenni szoktak, hogy amikor hozzátok beszélek, akkor azt próbáljátok találgatni, hogy Mataji kiről beszél. Ez a legjobb módja annak, hogy valami máson legyen a Figyelmetek. Ha saját magatokra helyezitek a Figyelmeteket – hogy „ez nekem szól, csakis egyedül nekem”, akkor lesz hatása, mert ezek „mantrák”. És éppen ezért vész kárba, mert bármit is ad nektek, azt egy másik személyre irányítjátok. Tehát a saját Figyelmetek az egyetlen módja annak, hogy felismerjétek a valóságot. A ti saját Figyelmetek a fontos, nem a mások Figyelme vagy a másokra irányuló Figyelmetek. Ezt világosan meg kell értenetek. Ha megértitek ezt a pontot, hogy az egészet nektek kell magatokba fogadnotok, a Figyelmeteken keresztül, hogy egy magasabb szintre emelkedjetek, akkor működni fog; ellenkező esetben pedig olyan, mintha ételt adnának nektek, ami egy másik emberhez kerül, és őt táplálja, miközben ti semmit sem kaptok. És valószínűleg azt a másik embert sem fogja táplálni, mert ő nem tudja, hogy neki szántátok. Ma tehát, miközben a figyelemről fogok nektek beszélni, tudnotok kell, hogy a Figyelmeteknek be kell fogadnia mindazt, amit mondok – „Ez nem valaki másnak szól”. A legjobb, ha gondolatmentes tudatosság állapotában vagytok, ez a legjobb módja, hogy eljusson hozzátok – máskülönben olyan, mint egy előadás, tudjátok … meghallgattok engem … de nincs semmi hatása. Minden előadás át fog titeket alakítani, mert végül is én beszélek hozzátok. De mivel mindig másokra gondoltok, és állandóan a problémáitokkal vagytok elfoglalva – valami értelmetlen dolog miatt aggódtok, és a Figyelmetek annyira túlterhelt – hogy bármit is mondok nektek, nem jut el hozzátok. Most az egyszer használjátok jól, figyeljetek és tudjátok, hogy mindezek az ostobaságok értéktelenek. A Figyelmeteknek kell felemelkednie és növekednie.  A figyelmetek tulajdonképpen lényetek vetítővászna. Egy vászon – maga a figyelem. A figyelem egész lényetek teljes vászna. Hogy mennyire mélyedtetek el benne, mennyire fedeztétek fel, milyen magasra emeltétek – az egy más kérdés. A figyelem ‘Csitta’ … és Isten a figyelem. Hogy milyen mértékben világosodott meg a Figyelmetek, az egy más kérdés. De a ti Figyelmetek …maga…. Isten…ha olyan mértékben megvilágosodottá váltok. Olyan, mint egy vászon. Azt mondhatjuk, hogy olyan, mint egy vetítővászon, amin pereg a film; és bármilyen a beállítottságotok, vagy mondjuk, bármire irányul vagy kalandozik a figyelmetek, az megjelenik a vásznon. Nem tudom, hogy mi a jó szó angolul arra, hogy ’Vritti’. Ez nem beállítottság, hanem az ember hajlamos valamire, vagy a figyelme bizonyos irányultságú – nem tudom, hogy van-e ilyen szó az angol nyelvben, mint a ’Vritti’.

A Figyelmünk tehát csupán egy tiszta, tökéletesen tiszta vászon, és elsősorban a bennünk lévő három Gúna (Csatorna) van rá hatással. A három Gúna pedig onnan ered bennetek, mint tudjátok, egyik a múltatokból, egy a jövő érzékeléséből és egy a jelenből. Bármilyen tapasztalatot is szereztetek mindezidáig egy bizonyos dologról vagy egy bizonyos eseményről, az teljes egészében rögzült az emlékezetetekben. Például, ha fekete színt láttok, minden, ami a fekete színhez kapcsolódik, rögzül a memóriátokban. Amint meglátjátok a fekete színt, egész sok minden eszetekbe jut. Ez azt jelenti, hogy ha ezt a Figyelmetekkel nézitek, akkor a figyelem összezavarodik, úgy is mondhatjuk, a figyelem elszíneződik a fekete színhez kapcsolódó emlékekkel. És akkor a szerint cselekedtek, ahogy mindez hatással van a Figyelmetekre.   Például, épp most elégetett valamit ez a láng. Mindannyian észrevettétek. Legközelebb, amikor lángot láttok, az első dolog, ami történni fog, hogy óvatosak lesztek. Mindez nem fog újra megtörténni, de az egész emléket felidézitek és megpróbáltok óvatosak lenni, vagy másokat is figyelmeztetni; mert a Figyelmetek ’tudatában’ lesz, amint meglátjátok; mert a Figyelmetek vászna elkezdi ontani magából ezeket a képeket, a múltbéli tapasztalataitok alapján kivetíti. Ez egy élő vászon. Az is lehet, hogy valami jár a fejetekben, amit előre elhatároztatok, vagy gondoltatok rá, a jövőben: például, gondoltatok valakire, hogy ha majd találkozom vele, akkor ezt és ezt fogom mondani neki. Amikor találkoztok az illetővel, a Figyelmetek elkezd csapongani a gondolatok között, amik eszetekbe jutnak róla, és ennek megfelelően fogtok beszélni hozzá. Mindez elraktározódik bennetek – akár a jövőről, akár a múltról van szó – ami ezen a zavaros folyamaton keresztül a figyelmetekből árad, ami attól függ, hogy milyen a természetetek, mire hajlotok; ezt hívják ’Vritti’-nek, de nem tudom, minek hívjátok ezt angol nyelven, nem tudom. ‘Mire vagytok hajlamosak.’ A ‘Vritti’ nagyon semleges szó. Nem jelent semmi rosszat. Azt jelenti, hogy mihez vonzódtok. A ’Vritti’ az, hogy milyen beállítottságra vagytok hajlamosak. Akármilyen vérmérsékletűek vagytok, annak megfelelően nyilvánul meg. Például, ha mondjuk, láttok egy vak embert, aki nem lát: az egyik ember lehet, hogy mérges lesz rá. Másvalaki talán sajnálni fogja. Egy harmadik talán odasiet, hogy segítsen neki. Ez a ’Vritti’ a temperamentum, amit a három Gunátok (csatorna) által fejlesztettetek ki. Ezért van, hogy a figyelem azonosul veletek, és ha ti a ’Vrittivel’, a temperamentumotokkal azonosítjátok magatokat, akkor még mindig tévedésben vagytok.

Vegyük például egy olyan ember esetét, aki korábban megszállott volt. Amikor a Szahadzsa Jógába jön, akkor a megszállottsága eltűnik. De a megszállottság emléke megmarad az agyban, és ha az emlék erősebb az illetőben, ha a baloldal erősebb, akkor az emlék ott motoszkál, és ha olyan valakivel kerül kapcsolatba, akinek köze van a múltbeli megszállottsághoz, akkor beugrik, és az egész dolog felszínre jön, feltör benne és azt hiszi, hogy újra megszállott lett. Az emlék sugallja ezt nektek … ez egy mítosz … az emlék mondja azt nektek „ Ó, ismét megszállott vagy”. Mert a bal oldalatok gyenge, ami azt jelenti, hogy mindig az emlékeitekben éltek – az emlékezetetek erősebb nálatok. Ha erősebbé tudtok válni az emlékeiteknél, akkor semmi sem tud uralni titeket. De miután megkaptátok az önmegvalósulást, még mindig nem azonosultok azzal a tudatállapottal, amiben mítoszként látjátok az egót és a szuperegót (tudatalatti). Még mindig beleestek az ego és a szuperego csapdájába, és a figyelmetek ezért zavaros. Egy ártatlan gyermekben a figyelem tiszta és egyszerű … mindent „Pratjaksa” állapotban szemlél, ami valaminek a valódi átélését jelenti, mert neki nincs emlékezete. Neki meg kell égetnie a kezét, hogy érezze, hogy éget. Meg kell érintenie valami hideg dolgot, hogy tudja, az hideg. Az emlékezete még nem alakult ki. Ő a valódi tapasztalásban él, de ez a ’valódi tapasztalás’ válik emlékezetté. Amint az emlékezet kialakul, megerősödik, az egész személyiségre hatással lesz. Mindenfajta kondicionáltság ebből fakad. Amikor olvastok, az egész hangulat meg tud elevenedni. Néha megérzitek egy bizonyos szappan illatát, vagy mondjuk megszagoltok egy rózsát, néha az összes emlék eszetekbe jut, ami a rózsaillathoz kapcsolódik és talán igazán megmámorosodtok – néha nagyon boldogtalanok lesztek, attól függ milyen helyzetről van szó. Tehát boldognak vagy boldogtalannak érzitek magatokat. Mert bármilyen tapasztalataitok voltak, abból származnak az emlékeitek. Az emlékeitek vagy a szuperegót (tudatalatti) vagy az egót táplálják. A beskatulyázás már el is kezdődött. Vagy az egóról, vagy a szuperegóról van szó, talán ha az egót táplálja, akkor biztosan boldogok voltatok. Ha az egót elégíti ki, akkor nagy boldogságot éreztek. Ha nem az, hanem a szuperego, ha nyomasztóan hat rátok, akkor nagyon boldogtalannak érzitek magatokat. Mindkét dolog tehát – a boldogság és a boldogtalanság azok az állapotok, amikor még mindig a mítoszban vagytok. Még a mítosz létezik. Túl kell ezen jutnotok. Ha boldogságot éreztek egy adott helyzetben, akkor tudnotok kell, hogy csupán az önmegvalósulás előtt voltatok boldogok, mert ez az egótok növekedését támogatja. És ha boldogtalanok vagytok, akkor tudnotok kell, hogy ez az egótok elnyomásából fakad és a szuperegótokat növeli. Tehát egyik helyzet sem segített rajtatok. Nem segítette a fejlődéseteket, kivéve, hogy mindkét képződmény annyira megnövekedett, hogy távol kerültetek a valódi tapasztalástól.  A valódi tapasztalás megszűnik, mert a figyelmetek annyira összezavarodott. Ha az egyik oldalra hajlotok – a baloldal felé – a figyelmeteket elhomályosítja a félelem, fájdalom, boldogtalanság, reménytelenség, csüggedés. Ha túlságosan belemerültök a másik oldalba – a jobb oldalba – akkor megmámorosodtok, izgatottak lesztek, túlzottan dominánssá váltok. A baloldal színe kék, és a kék elkezd feketévé változni. Miközben a jobboldal kezdetben világossárga vagy aranyszínű … aztán sárga, narancs és végül vörös. A jobboldalon tehát agresszívvá váltok – a baloldalon pedig a teljes sorvadás (atrófia) állapotába kerültök; vagy olyan állapotba, ahol teljesen elkülönültök önmagatoktól, teljesen lefagytok. Az egyik oldalon tehát teljesen megfagytok, a másik oldalon pedig teljesen felhevültök. Mindkét dolog teljesen rossz irányba vezet. Még ha középen tartjuk is a Figyelmet, amikor inkább középen van a figyelmetek; mivel ez egy nagyon érzékeny pont, a figyelem nem marad ott. Például, amikor a tüzet használjuk, használhatjuk arra, hogy felgyújtsuk a házak. Ugyanígy használhatjuk füstölésre is. De ugyanakkor használhatjuk ezt a tüzet megfelelő módon, ha megfelelő arányban használjuk, hogy ételt főzzünk, hogy fényt adjon nekünk. Ha túl sok , akkor nagy tűzként ég. Ha túl kevés, akkor füstölni fog. De középen, ha tudjátok, hogyan kell egyensúlyba hozni, akkor a saját javatokra tudjátok fordítani – főzésre vagy világítása, és aztán … Pudzsához is. Ugyanígy, amikor igazán megfelelő egyensúlyba hozzuk a Gúnáinkat (csatornáinkat), amikor fokozatosan az egész helyzet ‘mestereivé’ válunk. A figyelem nem irányul olyan dolgokra, amiket tettünk, vagy amit az emlékeink vagy tapasztalataink révén keresztül megértettünk, bármi legyen is az. És nem is nagyon irányul a jobboldalra – hogy megpróbáljunk legyőzni vagy irányítani valakit. Mert ha túlságosan azon az oldalon mozogtok, láttátok, hogy az vérré válik. Az emberek számára nehéz megérteni, hogyan válik azzá, amikor az emberek nagyon vallásosak lesznek, mint például most Iránban – a jobboldal felé tolódnak el …A nagy szigorítások és minden .. most pedig vérontás. A keresztények szintén ugyanezt tették. Indiában a brahminok ugyanezt tették. A buddhisták is ugyanezt tették, hiába beszéltek az erőszak-mentességről, vérontásba torkollott, mert jobboldali mozgalom volt. A baloldali mozgalom nagyon alattomos és sötét módszerek felé visz titeket. A jobboldalas emberek, mint a nagy nemzetek, akikről azt gondoljuk, hogy fejlettek, ők szentesítik a háborút. „ Fegyverekre van szükségünk, hogy szembenézzünk egymással”, de Isten szemében a más emberek is ugyanazok az emberek. Miért harcoltok? Úgy értem, Isten azt kérdezi tőletek, „Miért harcoltok, mi szükség van erre? Miért nem ültök le szépen egymással és hallgatjátok meg egymást? Mi miatt harcoltok? A földért harcoltok – ez az atyáitok földje? Ez Istené! Isten teremtette ezt a földet. Miért harcoltok?” De a figyelmetek olyan, hogy azonnal azt mondjátok: „ Ó, ez az én földem, ez az anyaföldem, ez atyám földje, ez a testvéreim földje.” De mi a helyzet a ti földetekkel, ami bennetek van? Az vajon nem a tiétek? Ha ezeknek az embereknek azt mondjátok, hogy nem kellene háborúznunk, akkor nem hallgatnának rátok. Az önmegvalósulás az egyetlen mód. Az önmegvalósulás által a figyelmetek magasabbra emelkedik és elkülönül attól a szinttől, ahol ezek a dolgok buzognak. Értitek már miről beszélek? A szint feljebb emelkedik. A figyelem magasabbra emelkedik. Egy magasabb állapotba, mint ezek a dolgok, amikhez korábban vonzódott…A jobboldalas mozgalom zűrzavart (viksepa) hoz – először is összezavarodtok. Minden értelmiségi, bármilyen briliáns elme is legyen, összezavarodik. És minél inkább összezavarodik, annál inkább érvényesülni akar; mert össze van zavarodva, nem biztos magában, ezért bizonygatja:”Erről van szó, erről van szó.” Úgy értem, ha ez az igazság, akkor miért kell bizonygatni? De ő csak mondja „ erről van szó”. Érthető, hogy a bolondok háza felé tart. Teljes mértékben. És ahogyan bizonygatja, és állandóan beszél róla … azt jelenti, hogy nem biztos magában. Szinte „megszállott” személyiséggé válik. Amikor mindent az agyán keresztül magyaráz meg. „Erről van szó, ez így helyes, mindannyiunknak ezt kell tenni… ez az, ami” és sok más embert meggyőz, akik ugyanolyan zavarodottak, mint ő. Tőle függnek; ő lesz a vezetőjük, mert ők jobban össze vannak zavarodva és találnak valakit, aki „látszólag” nincs annyira összezavarodva. Hűen ragaszkodnak hozzá, és mind mennek a háborúba, vagy valamilyen vérontásba, vagy bármibe … vért akarnak látni. Szívtelen, szenvtelen, együttérzés nélküli, mondhatjuk, hogy együttérzés nélküli, szeretet nélküli emberekké válnak. A másik mozgalom a kék oldal … a kék … olyan, mint a kék … holdfény. Elkezdődik tehát a romantika. Ülni a holdfényben, látjátok … jönnek Lord Byron ideái. És ezek jönnek a figyelmetekbe … aztán nagyon „erős… szenvedéllyé” válik bennetek. Azt gondoljátok, „ Óh, még meg kell találnom a szerelmemet, értitek” és aztán keresitek a szerelmeteket és effélék. Ezek a dolgok egyáltalán nem adnak örömet. Ezek … ezért írtak róla annyi verset … hogy a szerelem a legfájdalmasabb dolog, rosszabb a halálnál … és mindenféle ilyen verseket írtak, úgyhogy miért akartok ebbe belebonyolódni? Úgy értem, ezt már megírták, sok-sok könyvben! Mégis miért mentek bele? Már figyelmeztettek titeket erre, hogy „ne hajtsátok a szerelmet, a szerelem csalódás, a szerelem ilyen, nagyon múlékony, csak egy kis ideig tart …”. Szerencsére, ha valaki meg tud állni egy ponton, és elvesz valakit, aki eléggé kedves, ráébred, hogy a szerelem és a házasság és mindezek a dolgok „középen” vannak; olyanok, mint a tűz a konyhában, mint a tűz a templomban, gondoskodjatok róla és semmit ne vigyetek túlzásba, akkor talán majd hasznotokra válik. Ugyanígy, a Nap-vonal jobboldalas mozgalma, ha az emberek azt gondolják, hogy „igen”, a nap fontos.  Szükségünk van a napra a házunkban, de nem kell meztelennek lennetek, hogy inzultáljátok a napot és bőrrákot kapjatok! A nap nem azért van, hogy bőrrákot kapjatok. De ha túlzásba viszitek, akkor veszélyes. Az, aki túlságosan sokat tervez, és ezt csinál, meg azt csinál, mindenfélét csinál – „nagyon” nagy nehézségekben találhatja magát. Egyensúlyban kell tehát tartanotok ezt az oldalt és a másik oldalt is, középen kell lennetek, egyensúlyban (equilibrium). Ez az egyensúly nem létezik a mindennapi életünkben, csak a képzeletben, vagy talán az úgynevezett tudományos kutatásokban. Ami az embereket illeti, ők nem tudják, hogy mi az egyensúly. Emiatt a figyelem, bár az önmegvalósulás után felemelkedik, még mindig valamelyik oldalon van és visszaesik – valamelyik oldalon, az irányultságotoknak megfelelően. És amíg ezek a téves azonosságok működnek bennük, akkor figyelmük hajlamos a visszaesésre – és ismét elkezdenek feljönni a korábbi dolgok. Az elmétekben könnyedebbé kell válnotok, arra gondolva, hogy már elhagytuk ezeket a dolgokat, miért tartunk megint itt? Könnyebbé kell válnotok, ahogy az a sok teher kiáramlik, mert azért vagytok itt, hogy a figyelmeteket egyre feljebb emeljétek, és elérjétek azt a pontot, ahol eggyé váltok Isten Figyelmével. A figyelmetek máris megvilágosodott, mert a figyelmeteken keresztül látjátok, hogy mi a hibátok és mi a gond másokkal, és látjátok, hogy meddig jutottatok el. A fejlődés azonban elakad, mert nem tudjátok, hogy ez a figyelem tiszta formája, és minden, amire irányítjátok  … elképzelt dolog .. mítosz. Ha fokozatosan megszabadultok ettől a mítosztól, mindent mítoszként kezeltek és nem lesztek boldogok vagy boldogtalanok miatta, csak szemlélitek a dolgokat … a figyelmetek szárnyra kap és egy sokkal magasabb szintre kerül, … ahol megállapodik. Ehelyett, minden pillanatban … erre vagy arra mentek, és ez így megy, a felfelé mozgás sokkal kisebb. Még ha fel is emelkedtek a Szatvo-Gúnában, akkor is sokkal rosszabb állapotba kerülhettek. Például, ha azt mondjátok,  „Próbálok Szatvo-gunivá válni.” A Szatvo-guni állapotban azt történik, hogy mindent a megértésetek által különböztettek meg, – nem a vibrációkon keresztül, hanem a megértéseteken keresztül – „Valahogy nem kellene a figyelmünket elfordítani innen? Nem kellene feladnunk ezt? Legyünk jótékonyak? Menjünk és szolgáljuk az embereket?” Vannak, akik azt gondolják, „Ó, valami nagyszerű dolgot fogunk tenni”, mint az üdvhadsereg. Hadd üdvözítsék saját magukat, nem tudom miféle üdvösség lesz az. Ezek az elképzelések a Szatvo-gúnáról szintén mozgásképtelenné tehetnek titeket, és valóban végleg megbéníthatnak, olyan alattomosan képesek működni bennetek, olyan titkos módon, hogy nem is érzitek. Mindezeket az elképzeléseket arról, hogy segítsünk másokat, jótékonykodjunk, „alapítsunk jótékonysági egyletet” – el kell felejteni! Amint elkezdtek egy jótékonysági mozgalomban dolgozni, a figyelmeteknek vége. De ha a figyelmetek magasabbra emelkedik, … az Én figyelmem például ilyen: „Én magam vagyok a jótékonyság, azzá válok … ez áramlani kezd.” Egyszerűen a jótékonysággá váltok. Ez a különbség egy önmegvalósult és egy nem önmegvalósult ember között: hogy a figyelem, ami valóságként jelenítette meg számotokra a mítoszokat, mostanra megszűnt … magasabb szintre emelkedett. Látja, hogy ez mítosz … a figyelem tisztán látja, hogy ez mítosz. Ti magatok is látjátok, és képesek lesztek függetleníteni magatokat. Természetesen meg kell adnom nektek a kezdő lökést, és nagyon keményen dolgozom – hogy elindítsalak titeket – de tudnotok kell, hogy meg kell szabadulnotok a mítoszoktól, különben nem fogtok fejlődni. Minden mítoszt el kell hagynotok. Ennek a legjobb módja, ha gondolatnélküli tudatosságban vagytok; mert amint túlléptek a három Gúnán (csatornán), gondolatmentessé váltok. Át kell jutnotok az Agnyán: amint átléptetek az Agnyán, keresztezitek a három Gúnát … teljesen abba az állapotba kerültök, amikor Gunatit-tá váltok, a gúnákon túli állapotban vagytok. Valójában nem tesztek semmit szándékosan … egyszerűen csak megtörténik. Az elemzés azonban a Nyugat egyik betegsége. Mit elemeztek? Kérdezzétek meg magatokat – mit analizáltok. Nevetnem kell ezen az egész elemzésen. Leülnek, kitépnek egy hajszálat, százfelé osztják a hajszálat – és ettől máris nagy elemzőkként ülnek ott. Még azt sem tudják megmondani, mitől van a kromoszómák orsószerű működése, és – úgy értem, azon a parányi szinten a dolgok megoldódnak. Nem tudják megmondani, hogyan osztódik egy sejt. Akkor mit analizálnak itt ülve? Egy bizonyos céllal elemezték a dolgokat, Istenért is. Az elemzéseik által rögzítették az általam elmondottakat. Az analízisük révén megjelenhetek a TV-ben – ha valamikor megengedik! Mivel az analízis nem fér össze velem, nem fogják megengedni, talán nem. Elő lehetne mozdítani a dolgokat. De mondjuk, például, ha nem fedeztétek volna fel ezeket a dolgokat – tegyük fel a példa kedvéért – és a tudományt nem fedezték volna fel, a figyelmetek legalább jobb lenne. A tudomány miatt a ti figyelmetek is nagyon zavarodott. Így nem tudom, melyiket is magasztaljam – a tudományt … vagy a primitívséget. Amikor a tudomány szintjére emeltétek magatokat, szokás szerint szintén túlzásba estetek. Amíg a teljes figyelmeteket ki nem merítettétek … addig nem voltatok elégedettek.  Úgy értem, ha a tudományban is megtartottátok volna az egyensúlyt, az segített volna, de elvesztettétek az egyensúlyt. Adj bármit az embereknek, és ők tudják, hogyan hozzák ki belőle … a legrosszabbat. Túlzásba fognak esni. Ha egy lovat adtok neki, nem tud rendesen menni … ügetni vagy galoppozni … muszáj nekik dupla vágtában … amíg leesnek és meghalnak. Mindenben látjátok, hogy állandóan rohannak. Először is arra van szükség, hogy lehiggadjatok és azt mondjátok magatoknak: „Mostantól nem engedem, hogy ezek a képzelt dolgok a figyelmembe kerüljenek.” Mindezek a dolgok csupán mítoszok, ti azonban túl nagy jelentőséget tulajdonítotok a mítoszoknak. Egy kicsit … túl komolyan veszitek ezeket. Ezek csak mítoszok! Úgy értem, hogy most, amikor már önmegvalósultak vagytok, kinevetitek azokat az embereket, akik megőrülnek mondjuk egy holdfényes éjjel; így van? De kérdezd meg az illetőt, aki ezt teszi – azt fogja mondani “szívtelen vagy, nincsenek érzéseid”, nagy szónoklatot fog tartani neked erről. Ha megláttok bárkit, aki nyeregben érzi magát, aki kezében tartja az ügyeket, úgy érzitek nevetnetek kell rajtuk. Ők azonban azt fogják gondolni, hogy “haszontalanok vagytok, nem dolgoztok, semmirekellők vagytok, könnyelműek”. Mivel ti most már megvilágosodottak vagytok, meg kell értenetek, hogy a figyelmünknek egyre magasabbra kell emelkednie, egy magasabb szintre. Az önmegvalósuláskor valójában az történt, hogy a Kundalinitek felébredt és felemelkedett. Épp úgy, mint egy kis, vékony hajszál – egy hajszál, mondjuk. És ez áttörte a Szahaszrárátokat. És most a kegyelem beléáramlik. Ez azonban egy nagyon kis mozgás – természetesen, kétségtelenül nagyon bonyolult mozgás ; mindenesetre megtörtént. Ti nem teljesedtetek ki ettől. A csakráitoknak csupán a közepén haladt át, de a figyelem többi része még érintetlen. Valójában annyira érintetlen, hogy nem is érzitek, hogy áthatolt rajta. Most nektek kell ezt kiterjesztenetek. Megnyitnotok … hogy még több Kundalini szál fel tudjon emelkedni, és a figyelem, ami ezekben a központokban van, kiteljesedjen. Ahogy kiteljesedik, minden mítoszt a szélre sodor. Minden központban … ott van a figyelmünk … ami középen megvilágosodott … ezen a fényen árad keresztül. A fény azonban túl kicsi a sötétséghez képest, amit összegyűjtöttetek. Különösen a nyugati embereknek azt mondom, a zavarodottságotoktól – meg kell szabadulnotok. De még mindig ezzel azonosultok. Mert ha bármit kérdezek tőletek – “hogy vagytok”. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy még mindig össze vagytok zavarodva. Rendben? A zűrzavarnak el kell tűnnie. Az egyik téveszmétek az volt, hogy  “ez önmegvalósulás, vagy nem”. Remélem, hogy ennek már vége. Legalább már elhiszitek, hogy ez önmegvalósulás, meg kellett mondanom az embereknek “Nem, megkaptad az önmegvalósulást, most önmegvalósult vagy” – mégis felugranának, mint egy keljfeljancsi. Azt mondanák, “Nem, mi nem vagyunk azok, Anyám. Hogyan mondhatod, hogy ez az önmegvalósulás? Mi “erre” számítunk az önmegvalósuláskor, és “azt” kellene kapnunk az önmegvalósuláskor, hogy kirepüljünk az ablakon, amikor önmegvalósultak vagyunk, vagy valami hasonló képtelenséget. Hálistennek ezek az elképzelések már megszűntek. De amikor megkaptuk az önmegvalósulást, a fény árasztott el minket, amit növelnünk kell, csakis úgy, hogy elhatároljuk a figyelmünket a mítosztól.  Minden mítosz. Én is játszom veletek. Mert amíg nem vagytok biztosak, addig nem fogok hamis képet mutatni önmagatokról. Látni akarom, hogy mégis meddig terjed a figyelmetek. Tudom, hogy még nem vagytok biztosak. Még mindig nem bíztok önmagatokban. Ezért nincs bennetek magabiztosság. Először meg kell tanulnotok vezetni, azután következik a teszt. Öt követ tesznek egymás után, csupán akkora távolságra, hogy egy autó éppen átfér, és aztán azt mondják, menj át cikk-cakkban – és ti nem tudjátok megcsinálni. Miért? Így váltok majd mesterekké. Akkor váltok a figyelmetek mesterévé, amikor meglátjátok, hogy mindaz, ami nyugtalanít titeket, mítosz. Ez mind mítosz, ami nyugtalanít titeket. Csak dobjátok el. Dobjátok el, és értsétek meg, hogy ti vagytok a végtelen figyelem, ti vagytok a végtelen élet, az egyetlen dolog, ami távol tart titeket ettől, az a tudatlanság, és a tudatlanság túl egyszerű ahhoz, hogy megértsük, ti igazságként fogadtátok el a mítoszt. Csak dobjátok el, mindez mítosz. Ámulni fogtok, hogyan emelkedik majd a figyelmetek, és látni fogjátok ezeket a képtelen dolgokat, amik megrémítettek vagy lelkesítettek titeket, mind eltűnnek, és ti csak mosolyogni fogtok rajta. Csak ezután fogjátok érezni a teljes örömet, mert a figyelmetek teljesen megmártózik majd az Önvaló áldásában. Azt mondom így lesz, de azt mondom már megmártóztatok ebben az áldásban. Tartsátok meg ezt (az állapotot). Hogyan tegyük ezt valójában, a mindennapi életben? Hogyan irtsuk ki a múlt emlékét? A múlt emlékét úgy irthatjuk ki, ha új emlékeink vannak. Emlékeznetek kell, arra, amikor először megkaptátok az önmegvalósulást. Mindig gondoljatok erre. Amikor bármilyen emlék feltör, próbáljatok arra gondolni, hogyan kaptátok meg az önmegvalósulást. Bármilyen zavaró emlék, vagy még ha úgynevezett mámorító is, csak próbáljátok felidézni, hogyan kaptátok meg az önmegvalósulást. Mikor valami miatt agresszivitást éreztek, vagy haragot, csak próbáljatok emlékezni arra, milyen érzés volt az odaadás öröme. Gondoljatok az odaadás örömére, amikor teljesen feloldódtatok benne. Tehát új emlékeket kell felépítenetek. Amikor elkezdtek új emlékeket építeni, akkor elkezditek gyűjteni a pillanatokat, hogy megalapozzatok más pillanatokat, amik ilyen emlékekhez kötődnek. Mint, például, amikor segíteni próbáltatok valakinek , felemeltétek valakinek a Kundalinijét. A probléma az lehet, hogy amikor felemelitek mások Kundalinijét, akkor gondolatmentes tudatosságban vagytok – nincsenek gondolataitok – és a gondolat az egyetlen dolog, ami nyomot hagy. De abban a pillanatban, rögzíteni tudjátok a Kundalini felemelésének örömét. Ha rögzíteni tudjátok az örömet, amikor felemelitek mások Kundalinijét, akkor egy új gazdagságot fogtok érezni, ami ezekből a csodálatos pillanatokból fog összeállni.  És minden olyan pillanat, ami zavarodottságot vagy félelmet, vagy úgynevezett boldogtalanságot és boldogságot hozott számotokra, el fog tűnni és a tiszta öröm megmarad. Mert most már a legtöbb tapasztalatotok, amit szereztetek, többnyire örömteli. Az örömnek nincsenek gondolatai. Ez pusztán egy tapasztalat – “Pratjaksa”. Ezért mondtam, hogy tartsátok nyitva a szemeteket. Remélem értitek, mit értek ezen. Isten áldjon titeket.