Shri Mahakali Puja (India)

Isten hozott minden Sahaja jógit a jógának ebben a nagyszerű országában. Ma mindenekelőtt meg kell alapoznunk magunkban azt a vágyat magunkban, hogy keresők vagyunk, és hogy el kell érnünk a teljes felnövekedésünket és érettségünket. A mai puja az egész univerzumért (világmindenségért) van. Az egész univerzumnak meg kell világosodnia e vágyatok által. A vágyatoknak olyan erősnek kell lennie, hogy Mahakali Shakti tiszta vibrációit tudja kibocsátani magából, amely maga a lélek elérésének tiszta vágya. Ez az igazi vágy. Az összes többi vágy csupán káprázat. Ti vagyok azok az emberek, akiket Isten kiválasztott, először is, hogy kifejezzétek a vágyatokat, majd, hogy elérjétek azt. A tisztaság iránti erős vágyatok által meg kell tisztítanotok az egész világot. Nemcsak a keresőket, de még azokat is, akik nem keresők. Egy aurát kell létrehoznotok az univerzum körül, egy vágyat, mely a legvégső – a lélek – elérésére irányul. Vágy nélkül ez az univerzum nem létezhetett volna. Isten vágya a Szent Lélek. Ez a mindent átható energia, ez a Kundalini bennünk. A Kundalininek csak egy vágya van, a lélekké válás, amely maga a lélek elérésnek tiszta vágya. Bármi másra vágytok, a Kundalini nem emelkedik fel. Csak akkor ébred fel, ha tudja, hogy ezt a vágyat beteljesíti valaki, aki a kereső előtt van. Ha nincs meg bennetek a vágy, senki sem tudja rátok erőltetni. Egy Sahaja jóginak soha senki másra nem szabad ezt a vágyat ráerőltetni. Az első képzet, amivel szembe kell néznünk rögtön az önmegvalósulás után az, hogy elkezdtek a családotokra gondolni. Elkezdtek gondolkodni:”Az anyám nem kapta még meg, Read More …