Devi Puja, India, 1985. február 07

Ma van a csatatérre vezető új utunk második napja. Szeretettel, könyörülettel, együttérzéssel és méltósággal kell meggyőznünk az embereket. 

Amikor azt mondjuk, hogy ez egy Vishwa Dharma, egy univerzális vallás, amihez tartozunk, ennek mindenekelőtt a béke a lényege. Először is a békének belül kell meglennie. Magatokban kell békésnek lennetek. Ha nem vagytok békések, ha trükköztök az egótokkal, ha csak bebeszélitek magatoknak, hogy békések vagytok, sajnos tévedtek. 

A békét magatokban kell élveznetek. Magatokban kell éreznetek. Tehát, ne ringassátok magatokat téves elégedettségbe. Ne legyenek hamis elképzeléseitek. Ne csapjátok be magatokat! A békét magatokban kell éreznetek, és ha nem érzitek, akkor nem kellene Engem kérdeznetek, hogy „Anyám, miért nem érzem?”, mert nem fogom azt mondani nektek, hogy valami nincs rendben veletek. El kell érnetek, hogy békét érezzetek magatokban. 

Az nem elég, hogy békésnek érzitek magatokat, ha nagy csend van körülöttetek. A békének belül kell lennie. Ott van bennetek. A lelketek teljesen békés: ’avyagra’ – nyugtalanság nélküli. Nincs nyugtalanság a lelketekben. Az teljesen békés és állandó. Nektek kell éreznetek. Nem valaki másnak kell ezt hitelesíteni. Ez az egyik dolog. 

A másik, hogy amikor mondok nektek valamit, akkor azt gondoljátok, az nem nektek szól. Nem ivódik bele az agyatokba. Azt gondoljátok, X-nek, Y-nak, Z-nek mondom, de nem nektek, ti nem vagytok a címzettek között. Ez egy másik jele annak, hogy nem vagytok békések. Mert nincs békesség, nincs tudomásulvétel (felfogás). Ami a fejetekbe bemegy, az működni fog. 

Úgy találom, hogy a konkáv személyiségű emberek képesek beengedni ezeket az információkat, a konvex személyiségűek pedig egyáltalán nem. Az utóbbiak befogadóképessége annyira gyenge, hogy bármit is mondok, semmi hatása nincs rájuk. Pedig bármit mondok, az egy mantra. Közvetlenül kellene hatnia rátok, és éreznetek kellene annak beáramlását, és rátok gyakorolt hatását. De úgy tekintitek, mintha másnak mondanám, nem nektek. Ez mutatja, hogy nincs béke bennetek. 

Csak a belső béke képes befogadni a kedvező, a növekedéseteket tápláló dolgokat. Ezért próbáljatok meg békét kötni magatokkal. Ne harcoljatok magatokkal: „Miért kéne ezt tennem? Rossz vagyok. Nem kellett volna ezt tennem!” Ezek egyikét se tegyétek. Először is próbáljatok meg nem harcolni magatokkal! Aztán velem harcoltok: „Miért vagyok ilyen? Miért kelletl,hogy velem ez történjen? Miért vannak bennem akadályok? Miért?” Hogyan válaszoljak ilyen kérdésre? Ez nagyon agresszív. Nagyon agresszívnek tartom sok sahaja-jógitól, hogy ilyet kérdez tőlem. Miért? Mert nem mondhatom meg nektek, hogy mi a probléma veletek, ez nem része a kultúrámnak. Magatoknak kellene rájönnötök, hogy mi a gond veletek. 

De nem a „Mi a baj veletek?”-re kellene koncentrálni. A helyes megközelítés az, hogy mi az, amit jól csináltok. Ami jó bennetek, annak talaján állva alapozzátok meg magatokat, és onnan fejlesszétek tovább magatokat. 

Ahogy mondtam, a béke az alapja annak, hogy ez a vallás univerzálisan növekedhessen. De ezt sok tényező gátolja. Először is, ahogy mondtam, ti magatok. Ne legyenek furcsa elképzeléseitek magatokról. Az embereknek nagyon furcsa elképzelései vannak. 

Azt látom, a sahaja-jógik, amint megkapják az önmegvalósulást vagy valami jobb dolog történik velük, elkezdenek másokat tanítani, hogy hogyan meditáljanak, hogyan álljanak fel, hogyan adjanak bandhant, mit, hogyan csináljanak. Ez nagyon-nagyon szánalmas dolog, nagyon alacsony szintű. Próbáld magadban befogadni (egybeolvadni), először belül növekedj. Ez a növekedés fogja megmutatni másoknak a helyes irányt. A saját karaktered, a saját vérmérsékleted, a saját természeted, a saját viselkedésed, mindezek azt fogják mutatni másoknak, hogy ez egy nagyszerű ember, és megpróbálják követni a példátokat.

A példamutatás a tanítás legjobb módja. Egy kis fa még ha azt is mondja, hogy „Én egy hatalmas fa vagyok”, senki nem fog leülni egy törpe fa alá. De egy nagy fának mindenki látja az árnyékát, mindenki tudja róla, hogy nagy fa, és aláülhetnek. Nem kell ezt elmondani! Ugyanígy, amikor növekedtek, nem kell igazolást adni a nagyságotokról, ez egyszerűen csak működik. 

A belső béke kisugárzik, elsősorban a másokkal való békés viselkedésben mutatkozik meg. Ez a béke megnyilvánulásának első jele. Az ilyen ember nem használ durva szavakat, nem használ kegyetlen szavakat. De nem is hatástalan. Kedves és szép szavak használatával nagyon is hatékony. Lehet, hogy először kemény szavakat használ, de aztán meglágyul, és eljut arra a pontra, amikor nagyon hatékony, miközben gyengéd és kedves. 

Ezt a fajta személyiséget kell kifejleszteni – kívül. Béke a barátaitokkal, béke a sahaja-jógikkal. Ha nem tudtok békében lenni a sahaja-jógikkal, akkor hasznavehetetlenek vagytok. Teljesen hasznavehetetlenek. Amikor egy másik sahaja-jógival találkoztok, nem ugathattok egymásra, mint a kutyák, ugye? Magára hagysz három sahaja-jógit, és egy ugatókórus a vége. Nem bírják irányítani magukat. Ha százan vannak, akkor rendben. De hármat-négyet nem hagyhatsz csak úgy magára. 

Békének kell lennie tehát a fivéreitekkel és nővéreitekkel. Ők mindannyian az Én Sahastrarámból születtek, és senki sem jogosult bántani őket, szarkasztikusan viselkedni, vagy kártékony dolgokat mondani. Ez nem barátság. Ez nem barátság. Ez egy nagyon finom szintű ellenségeskedés, amit a szívetekben hordoztok. Ez nem lehet megbocsátás. Ha szarkasztikus dolgokat mondotok egymásnak, akkor nem tartoztok az univerzális vallás kultúrájához. Tiszteletteljesnek kell lennetek! Minél tiszteletteljesebbek vagytok egymással, annál jobb. 

Nem is tudom, hogyan mondjam el ezt nektek, de, például egy sahaja-jógit nem nevezhettek úgy, mint egy akárkit. Például láttok valakit, és azt mondjátok: „Hé, te, X Úr, gyere ide!” Ma már az úr megszólítást sem használják az emberek. Próbáljátok meg a vezetéknevén szólítani az embereket: ilyen úr, olyan úr – ez jobb lenne. Mert ez a modern stílus, hogy nem használjátok a vezetékneveket, csökkentette az egymás iránti tiszteletet. Úgy gondolom, a sahaja-jógiknak egy új módszert kellene kipróbálniuk, és ajánlhatnátok nekem még ennél jobb módszereket is egymás megszólítására, amik tiszteletet sugallnak. Ezzel a tisztelettel megteremtitek azt a békét egymásban. Hirtelen megjegyzéseket tesztek. Ezek nagyon utálatos megjegyzések. Semmi értelmük. Ez nem a mi kultúránk. Mi az Univerzális Valláshoz tartozunk, hogyan lehetne ez az a kultúra? 

Amikor tehát békések szeretnétek lenni a testvéreitekkel, próbáljatok rendkívül tiszteletteljesek lenni. Amikor levelet írtok egymásnak, a megszólítás „Kedves testvérem ˛ a Sahaja Jógában” legyen. Láttam, hogy a kommunisták ezt csinálják. Bárki, aki valamely párt tagja, ezt teszi. Ez a tiszteletük kimutatásának egy formája. Nem beszélhettek útszéli stílusban, vagy mint az átlagemberek, mert ti valóban különlegesek vagytok, és mindannak, ami különleges, rajtatok keresztül kell kifejeződnie. 

Minthogy erről az új kultúráról beszélek nektek, értsük meg, hogy hogyan fogadtak el különféle népek és emberek különböző kultúrákat. Tudom, hogy Japánra óriási hatással volt a modernizáció, de a Zen megtanított nekik egy olyan kultúrát, hogy ha például karamboloznak is egymással, nem mondanak semmit. Kiszállnak az autójukból, és meghajolnak egymás előtt, majd visszaülnek az autóba. Ha pedig káruk származott, bíróságra mennek, de ott sem harcolnak, mert nincs értelme. Megkérdeztem a japánokat, hogyan boldogulnak így? Azt mondták: „Mi értelme lenne az utcán viaskodni? Ha fizetni kell valamit, azt a biztosító fedezi. Ha az autó tönkrement, a biztosító fizet. Minek üvöltsünk egymással?” Ezt nagyon értelmes és praktikus hozzáállásnak tartom. Minek beszélni fölöslegesen semmiségért? Nem mentek vele semmire. 

De ismerek olyan autóvezetőket, akik minden egyes embert szidnak, akik útjuk során felbukkannak. Tényleg egy átok, ahogy egyesek vezetnek. És a saját életükben is így navigálnak. Folyton szitkozódva: „Ez ilyen, az rossz, az ezt csinálja…” Még a Sahaja Jógában is! Azt gondolják, kivétel nélkül mindenkit jogosultak kritizálni, csak magukat nem. 

Hogy megtartsátok a békét másokkal, legyetek bocsánatkérőek: „Remélem, nem követtem el ezt a hibát. Remélem, nem bántottalak meg. Remélem, nem rontottam el a dolgaidat.” Így. Legyetek bocsánatkérőek. Az indiaiakat láthatjátok így viselkedni. Az indiaiaknak van ilyen problémájuk, hogy túlzottan bocsánatkérőek. Néha lehetetlen meggyőzni őket az ellenkezőjéről. Mondok egy példát: amikor Sangliba mentünk, teljesen jóllakottak voltatok, az étel pedig nem volt kész. Azt mondtátok, most nem tudtok enni, már késő van, inkább alszotok egyet. Az indiaiak pedig nagyon megbántódtak. Azt hitték, ez az ő hibájuk. „Ez megmarad, hogy nem adtunk nekik enni, szörnyűséget tettünk.” Meg kellett győznöm őket, hogy nem voltatok megbántva, örültök, hogy nem kell ennetek, mert túl sokat ettetek előtte. „De akkor is, fel lesz jegyezve a nevünkhöz, hogy nem adtunk nekik enni, és evés nélkül mentek aludni.” Egészen a végéig lehetetlen volt őket meggyőzni, állandóan bocsánatkérőek voltak. Az indiai kultúrában – a japánhoz hasonlóan – van valami nagyszerű, mégpedig az, hogy inkább bocsánatkérőek vagyunk. Sosem agresszívek. Sosem próbálunk hibát keresni a másikban, de meglátjuk a hibákat és azok mikéntjét a saját bukásainkban. Ez olyasvalami, amit érdemes megtanulni az indiaiaktól, ha egyáltalán megtartották a kultúrájukat. Ez valójában a vérükben van. 

Így lesz a kultúránk olyan, hogy teljes békét fejezünk ki magunkban. És tudnotok kell, hogy egy testben vagytok aktívak. Egy testnek vagytok aktív sejtjei. Egy testnek sosem aktív valamennyi sejtje. De az aktívaknak békességben kell lenniük egymással. Mi történne különben azzal a szegény testtel? Próbáljatok meg tehát békét kötni. 

A béke megteremtésének másik módja, hogy kevesebbet beszéltek. Amikor valamiféle veszekedéssel vagy hasonlóval találkoztok, csak maradjatok csendben. Tudjátok, annak jobb hatása van. Ha két ember veszekszik, sose próbáljátok megoldani, csak maradjatok csendben. A csend nagyon fontos. Többet legyetek csendben. De nem kell a ló túloldalára esni, mint például az angol kultúrában, ahol bármi is legyen, nem beszélnek. Nem beszélnek ugyan, de túl sokat gondolkodnak. Csendben kell maradnotok, azzal az érzéssel, hogy Isten adjon némi értelmet ezeknek az embereknek. Ne jéggé fagyott tengerré váljatok, hanem békévé, ami hatékony. A béke hatékony. 

Ebben az új kultúrában tehát rendkívül békés embereknek kell lennünk. És ennek a békének tükröződnie kell az arcotokon. Az embereknek észre kell venniük, hogy békések vagytok. Ezért mondom, hogy ha rendesen felöltöztök és rendesen megfésülködtök, az emberek jól fogják érezni magukat. Ha borzas hajjal közelítetek meg valakit, már ettől zavart lesz. „Ki tudja, mi történt, milyen veszekedésből jön ez az ember? Valaki biztos megtépte a haját, vagy valami nem stimmel vele, hogy ilyen fésületlen.” Ha tehát rendesen felöltöztök, akkor senkinek nem lesz annyira rossz érzése, mert azt fogja gondolni: „Nem, az nem lehet, mert végül is ő sosem veszekedett. Csupán békésen jön otthonról.” 

A mi kultúránkban nagyon fontos a rendezettség. Rendezett gondolatok, rendezett elme, ápolt test, rendezett viselkedés. A mi kultúránkban nagyon fontos, hogy miként teszed rendezetten a dolgaid. Ez nagyon, nagyon fontos! Ez néhány ember számára furcsának tűnhet. Mert Nekem semmit nem számít, hogy hogyan fogod a villát. Nem számít, hogyan fogod a villát vagy a kést az asztalnál. Ez nem olyan fontos. De az határozottan fontos, hogy hogyan adsz Aartit, hogy kezeled a puján használt eszközöket, hogyan tartod a fényképemet, hogyan kezeled más sahaja-jógik dolgait, hogyan tiszteled a kedvező dolgokat. 

Ezzel kell a belsőtökben rendelkeznetek: a jámborság, a kedvezőség és a szentség rendezettségével. Ezt kell nagyon nagy gonddal és megértéssel tenni, és a kedvezőség ezen súlyával kell járnotok. A kedvezőség ezen súlyával. Ti magatok vagytok a Földön járó kedvezőség. Békesség vagytok ezen a Földön. De ahogyan a békét ebbe az edénybe (testbe) helyezitek…, annak tisztának kell lennie, rendesnek kell lennie, és úgy kell beletölteni, hogy semmi se cseppenjen ki. 

A béke elérésének legjobb útja az elmétek rendbetétele, amit úgy érhettek el, hogy jó dolgokra gondoltok. Gondoljatok a virágokra, ne a tüskékre! Milyen jót tettek veletek mások, milyen jó dolgok léteznek, milyen boldog pillanatokat éltetek át, és számoljátok az áldásaitokat! Számoljátok az áldásaitokat! Különben nem tudtok békét teremteni. 

Nem kell mindenre így figyelnetek. Tartsátok békében a figyelmeteket. Tartsátok a békét belül, a figyelmeteket befelé fordítva. Ha valóban hagyjátok, hogy a szavaim az agyatokba hatoljon, akkor biztos vagyok benne, hogy eredményes leszek. De konvex elmével ez nagyon nehéz. Csak szívjátok magatokba! 

A béke másik aspektusa, hogy sose támogassatok lármás, zavaró vagy romboló dolgokat. Sosem támogatandó semmi, ami romboló. De ha valakit kínoznak, támadnak vagy elnyomnak, akkor azt meg kell védeni és támogatni kell. Ha rendelkeztek a béke erejével, akkor ezt csupán azáltal meg tudjátok tenni, hogy ott álltok. Nem kell harcolni a békétekért. De ha úgy alakul… Egy Hitler-félével… Mikor Hitler hatalomra került, az embereknek harcolniuk kellett a békéjükért. 

A kultúránk második felének az örömnek (’bliss’) kell lennie. Az embereknek látniuk kell, hogy az öröm dolgozik bennünk. Az embereknek érezniük kell az öröm (’bliss’ – üdvösség) jelenlétét. Ha valaki az öröm állapotában van, akkor örömtelinek látszik. Örömöt (’bliss’ – mennyei boldogság) áraszt. Sugározza az örömöt. Nem tűnik egy nyomorult, boldogtalan alaknak, aki folyton jelentéktelen dolgok miatt neheztel, morog és aggódik. Senkinek nincs joga más örömét megzavarni. Ha valaki az öröm (’blissful’ – áldásos) állapotában van, próbáljátok lemásolni azt az embert, és olyanná válni. De az emberek féltékenyek az örömteli emberekre, és próbálják megzavarni őket. Ezért kínoztak meg oly sok szentet – mert boldog, örömteli emberek voltak. 

Élveznünk kell bensőnkben az örömöt, ez fontos. Lehet, hogy nem vagytok tudatában az örömötöknek, amivel rendelkeztek. Egyáltalán nem vagytok tudatában. Soha, de soha nem volt korábban ennyi ember, aki önmegvalósulást kapott. Korábban a történelemben soha nem jött el az Adi Shakti személyesen, hogy megoldja a problémáitokat. Soha korábban nem kaptak így önmegvalósulást olyan emberek, akik csak nagyon átlagos erőfeszítést tettek, akik alig kerestek és nagyon kevés tudással rendelkeztek. Ha figyeled, néha ez olyan, mintha egy kő hirtelen gyémánttá válna. A gyémántból vághatsz gyémántot. Ilyen boldog (‘blissful’ – áldásos) állapotban vagytok. Hatalmas öröm (‘bliss’ – áldás) jött el. Ez ennyire hatékony. Magam sem tudom… mikor látom , igazán meg vagyok lepve azon, ahogyan működik. 

Az öröm (‘bliss’) csak a hála által érhető el. Csak azáltal, hogy a szíveteket elönti a mélységes hála érzete. Az öröm (‘bliss’) a hála jutalma. Olyan háláé, amiről nem csak beszéltek, ami felszínes, hanem ami szívből jön. Ami szívből jön. A szív hálája. Az örömteli emberek pedig sosem irigykednek másokra, mert mi lenne nagyszerűbb, mint az öröm? Az örömnek olyan sok dimenziója van, hogy túljuttok az ok-okozati összefüggések birodalmán. Minden angyal és minden gána ott áll, hogy segítsen nektek. Tudjátok, hogy ez megvalósul. Így működik. De ti ezt magától értetődőnek veszitek. Nincs meg bennetek az öröm hatása, amikor tudjátok, hogy ez vagy az történik veletek. Micsoda öröm (‘bliss’)! 

Tegyétek keresztbe a kezeiteket a szíveteken, amikor örömteliek vagytok. Tegyétek keresztbe a kezeiteket a szíveteken, és így érezzétek! Érezzétek az örömöt! Hatalmas öröm lakozik bennünk! Milyen sok! Az történt velünk, hogy Isten nagyon kedves volt hozzánk. Megtennétek, hogy keresztbe teszitek a kezeiteket? Azok, akik itt lent ülnek. Legyetek szívesek! A másik hölgy is. Mit néz? Ha széken ülsz, muszáj megnézni minden érkezőt? Nincs szükség rá. Érezzétek! Isten áldjon benneteket! 

Ezt az örömöt mindenhol megtaláljátok, kis dolgokban is ráleltek erre az örömre. A Zen megtanította ezt az embereknek. Még egy moha látványában is örömöt leltek, egy kicsi kis mohában. Meglátod a mohát, és azt mondod: „Ó Istenem, milyen gyönyörű darab ez!” Isten kis mohát teremtett, és annak a mohának rengeteg apró-apró szála van. És ez az öröm (‘bliss’). De a hiú emberek sosem éreznek örömöt. A hiúság megöli az örömöt. Az ego megöli az örömöt. 

Egyszer Shivaji egy nagy erődöt épített, és ott az történt, hogy az ego csapdájába esett: „Látjátok, ez az építkezés rengeteg embernek ad munkát.” Akkor az ő guruja, Guru Ramdasa jelent meg a helyszínen. Ő maga az ego irányítója, mert Ő Hanumana inkarnációja volt. Jött és azt mondta: „Rendben. Szeretném, ha egy dolgot megtennél nekem.” Shivaji azt válaszolta: „Igen, Uram, mit szeretnél, hogy tegyek?” „Törd össze ezt a sziklát, ami itt fekszik. Ez egy hatalmas szikla, apránként törd össze.” Ahogy az emberek ütötték, a szikla töredezni kezdett. A közepében volt egy kő, pont olyan, mint egy kókuszdió. Kezébe vette és eltörte. A belsejében víz volt és egy béka. Shivaji akkor felismerte: „Ha Isten teremtette ezt a békát, vizet is adott neki. Ki vagyok én, hogy ekkora egóm legyen?” 

Ekkor az öröm (‘bliss’) elárasztotta, hogy Isten mindent megadott neki. „Kiemelten gondoskodik rólam. Mit tettem én? Semmit.” Ez olyan gyönyörű. 

Hányan rendelkeznek ezzel az örömmel? Érezettek együtt és legyetek könyörületesek azokkal, akik nem rendelkeznek vele. De az öröm a magatokba vetett bizalmon keresztül érkezik. Ha nem bíztok magatokban, nem lehettek boldogok. És az önbizalom legnagyobb ellensége az, ha azt kérdezitek: „Akkor mit tegyek? Hogyan tudom megszerezni? Miért nem vagyok örömteli?” Ez a legrosszabb. Folyton magatok ellen harcoltok. 

Ti magatok vagytok az öröm, benne vagytok. De ha azt mondjátok „Miért nem lehetek örömteli?”, mit válaszolhatnék? Csak azért kérdezitek, mert kérdeznetek kell? Ott van. Miért kérdezősködtök? Csak érezzétek! Ha ez működik, és érzitek, ahol ültök, meg fogtok lepődni, hogy békében vagytok magatokkal, és jelen van az öröm. 

Legvégül pedig, ebben a kultúrában úgy kell viselkednetek, mint azoknak, akiknek hatalmuk van. A Lelketek jogosultságával rendelkeztek. Felhatalmazottak vagytok. Rendelkeztek a Lélekkel. Akik hatalommal rendelkeznek, sosem próbálnak felvágni. Hatalmuk van, miért kellene hát kérkedni? Csak az őrültek dicsekednek. 

Ha valaki kiírja a homlokára, hogy ő egy rendőrségi felügyelő, az emberek elmegyógyintézetbe vitetnék. Ugyanígy, néhányan azt mondják: „Sahaja-jógi vagyok. Na, mit szóltok? Azt teszek, amit akarok.” Hova kellene tennünk az ilyen embert? A felhatalmazásotok ti magatok vagytok (a Lelketek), a saját lényetek. Az embereknek látnia kellene bennetek, hogy mik vagytok. Nem kell címkéket cipelnetek magatokkal, hogy „Ilyen-olyan sahaja-jógi vagyok: XYZ, 5-ös számú bűnöző, 10-es számú bűnöző.” Felhatalmazásotok van. A felhatalmazásotok az arcotokra van írva. De most már működik a felhatalmazásotok. 

Tudjátok, minden egyéb felhatalmazás mesterséges. Például, aki ma miniszterelnök, akár utcai koldussá is válhat. Elképzelhető. A demokráciában bármi megtörténhet. Ugyanígy bármely önkényuralmi kormányban. Lehet, hogy ma magasan állsz valahol, de le is süllyedhetsz. De egy sahaja-jógi sahaja-jógi marad. Felhatalmazottak és megvalósultak vagytok. Ez azt jelenti, hogy bármi is a felhatalmazásod, az szerves része a lényednek, az vagy. Például, ha emberi lény vagy, akkor emberi lény vagy. Akkor sem növeszthetsz farkat, ha szeretnél. 

Most tehát felhatalmazott, megvalósult és teljes mértékben megformált sahaja-jógik vagytok. Mint a szantálfa. A szantálfa nem attól lesz szantálfa, hogy megesküszünk, hogy az szantálfa, hanem attól, hogy minden egyes része… 

(Nem működik a mikrofon, nincs áram)

Rendben, gondolom, hallotok engem. Hallotok a Sahastrarátokon keresztül. Minden részeteknek, minden parányi elemeteknek rendelkeznie kell a Sahaja Jóga illatával. Valamit biztos csináltam itt. Jobban értek az emberi gépekhez, mint ezekhez. Mi történhetett? Ki tud ez kapcsolni egyébként? Szerintem elment az áram. A hálózat. Működik? Kapcsoljatok egy kis fényt. Na, ez India! Ilyen problémával küzdünk.

De a mi belső szerkezetünk nem romlik el! 

Szóval nem csak naprakészek, hanem tökéletesítettek is vagytok. Tökéletesítettek vagytok. Így aztán meg kell lennie bennetek ennek a felhatalmazásnak a méltóságának. A méltóság pedig egy nagyon alázatos méltóság. A méltóság sosem arrogáns. A méltóság jele az alázat. 

Meséltem már nektek azt a történetet, amikor egy ember megkérdezett az úton egy vak embert, egy szentet, hogy látott-e valakit arra járni. A szent azt mondta: „Igen, Ön a király, tudom, Uram. A szolgája járt erre először, majd a minisztere, és most ön.” Az ember meglepődött a válaszon, mert a szent vak volt. Nem értette, hogy egy vak ember hogyan képes érzékelni ezt. A szent azt mondta: „Az alázatosságból tudom. A szolgád azt mondta: „Hé, vak ember, láttál valakit erre járni?”, a minisztered azt kérdezte: „Látott valakit erre járni?”, Ön pedig azt kérdezte: „Uram, sajnálom, hogy ilyen kérdéssel zavarom, de nem hallotta véletlen valakinek a lépteit errefelé?” 

Erről van szó. Az alázat a jele; abból, ahogyan beszéltek másokkal, az emberek azonnal tudni fogják, hogy Isten felhatalmazottai vagytok. Nézzétek az isteni alázatosságát. Hogyan próbál a kedvetekben járni, szórakoztatni, boldoggá tenni benneteket a természetben és a beszédekben is.

Most akkor kezdjük el a puját. Remélem, megértettétek az Egyetemes Vallásotok kultúráját. Kérlek benneteket, próbáljátok meg alkalmazni.

Isten áldjon benneteket!