Ganesha puja előtti beszéd

(United States)



Send Feedback
Share

GANESHA PUDZSA ELŐTTI BESZÉD, San Diego, 1986. 09. 06.

Annyira szép ebben a természetes környezetben együtt lenni veletek. A város forgatagában nem találjátok meg ezt a békességet, ami pedig nagyon jó azoknak, akik a felemelkedésüket keresik. Mindannyian azt kértétek, hogy jöjjek el erre a Ganesha pudzsára. Azt gondoltam, létfontosságú, hogy Shri Ganesha megalapozódjon, és nagyon örülök, hogy ilyen sok amerikai Sahaja jógi lett. Persze Amerika teljes lakosságához mérve kevesen vannak, és sokkal többen kell, legyenek. Ám vannak itt alapvető problémák, amelyek közül az egyik Shri Ganesha, és ezért kell Shri Ganesha pudzsáját Los Angelesben megtartanunk, vagy mi is ennek a helynek a neve? San Diegóban, vagy ezen a hegyen, ami remélem meg fogja alapozni az ártatlanság esszenciáját bennetek, ami most még alvó állapotban van. Ma el akarok nektek mondani néhány dolgot arról, hogyan bánjunk azokkal, akik eljönnek. Eddig az volt az elképzelés, hogy a keresőkhöz, akik eljönnek hozzánk mentegetőző módon beszéljünk, és elmondjuk a tudnivalókat minden csakráról, visszacsatolást kapjanak mentális szinten.

Nem gondolom, hogy ez a megfelelő stílus. Először meg kell, hogy adjátok nekik az önmegvalósulás tapasztalatát, és elmondani nekik, hogy ez nem valamilyen guruság, vagy más hamis hókusz-pókusz, ahogy ezt errefelé nevezik, vagy butaság, hanem ez egy evolúciós folyamat, ami az erőnek, ami bennünk van, természetes, progresszív megnyilvánulása, majd beszélnetek kell Rólam. Kipróbáltuk, hogy nem beszéltek Rólam, próbáltuk kerülni a témát. Talán, mert azt gondoljátok, hogy voltak guruk, ezek meg azok, és a guruk rossz fényt hoztak erre a névre. Nem így van. Még most is nagy számban járnak emberek ezekhez a gurukhoz, és azt kezdik hangoztatni, hogy azok félig istenek, félistenek, istenek vagy hasonlók. Tehát ez a bocsánatkérő hozzáállás nem fogja meggyőzni őket. Tapasztalatokat kell adnotok

nekik, és elmondani, hogy kinek a kegye működik rajtatok. El fogtok ámulni ennek a dolognak a pszichológiáján, de így megfordítva mindig működik. Tételezzük fel, elintézitek, hogy legyen program holnap San Diegóban, könnyen találunk háromszáz érdeklődőt. De az azt követő programokra már nem akarnak eljönni. Vagy, ha szeminárium van az Én jelenlétemmel, sokan eljönnek, aztán már nem érdekli őket, hogy találkozzanak Velem. Ennek a viselkedésnek az az oka, hogy nem akarnak keresztülmenni azon a sok mentális tevékenységen, mentális akrobatikán, amit mondani akartok nekik. Mint ahogy a programokon is, érezni akarnak Engem, rajtatok keresztül is Engem akarnak érezni, így azt gondolom, taktikát kell változtatnotok. Egyszerű, természetes módon el kell mondanotok, hogy keresők voltatok, sok gurunál jártatok, de nem találtatok semmit. Átvertek titeket. Itt van valaki, aki nem kér pénzt, nem akar semmit, nem tesz titeket abnormálissá, nagyon normális életet élhettek, és mindenféle áldásokat kaptok tőle, direkt módon. Ha nem akarjátok megtapasztalni, nem kell. Egy nem önmegvalósult személy azt mondja: „Harcolnom kell az egómmal.” De mivel harcolsz ellene? A saját egóddal. Így növeled az egódat. Hasonlóképp, ha ezeket az embereket tovább babusgatjátok, megnövelitek az egójukat, és olyanokká válnak majd, mint a keményre főtt tojás, amit lehetetlen áthatni.

A ti odaadásotok és elhivatottságotok fog eredményt hozni, ez az egyetlen mód. Ha egyenesen beszéltek velük, nem fognak hallgatni rátok. Ilyen az emberi természet. Nem tehettek róla. Mivel magyarázzátok, hogy amikor bárhová elmegyek és beszédet tartok, sokan eljönnek, mert úgy gondolják, autentikus vagyok, jogosultsággal beszélek, és nem agresszivitással, hanem meggyőződéssel, és van karakterem. Ennek a meggyőződésnek ki kell fejeződnie. Ezzel szemben elkezditek magyarázni a csakrákat, ezt meg amazt. Rendben. Elolvashatunk egy könyvet. De mi szükség ezekre a terhekre? Nektek a meggyőződés embereinek kell lennetek, akik nem a hamisságról győződtek meg, hanem a valóságról.

Ezeket ma kell elmondanom nektek, mert mind itt vagytok, és itt van néhány nagyon jó Sahaja jógi Indiából. Nem tudom, mennyire hallgattok rájuk. Itt van például Mr. Kharde. Ő indította el a Sahaja jógát Sangam Neerben, és azok, akik voltak ott, láthatták, hogy egy futballpálya nagyságú sportcsarnok tele volt emberekkel, akik eljöttek Sangam Neerbe, és aztán tényleg egy gyönyörű központtá alakította ezt a várost. Hallgassatok rá. Máskülönben nincs értelme. Aztán itt van Cheryl, aki nagyon jó Sahaja jógini. Mindenekelőtt, nagyon kedvező, és nagy tudású. A Sahaja jóga tudás nem az, amit ezalatt értetek. Nem a csakrák tudása, hanem a hozzáállás tudása. Nem valamilyen rendszer tudása. Nem akarunk rendszereket, mert minden rendszer kötöttségeket teremt, egyfajta rabszolgaságot. Olyan hozzáállásunknak kell lennie, amit tapasztalataink révén kísérleteztünk ki.

Tehát nem az a fontos, hogy kifinomultan tudjatok a csakrákról beszélni, hanem az, hogy mit fejeztek ki a személyiségetekkel a dolgokhoz való viszonyulásotokban. Mindenféle rendszerek alakultak ki, különösen nyugaton szokás rendszereket létrehozni. Valamilyen normát létre kell hoznotok. Például, ha létrehoznak egy normát arról, hogyan együk az ételt. Rendben, akkor

mindenki ugyanúgy kezd el enni. Vagy mondjuk régen kitalálták, hogy frakkban kell vacsorázni. Át kell öltözni a vacsorához. Reggelihez megint más ruha kell. Aztán az embereknek ebből elegük lett. Azt mondták, ez nem jó. Anti-kultúrába kezdtek. Az anti-kultúra a hippikkel kezdődött. A hippiknek is megvolt a saját rendszerük. Ha hippi vagy, hippi ruhába kell járnod, koszosnak kell lenned, a hajadnak is olyannak kell lennie, és megvan, hogyan kell járnod. Egy másik rendszert építettek. Amikor azzal szembeszegültek, egy újabb jött létre. Most itt vannak a punkok. Punknak lenni azt jelenti, hogy punk módon öltözöl. Sok pénzt kell arra költened, hogy meglegyen az a bizonyos fajta frizurád, különben nem vagy punk. Tehát, amikor szakítani akarunk egy rendszerrel, egy másik rendszer csapdájába esünk, és így az egyik halott rendszer követi a másikat.

Ám a viselkedés ugyanaz marad. A viselkedés nem változik. Láttam, hogy amikor a hippik kultúra ellenessé váltak, olyan furán kezdtek el viselkedni, hogy abban nem volt semmilyen változás. Arrogánsak lettek, nem volt bennük tisztelet saját maguk iránt. Aztán jöttek ezek a punkok. Pont ugyanilyenek ők is. A legfőbb átalakulásnak a viselkedésben kell megtörténnie. A prioritásainknak teljesen át kell alakulniuk. Tehát nem szabad rendszert kialakítanunk. Ahogy már tegnap este is mondtam, ne beszéljetek nyolc órás meditációról, semmi ilyesmiről. Nyolc perc elég. A viselkedés az, ami segíteni fogja a fejlődéseteket, nem pedig az, hogy nyolc órán át egy lábon ültök. Vannak száduk, akik felállnak, egyik lábukat így teszik, és azt mondják: „Egy lábon ülünk.” Ez így semmire nem jó. Ez egy élő folyamat, és egy élő folyamatot élő módon kell hagyni kialakulni. Engedjétek, hogy magától működjön. Engedjétek növekedni. Tehát az egész hozzáállásnak meg kell változnia.

Amikor azt látjátok, hogy az élethez való hozzáállásotok kezd megváltozni, világossá fog válni számotokra, hogy jógik lettetek. Tehát a kereső hozzáállását kell megfigyelnetek. Ha egy kereső nagyon arrogáns, túl sok időt vesz el, akkor jobb nem törődni vele. De ha olyan keresőről van szó, aki meg akarja kapni az önmegvalósulását, akkor törődjünk vele. Azt hiszem még nem értük el azokat a partokat, ahol az igazi keresők vannak. Ezért vagyunk nagyon-nagyon kevesen. Mint amikor a halászok kiviszik a halászhajóikat a tenger hullámaira, tudják, hol van sok halraj, és odairányítják a halászhajókat, és megfogják a halat. Ugyanúgy nekünk is rá kell jönnünk, hol vannak a keresők, hogy oda tudjuk irányítani a figyelmünket és erőinket. Mint … (félbeszakítás) ki kell alakítanotok egy pozitív hozzáállást, amikor keresőkkel van dolgotok. Nagyon pozitívat olyan értelemben, hogy ők jönnek hozzátok, azért hogy kérjenek tőletek valamit és nem ti mentek hozzájuk. Ne mutassátok, hogy szükségetek van bármire, ők azok, akiknek szükségük van valamire. Mert ilyenek az emberek. Például néha olyanok, mint a szamarak. Ha valaki előttük van, annak odatartják a fejüket, és hagyják, hogy meghúzzák a fülüket. Ám ha valaki mögöttük van, abba belerúgnak. Úgy gondolom, az egész nyugati viselkedésben itt hibázunk. Nem akarunk semmit. Ha jönni akarnak, hadd jöjjenek. Ha az elme csendjét szeretnék, jöjjenek ide. „Mi nem akarjuk az elme csendjét.” Rendben, akkor együttérzést kapnak tőlünk. Van szeretetünk irántuk, de ha nem akarják, mint ahogy Krisztus mondta: „Ne dobjatok gyöngyöket… .” Ha így kezdtek el viselkedni, meglátjátok, a megfelelő emberek jönnek majd. Amikor Kalkuttába mentem, volt ott egy bizonyos Mr. Jalan, egy nagyon bölcs üzletember. Eljött a Sahaja jógába. Levelet írt minden olyan eminens embernek, akit keresőnek gondolt, megírta, hogy szeretne velük találkozni, vagy, hogy ők jöjjenek el hozzá. Ezek közül az emberek közül, persze nagyon kevés válaszolt és akart vele találkozni. Így találkozott néhány nagyon fontos emberrel. Beszélt nekik a Sahaja jógáról. Amikor pedig Én odamentem, bemutatott nekik. Egyikük egy nagy újság szerkesztője volt, aki meglátogatott, és látta, hogyan bánok az emberekkel, hogyan törődöm velük, majd egy gyönyörű cikket írt. Azt mondta: „Anyám, elmegyek a holnapi programra.” Eljött és egy gyönyörű bevezetőt írt, és az egész dolog egy új vonalon indult el.

Vagy vegyük például Olaszországot. Van ott egy Alganesh nevű hölgy. Felkeresett valakit, akiről azt gondolta, hogy kereső, és az olasz műsorszolgáltatás igazgatója volt. A televíziónál dolgozott. Azt mondta neki, hogy megkaphatja az önmegvalósulását. Amikor felkerestem, azt mondta: „Először adja meg nekem az önmegvalósulásomat, aztán jöhet az interjú.”. Azt gondoltam, ő a megfelelő ember, és minden figyelmem rá fordítottam. Megkapta az önmegvalósulását. Aztán a saját tapasztalatai után teljes szívvel jött a Sahaja jógába, és most nagyszerű lett, így Olaszországban gyorsan terjed a Sahaja jóga. Tehát ne koldusokat szedjetek fel az utcákról: „Kérlek, gyere a Sahaja jógába. Kérlek, gyere a Sahaja jógába”. Mit fognak tenni érte? Ők csak terhek. Mit tudnak segíteni? Nem azt mondom, hogy gazdag emberek, vagy magas beosztású emberek után szaladjunk, hanem olyanok után, akiket a közvélemény értelmes, bölcs embereknek fogad el, akiknek szerintünk jó vibrációik vannak, akik képesek tenni a Sahaja jógáért. Bátran kell őket megközelíteni, és elmondani, hogy ti mit kaptatok. Meglátjátok majd, tíz ilyen ember közül legalább három boldogan fog segíteni.

Sokkal jobb ez, mint az, hogy egy embert itt fogunk meg, egy másikat meg amott. Ők fognak jönni hozzátok. Meglepődtem azon, hogy oly sok ember jött, aztán egyenként elmaradtak. Egyikük teljes nyolc hónapig tanulta a Kundalini jógát, majd szintén elmaradt. Nem voltak tapasztalatai. Ha sikerül megalapozni őket azon a szinten, ahol már érzik a vibrációkat és az örömöt, soha többé nem mennek el. De meg kell tudnotok mondani valakiről, hogy mennyire mély. Amikor a Sahaja jógát terjesztitek, ne dobjátok azt olyanok elé, akik nem értik meg azt. Tudom, hogy nagyon együtt éreztek az amerikaiakkal. Én is ugyanígy érzek, és azt kívánjuk, bárcsak több amerikai jönne a Sahaja jógába. Semmi kétség e felől. De csak tőlünk függ, hogy keményen dolgozunk-e ezért. Nem tudjuk előre, mit fogunk elérni. Azt is meg kell értenünk, hogy mik az amerikai emberek problémái, mi akadályozza meg őket abban, hogy a Sahaja jógába jöjjenek. Lehet, hogy holnap el tudom nektek mondani, mit értettem meg felőlük. Ezt mindig tartsátok majd észben. Ennek ismeretében, ha helyénvaló önbizalommal közeledtek, biztos vagyok benne, hogy sikeresek lesztek. Magabiztosnak kell lennetek. Ez nem jelenti azt, hogy erőszakosak legyetek, hanem azt, hogy magabiztosak. Ha valamit jól akartok csinálni, legyetek önmagatok, teljes magabiztossággal. Különben senki nem fog hinni nektek. Szeretnénk még megkérni néhány Sahaja jógit Indiából, hogy segítsen nektek. De mindenekelőtt, ti, akik most itt vagytok, próbáljatok meg hallgatni rájuk. Ehelyett úgy hallottam, ti tanítjátok őket. Nem állítom azt, hogy minden indiai nagyon jó, vagy alkalmasak a feladatra. De egy biztos, napokat töltöttek el velem. Ettől eltekintve nem minden indiai jó, mint ahogy nem minden amerikai sem jó, de néhányan nagyon jók. Tisztelnünk kell azokat, akik jók, és próbáljuk megérteni ezeknek az embereknek a viselkedését, és hallgassuk meg, amit mondanak. Nem helyes az, ahogy az életről gondolkodtok. Ha helyes lenne, akkor most egy másik Amerika lenne. Sok hibát követtetek el. Ahhoz, hogy új életbe kezdjetek, új életformába, az új kor egy új megértésébe, tisztában kell lennetek azzal, hogy ez számotokra egy új tudás, amit meg kell ismernetek és értenetek.

Az élő folyamatokról ez idáig nem volt tudásunk. Csakis a halott dolgokról, mint ahogy a halott fából házat tudunk építeni, halott anyagból halott dolgot. Ám sose értettük meg az élő folyamatokat. Tehát a szentségetek nem más, mint hozzáállásotok ahhoz a tudáshoz, ami az evolúció élő folyamatának működését adja, és a tudásotokban való tökéletes magabiztosság. Biztos vagyok abban, hogy tökéletesen megértettétek azt, amit mondtam nektek. Holnap feltehetitek erről a kérdéseiteket. Ilyen rövid idő alatt nem tudok részletesen mindenre kitérni. Ám remélem, megértitek, hogy egy újfajta viselkedést kell átvennetek ahhoz, hogy ez az elképzelés megvalósulhasson.

Isten áldjon benneteket!