Shri Virata Puja

(Australia)



Feedback
Share

Sri Viráta Pudzsa  1991. április 10. Melbourne, Ausztrália

A nagy távolságok miatt, és amiatt is, hogy ez alatt az idő alatt nem volt asramunk Melbourne-ben, úgy találtam, hogy a kollektivitás itt még nem fejlődött ki megfelelően. Ezért úgy gondolom, hogy az lesz a legjobb,  ha ma a Virátot tiszteljük. A Virát az ősi eredendő Atya, úgy is mondhatjuk, hogy Ő az, aki az elménkben működik a kollektivitásunk érdekében. Ahogy a kundalini felemelkedik, végül a kutacs területén áthatolva tör elő. Mielőtt odaérkezne, belép a Szahaszrárába. A Szahaszrára területét ezer ideg veszi körül,  orvosi nyelven ezt limbikus területnek nevezik. Az ezer ideg  kapcsolatban áll a Vissúddhi tizenhat jelentős idegével. Ezért mondják, hogy Sri Krisnának  tizenhatezer felesége volt, ami azt jelenti, hogy az erőit a feleségei képviselték. Az Én erőimet az Én gyermekeim képviselik.

Amikor a felemelkedésünkben előre haladunk, a ’dhjánánk’ (meditáció) során be kell lépnünk a Szahaszráránkba. Ha a Szahaszrára nem nyílt volna meg, nem lett volna elérhető a tömeges önmegvalósulás. Így függ ez össze, a kollektivitás szorosan összefügg napjaink Szahadzsa Jógájával. (A kundalini) azelőtt csak az Agnja csakráig ért fel, de amikor eléri a Szahaszrárát, megvilágosítja az összes ideget, és az összes ideg úgy fest, mintha csöndesen égő lángok lennének, melyek a szivárvány színeiben pompáznak. Az egész megjelenése rendkívül megnyugtató és olyan gyönyörű, hogy azt hiszem, az egész világon nincs is szebb látvány, melyben az emberek gyönyörködhetnek. Amikor tehát a Szahaszrára megnyílt, – mely eseményhez fűződően, ahogy tudjátok, most pudzsát fogunk tartani Rómában, ez előtt tehát a kollektivitás területére kellett mennie, ezért a kollektivitásra kellett fordítanom a figyelmemet; meg kellett értenem az embereket, az ő különféle problémáikat, azokat a változásokat és kombinációkat, melyektől szenvednek. Ezeket hét fő dologra vezethetjük vissza, így mondhatnánk, de ugyanakkor ezt huszonegy részre is oszthatjuk, az egyik a baloldalon, a másik a jobbon, a harmadik középen van. Tehát összesen huszonegy valóban alapvető problémánk van, huszonegy meghatározó jellegű problémát hordozunk magunkban, melyeket meg kell oldanunk. A Szahadzsa Jóga kezdetekor csak igyekeztem a fizikai problémáikból kigyógyítani az embereket, megoldani a mentális problémáikat, a családi problémáikat, az anyagi problémáikat; mindenféle problémát megoldottunk a Szahadzsa Jóga segítségével. De időnként nagyobb szerencsétlenségek is értek minket. Amint tudjátok, amikor feljöttek az Agnjáig, elkezdték a hatalmukba keríteni az egész atmoszférát egyfajta önfelhatalmazással, mely nem Istentől származott. Ennek eredményeként sok ember kiesett az Agnjánál, de akik felértek a Szahaszráráig, azoknak meg kell érteniük, hogy a kollektivitás a felemelkedés alapja. Ha nem vagytok kollektívek, ha nem jöttök el a központba, ha nem találkoztok egymással, akkor olyanok vagytok, mint egy köröm, mely le van vágva az ujjról, és az Isteni nem tud mit kezdeni veletek – leestetek a fáról, mint a virágok, melyek lehullanak a fáról, kétségtelenül képesek létezni egy ideig, de egy idő után elpusztulnak, végük van. Ezért fontos, hogy mindnyájan megértsétek, hogy ha a Szahadzsa Jógában a kollektivitás nincs megalapozódva, a Szahadzsa Jóga ki fog halni.

Most Amerikába fogok utazni, ahol a kollektivitásnak maximálisan meg kellene alapozódnia, de ez nem így van. Sok probléma van Amerikában a kollektivitás területén, de mégis azt mondanám, hogy ők már felismerték, hogy nagyon kollektíveknek kell lenniük. A gond az, hogy csak nagyon kevés szahadzsa jógi van ott, de ők maguk között megértik, mi a  felelősségük. Mindannyian nagyon keményen dolgoznak. Terjesztik a Szahadzsa Jógát. A „Cool Breeze”(szahadzs folyóirat) is onnan indult. Nagyon sokféle munkát végeznek Amerikában, pedig nagyon kevesen vannak, csodálatra méltó, ahogy mindezzel elboldogulnak, és mindezt gyönyörűen csinálják, mert érzik az együttlét örömét; nagyon messze laknak egymástól, Honolulutól New Yorkig nagyon nagy a távolság. Mégis nagyon jól megértik egymást, nagy szeretetet éreznek, és átérzik a felelősséget. Mivel nagyon kevesen vannak, igen erősen érzik a felelősség súlyát, hogy kollektíven kell dolgozniuk, és szó sem lehet csoportokra bomlásról. Még ha valaki hibát követ is el, sosem beszélnek róla senki másnak, csakis Nekem. Nem beszélik ki egymást, nem mondanak rosszat egymásról, nem alakítanak csoportokat.

A gyerekek ott kinn… jöjjenek ide. Van itt hely. Egy kicsit odébb tudnátok ott húzódni? Csináljatok helyet nekik. Gyertek. A gyerekek itt elöl ülhetnek. Nem foglalnak nagy helyet. Az öletekbe is ülhetnek. Odébb tudnátok menni? Csináljatok egymás között helyet. Ez hát a kollektivitás. Hozzátok ide előre a gyerekeket. Az összes gyerek idejöhet. Segíteni fognak Nekem a pudzsában. Nagyon ügyesen tudnak segíteni. Igen, igen, gyertek csak. Szegény gyerekek, ki voltak zárva. El tudjátok képzelni? Üljetek le, üljetek le, üljetek le. Ülj le ide, ülj le. Most… Gyere ide, gyere csak, gyertek, gyertek. Spontánul is tudunk helyet csinálni, csak legyen kitárva a szívünk. Ki van még mindig kinn? … kisgyermekek? Gyertek, gyertek csak.

Talán ha nem olyan nagy ászanában ülnétek, hanem egy kicsit kisebb ászanában, elférnének az emberek. Húzzátok fel a lábatokat, és nyissatok ki egy ablakot, ez is fontos. Igen, van még hely. Ha ott három kamera van, hogyan is lenne ott hely? Azt hiszem, elég lenne egy kamera, és akkor itt bent is ülhetnének. Rendben van. Fel kellene húznotok az egyik térdeteket így, hogy több helyünk legyen.  Mint ahogy Baba Mama ül, az egyik térde föl van húzva. Így minden rendben lesz.  Add oda Csája ölébe. Ne terpeszkedjetek el. Egy kicsit húzzátok fel az egyik lábatokat így. Igen, az egyik így, a másik így. Még könnyebb is így ülni. Könnyebb ülni. Ez a kollektivitás, hogy ez egy kicsi terem, de nem baj, mert együtt vagyunk, és helyet csinálunk azoknak, akik kiszorultak, mert amíg nem vagytok együtt mindannyian, nem tudjátok élvezni. Most legyetek teljesen csöndben, rendben, gyerekek? Mindnyájan. Különben megint kiküldenek benneteket.

Most tehát nézzük meg, mi történik, ha nem vagyunk kollektívek. A magyarázat igen egyszerű. Először is tudnunk kell, hogy kollektivitás nélkül nem létezhetünk. Ahogy a test is kapcsolatban áll az aggyal, ugyanúgy kollektivitás nélkül nem létezhet a Szahadzsa Jóga sem. Amikor ezt megértitek, azon kell dolgoznotok, hogy a kollektivitás tökéletesen megalapozódjon belül is és kívül is. Inkább belül kell jól megalapozni, mint kívül. Mert ami bennetek kifejlődik, az megnyilvánul kívül is. Hogyan alapozzuk meg ezt magunkban?

Először is meg kell értenünk, hogy most már mi vagyunk egymás rokonai. Gjanésvara mondta: „Técsi szojárik hoti.”, „Ők lesznek a rokonaitok.”

Ki sír ott? Jól van, vidd ki. Hadd menjen. Eszébe jutott az anyukája.

Az első dolog tehát, hogy önmagunkban meg kell látnunk, önvizsgálattal, hogy mi mindent teszünk a kollektíva ellen a gondolatainkban. Hogy hogyan működik az elménk. Nem tudom, mi az, ami először felötlik az emberi elmében egy másik emberrel kapcsolatban, de az első dolognak annak kellene lennie, hogy ezek a te igazi rokonaid, és senki más nem a te rokonod. Ezek a gyerekek a te gyerekeid, ezek a férfiak a te bátyáid és öcséid, és ezek a hölgyek a nővéreid és a húgaid, és mi együtt egy nagy család vagyunk. Ugyanannak a testnek vagyunk a részei, és az egyik kéz nem üthet rá a másik kézre, hála Istennek, a kéz nem gondolkozik, különben az emberek elkezdenének a másik kéz ellen gondolkodni, de nem teszik, mert mindkét kéz ugyanahhoz az agytevékenységhez kapcsolódik. Az első dolog tehát, amit meg kell értenünk, hogy ne próbáljunk másokban hibákat keresni, hanem a jó dolgokat lássuk meg bennük. Ez az, ami valóban a legtöbbet fog segíteni nektek. Indiában például, tudjátok, nem tudom, lehet, hogy itt is ugyanúgy van, hogyha megismerkednek valakivel, azonnal kiderítik, hogy milyen szívességet kérhetnének ettől az embertől. Ha valaki a miniszter bátyja, azonnal közeledni fognak a miniszter bátyjához: „Megtenné ezt a szívességet nekem?” Vagy valaki így szól: „Én ez meg ez vagyok…”, az emberek azonnal azt gondolják: „Ó, milyen szívességet kérhetünk ettől az embertől?” Ugyanígy egy kicsit még tovább mehettek a Szahadzsa Jóga nyelvén. Amikor megismertek valakit, nem arra kellene gondolnotok, hogy milyen üzletet köthetnétek vele. Azt tapasztaltam, hogy ha valakinek pénze van, az emberek azon nyomban lerohanják avval, hogy: „Csináljuk együtt az üzletet!” Még a Szahadzsa Jógában is. Vagy hasonló esetben azonnal felhasználják ezt a személyt a saját céljaik érdekében. Ellenkezőleg, amikor megismerkedtek valakivel, arra kell gondolnotok, hogy milyen jó tulajdonságai vannak? „Én hogyan tudnám elsajátítani ezeket a jó tulajdonságokat?” Mert mi azért vagyunk itt, hogy spirituálisan fejlődjünk. A legfontosabb dolog tehát, amire gondolnotok kell, hogy: „Mit kell tennem, hogy ennek az embernek a jó tulajdonságait kifejlesszem magamban?” Így ahelyett, hogy ennek az embernek a rossz tulajdonságait keresnétek, a jókat fogjátok keresni, mert a rossz tulajdonságok egyáltalán nem segítenek nektek. De ha valakinek tényleg vannak rossz tulajdonságai, akkor sincs értelme, hogy ezen gondolkodjatok, mert bár gondolkodtok rajta, attól még azok nem lesznek kijavítva, ez a másik ember problémája. A legjobb dolog, ha a másik emberre tisztelettel, megértéssel, és szeretettel nézünk, hogy ő egy közülünk, és én mit tehetek érte.  Itt van a kezem, ezen nem kell gondolkodnom, mert így vagyunk beprogramozva.

Ha ezt itt meg kell fognom, automatikusan a kezemet fogom használni, nem a lábamat, tudom, hogy a kezeim fogják megtenni. De amikor járnom kell, nem a kezeimen járok, mert tudom, hogy ez a lábaim dolga. Ugyanígy tudnotok kell, hogy melyik szahadzsa jógi fog segíteni nektek táplálni a spiritualitásotokat. Azonnal teljesen kitisztul az elmétek.

Például találkoztam egy fiúval Új-Zélandon, aki már a halál küszöbén állt, és amikor visszajött, észrevettem, hogy az emberek nem viszonyultak hozzá olyan kedvesen, mint ahogy kellett volna. De ez a legjobb lehetőség, amikor rá kell ébrednetek, hogy hogyan tudjátok gyakorolni az együttérzéseteket. Együttérzésről beszélünk, együttérzésről. Lássuk csak, hogyan tudjuk az együttérzésünket gyakorolni, amikor ez a fiú ilyen beteg. Ellenkezőleg, mindenki durva volt vele, megjegyzéseket tettek rá, ilyesféle dolgokat csináltak.

Mert együttérzőeknek kell lennünk, Anyánk azt mondta, legyünk együttérzőek, most hát hol van az együttérzésünk? A falon? Mire használjuk az együttérzésünket? Mire használjuk az együttérzésünket? Az, hogy a Szahadzsa Jógát gyakorolni kell, nem azt jelenti, hogy állandóan ott ültök a fényképem előtt, nem azt jelenti. Hanem azt jelenti, hogy együttérzést gyakoroltok, az együttérzést gyakoroljátok. Ezen kívül szeretetet is kell gyakorolnotok. Hogyan gyakoroljuk a mások iránti szeretetet? Ha szerettek valakit, mit tesztek? Igyekeztek örömöt szerezni neki. Apró dolgok nagyon boldoggá tehetik az embert. Tudom, hogy ti nagyon igyekeztek örömöt szerezni Nekem, ajándékokat adtok, kiderítitek, mik azok a dolgok, amik jók Nekem, letértek az útról, hogy szép virágokat vegyetek Nekem, gyönyörű dolgokat tesztek, hogy örömöt szerezzetek Nekem. Túláradok az örömtől, ezt meg kell mondanom. De még jobban örülök, sokkal jobban örülök, ha megértitek a kollektivitás lényegét, és egymásnak igyekeztek örömöt szerezni. Az olyan ember szerzi Nekem a legnagyobb örömöt, akinek a figyelme inkább azon van, hogy hogyan kedveskedhet másoknak. Amint elhatározzátok, hogy örömöt akartok szerezni másoknak, a beszédetek is megváltozik. Sokkal kedvesebb lesz. A nyelvezetünk, mely olyan volt, mint egy olló, olyan édessé válik, mint a méz. Ilyenkor keveset beszéltek, de olyankor mézzel árasztjátok el a másik embert, és ez a másik valóban nagyon örül ennek. Hogyan végezzük a szeretet gyakorlását? Kérdezzétek meg magatoktól: „Hol gyakoroljam a szeretetet? Mit szeressek?” Szeretjük a lakásunkat, szeretjük a fényképeinket, a díszeinket, mindent. De gyakorlom-e a szeretetemet a feleségem, a férjem vagy egy másik szahadzsa jógi irányában? A mi szahadzs kultúránkban együttérzést és szeretetet kell gyakorolnunk, harmadszorra pedig türelmet kell gyakorolnunk. Tudom, hogy néhány gyermek egy kicsit pajkosabb, néhány kevésbé. Néhány ember nagyon sokat beszél, néha még a fejem is megfájdul tőlük, csak beszélnek, beszélnek, beszélnek, rengeteget beszélnek! Néha arra gondolok, hogy ez egy jó dolog, mert ilyenkor Én pihentethetem a számat   – ebből a szemszögből is nézhetjük a dolgot.  A másik nézőpont, hogy csak kapcsoljátok ki az agyatokat,  hagyjátok beszélni az illetőt, hagyjátok, hadd csinálja, amit akar. Amikor befejezte és kifáradt, már nem fog zavarni benneteket, és ráadásul elégedett is lesz, hogy valaki meghallgatta a fecsegését. Így hát türelemre van szükségünk, és olyan türelemre van szükségünk, melyből mások észrevehetik, hogy türelmesek vagyunk.

Tegnap például, azt hiszem, körülbelül három órán át ültem és mindenféle emberrel kezet fogtam,  mindenféle problémájuk volt, és az a személy, aki utoljára érkezett, azt mondta: „Ahogy elnézem az Ön türelmét,  magam is ki fogom fejleszteni a saját türelmemet.” A szeretet türelmet kölcsönöz nektek. Ez a szeretet táplál benneteket. Higgyétek el, ez egy teljesen gyakorlatias módszer: és most nem is mondtam, hogy bízzatok Istenben, csak azt mondom, bízzatok magatokban. Ez egy teljesen gyakorlatias módszer, mivel az elmétekről beszélünk.

Azt is elmondtuk, hogy mindenkinek meg kell bocsátanunk, de a gyakorlatban mégsem teszünk így.  Apró, jelentéktelen dolgokra, mint például őrültekre, emlékszünk. Hallottam, hogy a kígyónak megvan az a tulajdonsága, hogy emlékszik rá, ha valaki bántotta, de itt azt tapasztalom, hogy az embereknek sem rosszabbak a képességei. Bármi is történt 13 évvel ezelőtt, 15 évvel ezelőtt, mindannyian emlékeznek rá – mindenre emlékeznek, hogy ki bántotta meg őket. De hogy ők hogyan bántottak meg másokat, arra nem emlékeznek.  Hogy hogyan komiszkodtak másokkal,  arra nem emlékeznek.  Mert ilyen az emberi elme, melyet az ego vezérel: állandóan képes másokat bántani, és semmit nem érez, és a szuperego, mely magába szív minden sértést, és állandóan panaszkodik miattuk.

Fel kell ismernetek, hogy ti magatok vagytok azok, akik bomlasztjátok a közösséget. Eleinte szörnyű vezetőink voltak itt, emiatt volt a kollektívánk nagyon gyenge, de most már józanabb emberek jönnek, jobb emberek. Melbourne-ben is új vezetőre gondoltam, valakire, aki idősebb, mert azt hiszem, Gregnek túl sok a felelőssége. Henshaw-ra (Melbourne vezetője 2000-ig) gondoltam, megkérdeztem és beleegyezett. Most hát Melbourne-ben lesz egy ember, aki az asramban fog lakni, nyugdíjas, ő fog gondoskodni rólatok. Minden lehetőt meg fog tenni, hogy a Melbourne-i kollektíva megfelelő gondoskodást kapjon. De tudnotok kell, hogy az egyik kapcsolatom veletek a vezetőtökön keresztül működik. Ez nem jelenti azt, hogy nektek nem lehet kapcsolatotok Velem. Tegyük fel, van egy tű, amit valaki belém szúr, a kezem azonnal elrántom, vagyis ez egy reflex, de általában mindez eljut az agyig. Ugyanígy, mindenről be kell számolni az agy felé. De ha már eleve kritikusan viszonyultok a vezetőtökhöz, akkor ez nagyon nehézzé válik – számotokra is és a vezető számára is. Először is nem szabad kritizálnotok. Ne használjátok az agyatokat kritizálásra, már így is túl nagymértékű a kritizálás nyugaton. Most új technikájuk is van a kritizáláshoz. Az összes művészetnek befellegzett a kritikusok miatt. A művészek félnek bemutatni a festményeiket, félnek bemutatni az alkotásaikat, mert meg fogják kritizálni. Más nem is maradt, csak a kritikusok, kritikusok, és kritikusok, és a kritikusok a kritikusokat kritizálják, ez minden. Nem nyilvánul meg az alkotóképesség, semmi. Próbáljatok meg hát mindent megbecsülni. A gyerekek amúgy is készítenek képeket, festményeket. Néha nagyon mókásan ábrázolják az arcomat, amikor rajzolnak, és nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is. Nem baj, én nagyra értékelem ezeket: „Nagyon jó! Csodálatos! Milyen szép!” – buzdítani kell ezeket az  embereket. Töröljétek hát ki az elmétekből a kritikusságot, de a megbecsülést gyakorolnotok kell.

Mások gyermekeinek megbecsülése, a többi ember megbecsülése nagyon fontos. De ez mégsem jelentheti azt, hogy mindenki mást megbecsültök, de a feleségeteket kínozzátok, a férjeteket kínozzátok, – ez is az egyensúly hiányára utal. Az elsődleges felelősségetek a családotok, de másokat is meg kell becsülnötök, és ez úgy nyilvánul meg, hogy nem féltékenykedtek másokra. Nem tudom, honnan származik a féltékenység,  nem ismerem ezt a tulajdonságot, nem tudom, miért féltékenykednek az emberek. Ha tehát féltékenységet éreztek, azt helyes célra kell használni. És mi ez a helyes cél? Az, hogy arra legyetek féltékenyek, akik spirituálisan fejlettebb, mint ti. Ha ezt gyakoroljátok, jobbá fogtok válni. Ha a féltékenységet versengésre használjuk, akkor versengjünk abban, hogy ki együttérzőbb, ki tud több szeretetet átadni, ki az önfeláldozóbb, ki a türelmesebb. Ez a verseny tehát nagyon egészséges versennyé válik, és a kollektivitást nagymértékben fejleszteni fogja. Próbáljátok meg érezni, hogy mindannyian egy és ugyanazon személyiségnek vagytok a részei. Próbáljátok megérteni ezt és gyakorolni. Ez nagyon sokat fog segíteni nektek. Apró dolgok, mint például vesztek valakinek valami csekély ajándékot. Megláttok valamit: „Ó, ez milyen jó lesz ennek az embernek!”

Hivatalosan elhatároztuk, hogy a férfiak nem adnak ajándékot a nőknek, és a nők nem adnak ajándékot a férfiaknak, de ha a nővéretekről vagy húgotokról van szó, a rakhitestvéretekről, akkor igen, és a nők is adhatnak a rakhitestvérüknek, de különben ne tegyétek. Ezt azért tettük, mert azt tapasztaltam, hogy ez gondokat okoz. De ez nem azt jelenti, hogy gyűlölitek a nőket vagy a férfiakat. A tisztaságunk megőrzése érdekében távolságot kell tartanunk. Amíg nem váltok tökéletesen ártatlanná, jobb, ha megtartjátok ezt a távolságot. Ezt a tisztaságot is gyakorolnotok kell, és ez azt jelenti, hogy igyekeztek kifejleszteni magatokban a mások iránti ártatlan érzéseket. Az ártatlanságban minden benne van, minden benne van az ártatlanságban. Ha ártatlanok vagytok, azonnal nagyon jó szahadzsa jógik lesztek. De ennek több oldala is van. Nemrégen történt, hogy volt egy kislány, aki nagyon tülekedett, hogy megkapjon egy bizonyos édességet, amikor a praszádot osztották. Odaadtam neki az egyik kis tálat, azt mondtam: „Osszad szét!” Azon nyomban elfelejtette, mit is akart, és édesen elkezdte osztani a kicsi kis kezeivel a praszádot mindenkinek, nagyon kedvesen. Ezt tehát már a gyerekkortól kezdve gyakorolni kell, a gyerekeitekkel, el kell mondanotok nekik: „Gyertek, csináljuk ezeket a dolgokat. Oszd ezt ki az embereknek! Menj és tegyél kumkumot a homlokukra!” Lehet, hogy nem csinálják tökéletesen, de az nem baj. Így megtanulják,   hogyan forduljanak másokhoz, hogyan beszéljenek másokhoz, hogyan viselkedjenek másokkal.

A kollektivitás legnagyobb ellensége az agresszivitás. Vannak olyanok, akik alapvetően agresszívek; a beszédstílusuk rendkívül agresszív. A mód, ahogy dolgokat mondanak, agresszív. Ez sok mindentől lehet, lehet, hogy magasabban iskolázottak, lehet, hogy felsőbbrendűségi komplexusban szenvednek vagy alsóbbrendűségi komplexusban, vagy a bizonytalanság érzésétől szenvednek, vagy lehet, hogy megszállottak. Igyekeznek másokon uralkodni, és kimutatni, hogy mennyivel magasabbrendűek másoknál. Lehet, hogy kisebbrendűségi érzésben szenvednek, de ezt teszik, és ezt valahogy korlátok közé kellene szorítani. Ilyenkor tehát alázatosságot kell gyakorolnotok. Próbáljatok meg alázatosak lenni. Van egy vicc, hogy egy úriember ment fölfelé a lépcsőn, egy másik pedig jött lefelé. A férfi, aki fölfelé ment, azt mondta a másiknak: „Kérem, menjen odébb!” A másik azt mondta: „Bolondoknak nem engedelmeskedek.” Erre az, aki fölfele ment, így szólt: „De én igen”. És félrehúzódott. Így működik az alázatosság.

Legyetek szerények, amikor másokhoz közeledtek. Az angol nyelv kívülről nézve nagyon alázatos, mint például mindig azt mondják „kérem”, vagy tízszer elismétlik, hogy „köszönöm”. Kérem, kérem, kérem, köszönöm, köszönöm, köszönöm. De nem a szívükből jön. Mert például ha valaki nem mondja, hogy „köszönöm”, még lehet, hogy meg is verik érte: „Miért nem mondtad, hogy „köszönöm?” Ez nem alázatosság. Akkor tanúsítotok alázatot, ha semmi esetre sem vagytok agresszívek másokkal, és ha mások agresszívek veletek, elfogadjátok ezt, mint valami gyermekes butaságot, mint valami ostobaságot, vagy bolondságot – nincs jelentősége, mert olyan erősek vagytok, hogy el tudjátok viselni. Ez az alázat, melyet gyakorolnotok kell, és ha mindezekkel a tulajdonságokkal rendelkeztek, valóban meg fogtok lepődni, mert minden önzés eltűnik belőletek. Az önzésetek elkezd eloszlani, mert amikor nagylelkűvé váltok, hamarosan felismeritek, hogy milyen utálatos dolog önzőnek lenni. Gyakoroljátok tehát a nagylelkűséget. Ti mindannyian nagyon sok pénzt költötök Rám, tudom. Ajándékokkal akartok elhalmozni; most ezt leállítottam, most már egyénileg nem adhattok Nekem ajándékot vagy mást. De a nagylelkűség általános fogalom: nagylelkűek lehetünk a kedvességünkkel, nagylelkűek lehetünk az együttérzésünkkel, nagylelkűek lehetünk a türelmünkkel, és anyagi dolgokon keresztül is lehetünk nagylelkűek.

Amikor meglátok valamit, azonnal arra gondolok: „Ó, ezt meg kellene vennem, mert tudom, hogy ezt neki adhatom ennek vagy annak a hölgynek vagy úrnak, vagy odaadhatnám erre vagy arra a célra, vagy ennek a bizonyos szervezetnek vagy valamilyen munkánk céljára, amit végzünk.” Ilyenkor rögtön ez jut eszembe. Meglepő, hogy ha a piacon vagyok, és megszomjazom, még csak eszembe sem jut, hogy menjek és vegyek Magamnak valami üdítőt, – ez eszembe sem jut. Egész életemben ki sem nyitottam a hűtőmet, ez meglepő. De mások miatt körberohanok mindent, főzök nekik. De tegyük fel, egyedül vagyok a házban és nincs szakács, akkor sem főzök Magamnak semmit – rendben van. Ha senki nincs a házban,  és a férjem sincs ott, nem is eszem két-három napig, és akkor a személyzet panaszkodik a férjemnek, és akkor jut eszembe, hogy tényleg nem ettem semmit, nem is vettem észre. Ha eszem, az csak azért van, mert a férjem is ott van, vele eszem. Korábban sosem ittam teát, de mivel ő annyira szereti, elkezdtem inni, így gyakorlom ezt a szokást, és nem szabad kijönnöm a gyakorlatból. Később már nehezebb lenne. Ez csupán másokhoz való alkalmazkodás, nem nehéz dolog. Egy-két dolgot, melyek örömmel töltik el a másikat, meg kell tennetek. Senkinek sem árt, ha megpróbáltok örömöt szerezni. De ez nemcsak a feleségre vonatkozik, a férjnek is meg kell tennie dolgokat, hogy örömöt szerezzen a feleségének – és ennek nemcsak a férj és feleség közötti viszonyban, hanem a gyerekeitekkel való viszonyban, és a Szahadzsa Jóga egész családjában is meg kell valósulnia. Úgy kell élnünk, hogy alkalmazkodunk. Gyakoroljátok tehát az alkalmazkodást, ahogy a fényképezőgépeteket is be kell állítani a viszonyoknak megfelelően. Ha nem állítjátok be a fényképezőgépet, nem fog sikerülni a kép. Ugyanígy, addig, amíg nem hangoljátok rá magatokat a környezetetekre vagy egy bizonyos személyre, nem fog sikerülni valódi képet kapni. És akkor elkezdtek veszekedni. Valójában magatokkal kell harcolnotok. Ez egy meglehetősen hosszú történet, már amennyire az emberi lényt és a kollektivitás problémáit ismerem. Bizonyos problémák már kezdenek megoldódni, örülök neki, hogy az emberek nem esnek szerelembe, úgy értem, nem esnek fejre, és így nem nő a fejükön búb. De a helyzet most már javult, már könnyebben veszik ezt, átgondolják, és összeházasodnak, a házasság kedvéért és nem a szerelem kedvéért. Ez egy nagyszerű dolog, mert az elmétek így megtisztul, és nem fog benne mindenféle ostoba dolog keringeni.

Ahogy tehát mondtam, gyakoroljátok ezeket a dolgokat, és gyönyörű lesz a kollektivitásotok, és a legjobb, ha a meditációt is együtt gyakoroljátok. Delhiben megalapítottunk egy asramot, azt látom, hogy minden reggel jönnek az emberek, együtt leülnek meditálni, úgy, mint a templomban. Odajönnek, nagyon sokan, együtt ülnek és meditálnak. A legjobb módja, hogy érezzük a kollektivitást, hogy együtt meditálunk. Természetesen otthon is meditálhattok, tisztítást is végezhettek, hogy növekedjen a mélységetek, de közösen is kell meditálnotok, és amikor együtt meditáltok, az erő, ami bennetek van, másokat is megerősít, és az egész kollektíva ereje nagyon sokat fejlődik. A közös meditációknak rendkívül nagy jelentősége van. Mindenkinek meg kell értenie, hogy amikor csak van rá időtök, szakítsatok rá időt például reggelente, és menjetek el az asramba meditálni. Mondjuk vasárnap reggel elmegyünk az asramba meditálni. Csak meditálni menjetek oda. Meditáltok, majd elmentek, mivel Én itt vagyok veletek az asramban itt vagyok, hagyjátok ott az otthonotokat, gyertek ide és meditáljatok. A meditáció nagyon sokat fog segíteni nektek. Amikor együtt vagytok, veletek vagyok, de amikor külön vagytok, nem vagyok veletek. Csak amikor nehézségekkel küzdötök, amikor valami olyan helyre kerültök, ahol nem vagyok ott, ahol azt gondoljátok, hogy nem vagyok ott, ott vagyok. De ha szándékosan távol tartjátok magatokat a kollektívától, akkor nem vagyok veletek. Igyekezzetek hát fejleszteni a kollektivitásotokat, különben nem tudtok elmerülni a saját mélységeitekben, nem tudtok nagyszerű szahadzsa jógivá fejlődni, nem is lehet valódi szahadzsa jóginak nevezni benneteket. Csak azok válhatnak azzá, akik érzik a kollektivitás fontosságát. Itt Melbourne-ben nagyon sok ember vár ránk, és ahogy számbelileg gyarapszunk, a minőségnek sem szabad visszaesnie, és a kollektivitásnak nagyon erősnek kell lennie, úgy, hogy nagyon szoros kötelékek fűznek össze benneteket. Szeretem, amikor dícsértek valakit. Általában azt tapasztaltam, hogy akárhova megyek, az emberek csak azokról beszélnek, akik negatívak. Senki nem beszél a pozitív emberekről, nem tudok hát róluk semmit, többnyire csak azt ismerem, aki negatív. Nagyon szeretném megismerni azokat, akik rendkívül pozitívak, akik nagyszerűek, akik jó dolgokat csinálnak, és felejtsétek el a negatív embereket – ők amúgy is ki fognak esni. A legjobb dolog tehát, ha azokról beszéltek, akik pozitívak, akik jó munkát végeznek, akik igazi szahadzsa jógik. Mindannyiatokat megáldalak itt Melbourne-ben, hogy legyen gyönyörű a kollektívátok, hogy jól érezzétek magatokat, és minden egyes találkozás legyen számotokra olyan, mint egy fesztivál: örömteli szórakozás. Isten áldjon meg benneteket!

Ma tehát a Virátát fogjuk tisztelni. A Viráta nem más, mint Akbar, aki maga Sri Krisna, amint átalakul Virátává. Először Sri Ganésa dalát énekeljük, miközben megmossátok a Lábaimat, és néhány dalt Krisnáról. Megvannak nektek ezek a dalok? Nekünk megvan a Vithala összes dala Maharastrában, meg fogjátok őket kapni. Először énekeljétek el a Ganés Sztutit, aztán mossátok a Lábaimat, majd utána énekeljetek. Accsa, most a gyerekek mossák a Lábaimat, rendben?