Hamsa Puja: Az ítélőképesség forrása New York City (United States)

Hamsa Puja – NewYork (USA), 1991. április 28 A mai napon a Vishuddhi földjén gyűltünk össze. A Gitában Shri Krishna ezt a területet ’kshetra’-nak nevezi, azt a személyt pedig, aki ismeri ezt a területet ’kshetragnya’-nak. ’Gnya’ – ahogy tegnap is mondtam -, ’gnya’, ’agnya’ azt jelenti, a központi idegrendszeren keresztül ismerni. Tehát az, aki ennek a területnek az ismerője, az a ‘kshetragnya’.  Ma a Hamsa csakrát fogjuk megismerni, ami a két szemöldök közötti terület, ’bhrukuti’-nak nevezik. Ez a csakra az agy alapjánál helyezkedik el, amit ’murdha’-nak nevezünk, és teljes mértékben ellenőrzi az agy teljes alapját, ismétlem, az agynak az alapját, ami még a Vishuddhi része.  Egy rendkívül fontos központ, ami az emberi tudatosságot illeti, mert ez a két csatorna, az Ida és a Pingala mielőtt az Agnyába lépne és keresztezné egymást, részben már ennek a központnak a területén kereszteződik, amit Hamsának hívnak. Így, amikor az ego és a szuperego kifejlődik az agyunkban és betakarja a limbikus rendszert, két oldalról a szálak, melyek kilépnek a Vishuddhiból, ráfekszenek azokra. Így ezek a szálak kívülről ellenőrzik ezt a két képződményt is. Mutatom: kereszteződnek, és így mennek fel a Hamsából – néhány szál –, majd a többi szál szintén felfelé halad, kereszteződnek és aztán létrehozzák az egót és a szuperegót. Tehát hátulról ez a két szál ráfekszik az egóra és a szuperegóra.  Mindannyian tudjátok, hogy a Hamsa csakra józan ítélőképességet ad nektek. (mérlegelő képességet) De még mindig nem értjük, mit jelent az ítélőképesség. Az első és legfontosabb központ bennünk a Muladhara csakra. Ha nincs Read More …