Shri Adi Guru Puja. Cabella Ligure (Italy), July 28th, 1991.

Ma azért vagytok itt, hogy a Gurutokat tiszteljétek.

Különösen Indiában bevett szokás, hogy tisztelnetek kell a mestereteket, és a mesternek teljes mértékben felügyelnie kell a tanítványait. A mester-alapelv rendkívül szigorú, és a szigorúság miatt sok ember nem tudott megfelelni az ideális tanítvány követelményeinek. Azokban az időkben a mester hatalmas tekintéllyel rendelkezett, és ő döntötte el, hogy kit fogad tanítványául. Az illetőnek nagy tapaszján, vezeklésen kellett keresztül mennie, hogy egyáltalán tanítvány lehessen. Ez a megpróbáltatás volt az egyetlen dolog, ami alapján a mester döntött. A mesterek mindig a dzsungelben éltek, és maguk választották ki tanítványaikat, nagyon-nagyon kevés tanítványt, akiknek élelmet kellett koldulniuk a szomszédos falvakban, és saját kezűleg főztek a mesternek, és etették a mestert. Ez a fajta mester-dolog nem létezik a Szahadzsa Jógában. Meg kell értenünk, hogy az alapvető különbség az akkori mesterek stílusa és a között, ami most nálunk van, az, hogy akkor nagyon kevés egyén kapta meg a lehetőséget, hogy mesterré váljon, nagyon kevés. És ezt a néhányat is sok ember közül választották ki, ők pedig azt érezték, hogy igazán különlegesek, kiválasztottak, és örömmel vállalják, akármin is kell keresztülmenniük. Ezzel az elgondolással váltak tanítványokká.

A Szahadzsa Jóga azonban egészen más. Azt mondhatnám, hogy éppen az ellenkezője. Először is, a ti Gurutok egy Anya, aki ’szándrakarunában’ szenved. Bármilyen apróság is történik veletek, a szemeim megtelnek könnyekkel. Anyaként gurunak lenni nagyon nehéz dolog. Ugyanakkor számotokra is nehéz, hogy magasabb szinteket érjetek el. Mert elvesztek, mivel nagyon szeretlek benneteket, és ebben a szeretetben néha megfeledkeztek arról, hogy a fejlődésetek nagyon lassú. A Szahadzsa Jógában fontos, hogy szigorúnak kell lennetek önmagatokhoz. Ezért mondtam, hogy saját magatok mestereivé kell válnotok, de az emberek nem értik, hogy ez mit jelent. Az, hogy saját mesteretekké kell válnotok, azt jelenti, hogy irányítanotok kell önmagatokat; tanítványként kell bánnotok magatokkal, és formálnotok kell önmagatokat.

Ha nem értitek meg, hogy mi a felelősségetek szahadzsa jógiként, hogy mindent magatoknak kell véghezvinnetek, akkor nem tudtok nagyon gyorsan haladni, mert ez egy másfajta kapcsolat, ami a Mester és a tanítványok között van. Ezért mondtam mindig, hogy először váljatok saját magatok mesterévé. Tarstatok tehát sok önvizsgálatot és értékeljétek át az eszményeiteket. Itt ülök előttetek. Látjátok, hogy milyen vagyok. Bármit meg tudok enni; vagy egyáltalán nem kell ennem semmit napokig. Bárhol tudok aludni; de lehet, hogy egyáltalán nem is alszom. Mérföldeket utazom fáradtság nélkül. Azért van ennyi energiám, mert Én saját magam Mestere is vagyok. Az első dolog tehát, hogy tartsatok nagyon sok önvizsgálatot: „Mi a gond velem?” Nem másokkal.

„Mi a gond velem? A testem kényelmét keresem? A figyelmem a testemre irányul vagy a lelkemre? Ha így van, mit teszek?” Azt hiszem, a legjobb ezeket a dolgokat leírni. „Tudok-e aludni a füvön? Tudok-e ülni a kövön?” Munkára kell fognotok ezt a testet. „Tudok-e aludni, amikor akarok, és ébren tudok-e maradni, amikor csak akarok?” Láttam embereket elbóbiskolni. Ez azért van – nem azért, mert rosszak vagy fegyelmezetlen emberek -, hanem mert belül fáradtak. Ha belül fáradtak vagytok, akkor állandóan fáradtnak érzitek magatokat. Látjátok a tévében, ha nyugati embereket láttok, mindig így ülnek le.

Mert olyan nagyon fáradtak. Miért fáradtak ennyire? Nem dolgoznak olyan keményen. Figyeljétek meg tehát, hogyan viselkedtek. Amikor elkezditek figyelni önmagatokat, akkor elkezditek megfigyelni a környezeteteket is, a stílusotokat, a módszereiteket, és hogy mit tesztek magatokkal a külső megszokások (kondicionáltságok) miatt. Nyugaton a külső megszokások pszichológiai természetűek. Az indiaiaknak más megszokásaik vannak, amik ugyancsak meglepőek – vagy úgy is mondhatnánk, hogy a nyugati embereknek tízszer kell kezet mosniuk, még ha le is jön a bőrük, akkor is mossák, mint az őrültek. Mindig kell lennie a közelükben egy fürdőszobának. Muszáj fürdeniük. Ha nem fürdenek, akkor kényelmetlenül érzik magukat.

Más szokásaik is vannak. Mindenféle ostoba szokásaik vannak, de azok a szokások, amik nyugaton vannak, inkább pszichológiai jellegűek, és ezért nem jöttök rá, hogy mi a gond veletek. A fizikai beidegződések nem olyan veszélyesek, felül tudtok kerekedni rajtuk vagy kordában tartani. De ha pszichológiai kondicionáltságaitok vannak, akkor nem értitek meg, hogy mi a gond veletek. Tehát ha elkezditek magatokat pontosabban megfigyelni, akkor nagyon finom szintű dolgokat fogtok találni. Először is, talán a háborúk miatt van, nem tudom miért, de mindenki fél mindenkitől. Azt hiszem, különösen Freud az oka. Freud miatt még az anya is fél a gyermekétől, és ezek a dolgok az indiaiak számára teljesen érthetetlenek. De ti ezt nagyon jól ismeritek. Senkit meg nem érintenének; senkit meg nem ölelnének.

Például, amikor régen futballoztak, megölelték egymást. De most látom, hogy nem ölelkeznek, csak így összeérintik a kezüket. Egy idő múlva, azt hiszem, majd csak ennyit csinálnak, vagy valami ilyesmit. Annyira félnek, hogy senki sem … még a gyerekek is, láttam, félnek megölelni a szüleiket. Nem mutatják ki a szeretetet. És ha nem mutatják ki, akkor nincs bennük szeretet, és ez így megy, és a szeretet elapad, kiszárad. Volt egy kislány a Szahadzsa Jógában, és volt egy kis ajándékom ennek a gyereknek. Egészen fiatal volt, körülbelül tízéves lehetett. Odaadtam az ajándékot egy szahadzsa jóginak, egy nyugatinak, hogy adja oda a kislánynak és mondja meg, hogy Én küldöm. „Nem Anyám.

Nem adom oda.” Azt kérdeztem: „Miért?” „Félre fogja érteni.” Azt kérdeztem: „Mit fog félreérteni?” Ez ennyire befészkelte magát az emberek fejébe! Valójában ez hozta létre bennetek a lelki bizonytalanságot. A kisgyermekkortól kezdve működik ez a bizonytalanság, ezért féltek egymástól. Még a szüleitektől is, a fivéreitektől, a nővéreitektől. Lelkileg szenvedtek. Amikor először jöttem Angliába, mindenre azt mondták, hogy a bizonytalanság az oka. Azt mondtam: „Milyen bizonytalanság? Az egész világ fél a nyugati világtól.” Milyen bizonytalanságban szenvednek? Mindenkit bizonytalanná tettek az egész világon. És miért, mitől bizonytalanok?

Bizonytalanok saját magukban, a saját társadalmukban, a saját családjukban, a saját köreikben. Annyira félnek egymástól! Az első dolog tehát, hogy félelem nélkülinek kell lennetek. Ti szahadzsa jógik vagytok, nem vagytok többé erkölcstelenek, nem lehettek erkölcstelenek. Ha mindig azt gondoljátok, hogy erkölcstelenek vagytok, és ha valamit tesztek, az erkölcstelen, és hogy nektek el kell mennetek valahová ezt meggyónni, akkor mi fog történni veletek? Milyen lesz a személyiségetek? Meg kell változtatnunk ezt azzal, hogy megváltoztatjuk magunkat. A szahadzsa jógik között tehát nem szabad bizonytalanságnak lennie, de mariádáknak (határok) igen. Tiszteletben kell tartanotok egymás magánéletét. A másik dolog, amit a nyugati elmével kapcsolatban észrevehető, és ami nagyon általános dolog, hogy állandóan kritikákkal bombázzák az embereket.

Olyan sok kritikus van most, hogy már nem maradtak művészek. Csak a kritikusok kritizálják a kritikusokat. Minden művésznek vége. Állandóan kritizálják őket. Valaki odajön – a kritizálást külön tanítják – lehet, hogy egy hangszeren sem tudnak játszani, lehet, hogy nem is tudnak énekelni, de kritizálni tudnak, jól van. Az elmétekben állandóan ott van, hogy mindig azt érzitek, valaki kritizálni fogja azt, amit tesztek. Állandóan ott a félelem, hogy valaki kritizálni fog. „Mondjam, vagy ne mondjam?” Szahadzsa jógiként nem szabad aggódnotok ezek miatt az ostoba emberek miatt, hiszen vakok. Ha kritizálni akarnak titeket, hadd tegyék. Mit számít?

Nem változtat semmin. Ezt azonban fel kell építenetek magatokban. A harmadik dolog még rosszabb, nem tudom, hogy észrevettétek-e már vagy sem. Nem tudom, ez hogyan került be a nyugati elmékbe, hogy mindig figyelnetek kell a folyó túlsó partjára – akkor is, ha ezen az oldalon álltok. Hogy korrektek legyetek. És hogy soha ne mondjatok olyat, amiben biztosak vagytok. Mint amikor megkérdeztek valakit: „Hogy vagy?” Mire ő… Mindig így. Senki nem mondja, hogy: „Tökéletesen jól vagyok, semmi bajom.” „Mi a gond?” „Tökéletesen jól vagyok, köszönöm szépen.” Ilyen soha nincs. Nem bíznak magukban, állandóan reszketnek. És ez a belső reszketés olyan személyiséget eredményez, amely sohasem tud fejlődni.

A fejlődés akkor történik, amikor előreléptek, szilárdan megvetitek a lábatokat és aztán megteszitek a második lépést előre, mint ahogy hegyet másztok. De ha már az elején arra gondoltok, hogy csak félúton vagytok, akkor hogyan tudnátok továbbmenni? Csak egy-két lépést tesztek ide-oda. Ez egy másik nagy, pszichológiailag visszarettentő dolog, azt kell mondanom, hátráltató dolog a fejlődésetekre nézve. A harmadik dolog, amit megtanultatok, vagy talán már a negyedik, hogy muszáj vitába szállnotok önmagatokkal. Például van egy problémátok, elmondjátok Nekem: „Anyám, ez a problémám.” Ez nagyon általános mindenkinél. „Ez a problémám.” Azt mondom: „Jól van, ez a megoldás.” Akkor ezzel jöttök: „Nem, nem, nem. Ha úgy teszek, ez meg ez fog történni.” Akkor ajánlok egy másik megoldást: „Nem, nem, nem, nem Anyám, akkor ez történhet.” Jól van, mondok egy harmadik megoldást: „Nem Anyám, akkor ez történhet.” Mondok negyediket: „Ezt történhet” Állandóan szemben álltok magatokkal. Akkor ezt kell mondanom: „Ez a TE problémád, nem az Enyém, Én megmondom a megoldást NEKED, és ha meg akarod oldani a TE problémádat, akkor állj hozzá pozitívan.” Az agy kifordítva működik. Hindi nyelven úgy mondják: ’ulti khopdi’.

Állandóan vitatkoztok saját magatokkal. Hogyan tudnátok így fejlődni? Ez a másik nagy baj a nyugati elmével, hogy nem próbál meg sajátjaként szembenézni a problémákkal, hanem csak vitatkozik saját magával, mint egy ügyvéd. Két ügyvéd van: az egyik ti magatok, és egy másik ügyvéd – egyre csak vitatkoznak. Kettős személyiség lakozik a testben, nem egyetlen személyiség. Ahogy mondtam, ez kifejezetten pszichológiai dolog, hogy az emberek hirtelen ilyen fordulatot vesznek anélkül, hogy értenék, mennyire veszélyes. Az elmétek megvilágosodásával ennek el kell tűnnie. Sőt, a Szahadzsa Jógában ez nagyon veszélyes. Mert ha mondtok valamit – mivel szahadzsa jógik vagytok, kapcsolatban vagytok a mindent átható erővel -, bármit mondtok, az belép a kapcsolatba, és elkezd működni. Nagyon veszélyes számotokra, ha nem vagytok tudatában, hogy megvalósult lelkek vagytok, és ha nem vagytok tisztában saját erőitekkel.

Például, ha valamit titokban kell mondanom, akkor ide kell tennem a kezem és úgy mondani, mert ez hozzá van kötve a hálózathoz. De ha így nyitva tartom, és mondok valamit, az mindenkihez eljut. Ugyanígy, a szahadzsa jógik bármit mondanak vagy akarnak, bármire vágynak, az istenségek ott ülnek mindenhol körülöttetek, ti hívtátok őket, és állandóan rátok figyelnek. Türelmetlenül várják, hogy végezhessék a munkátokat: „Rendben, ezt mondtad, el van intézve.” Tehát bármit gondoltok, vagy bármire vágytok, vagy bármit mondtok, nagyon óvatosnak kell lennetek. Azt mondhatom, hogy az idős emberek nagyon kondicionáltak, és mindenféle problémáik vannak. De az a generáció, mely most itt van; a legtöbbjük képes rá, hogy fejlődjön és helyrehozza az elméjét azáltal, hogy visszafordítja a helyes irányba. Erről a pszichológiai problémáról soha nem beszéltek. A másik pszichológiai probléma, amit nem ismertek fel, és ami nagyon meglepő, hogy mindenbe belementek, amit csak kitalálnak a vállalkozók, mert az egész nyugati életmód alapja a „látni és látszani”. „Ó, ez a divat, akkor nekünk is ezt kell csinálnunk. Ez a divat, tehát mi is ezt tesszük.” Például egyszer, körülbelül egy éve, Angliába mentem, és minden szahadzsa jógininek itt elöl így volt a haja.

Azt kérdeztem: „Mi ez?” Megkérdeztem egy indiai lányt, mondtam neki: “Mi akar ez itt lenni?” „Ez az új divat.” Azt kérdeztem: „Milyen új divat?” Marati nyelven „dzsiprjá”-nak hívják, dzsiprjá- divatnak hívjuk. Legalábbis a maharastraiak… És mindegyiknek itt volt a haja, így, mindenkinek. Azt mondtam: „Istenem, itt az Agnja, eltakarják, kancsal lesz a szemük.” De ha egy divat megjelenik, az egész divat egyedül a hajról szól. Nem tudom, miért a haj. Olyan sokat foglalkoznak a hajukkal. És ezekben az országokban nagyon hamar kihullik a hajuk, mert nem használnak olajat, pedig használniuk kellene, és nagyon hamar kihullik a hajuk. A Szahaszrárától kezd hullani. A divat azt jelenti… Ezek a vállalkozók, ezek az ostoba emberek gyártják az ötleteket, de nekünk miért kellene követni? Nem azt mondom, hogy a szahadzsa jógiknak egyformán kell kinézniük, egyáltalán nem. Úgy öltözhettek, ahogy tetszik; úgy élhettek, ahogy tetszik, de nem szabad rabjául esnetek egyetlen üzletembernek sem.

Ti most már szabad emberek vagytok – ezt nagyon jól tudjátok. Tudjátok, hogy teljesen szabadok vagytok és a szabadságotok az önmegvalósulásotok fényében ragyog, és sohasem tudtok helytelenül cselekedni. De először is, legyetek magabiztosak, hogy bármit is kell tennetek, nem lesztek a vállalkozók rabjai aszerint, hogy hogyan kell beszélnetek, hogy hogyan kell kinéznetek, hogyan kell megjelennetek. Ez nagyon fontos dolog, mert az időnk felében azon fáradozunk, hogy úgy nézzünk ki, mint sokan mások. Nagyon meglepő, ahogyan ezek a vállalkozók bolonddá tették a nyugati embereket. Indiában ez egyáltalán nem sikerülne – különösen az indiai nők esetében. Jött egy „köztes megoldás”: egy mini-szári jelent meg Bombay-ben úgy négy-öt éve, azt hiszem, de eltűnt. Egy indiai nő sem viselne mini-szárit, kész vége. Ez nem sikerül. Bármilyen divat jön manapság Indiába, nem honosodik meg, mert minden ruhánk, ami most Indiában van, hagyományosan… megvolt, kipróbálták, tesztelték és már tudjuk, hogy ez a legjobb, és ez elég.

Egy bizonyos korban az ember abbahagyja. Ez a stílus áll nekünk a legjobban. De minden megy tovább, és a stílusok változnak. És ez az, amire nagyon oda kell figyelnetek, hogy ne kövessétek az ostobaságokat, amiket a vállalkozók találnak ki, hanem válasszátok a megfelelő dolgokat, amikre szükségetek van. Úgy érzem, a rabszolgaság egyik fajtája az, hogy a vállalkozók befolyása alatt álltok. De ez a rabszolgaság igen mély és erősen pszichológiai jellegű; sok mindennel kapcsolatban úgy el van rejtve és olyan körmönfont, hogy nem veszitek észre. Az önvizsgálat során felismeritek, hogy mi a baj veletek, és hogyan kerültetek ebbe az állapotba. „Mi baj van az én személyiségemmel? Ez mind a környezetemből jött és az emberek tömték tele a fejemet mindenfélével.” Legyenek saját elképzeléseitek; ne aggódjatok azon, hogy mit mondott Platón és Szókratész vagy valaki más. Ti mit gondoltok?

Végül is ti megvalósult emberek vagytok. Van azonban még egy pszichológiai jellegű dolog, ami még ennél is rosszabb. Ez pedig az, hogy: „Anyánk, ha nagyon magabiztosak vagyunk, azzal növeljük az egónkat.” Annyira félnek az egójuktól, mintha egyszer csak elszállnának tőle. „Az ego annyira felfújódik, hogy elszállunk.” Az emberek attól is félnek, hogy ha kijelentjük: “Jól van, ezt akarom, ez a megfelelő dolog, amit tennem kell, de ettől elszállok, és nem akarok ilyesmit mondani; egóm van.” A Szahadzsa Jógába is belopództak bizonyos félelmek. Az egyik az, hogy: „Anyám, nem szabad bennem egónak lenni.” De mi is a probléma az egóval? Minden félelem és hasonlók ellenére ugyancsak meglepő, hogy az emberek ellenreakcióként kifejlesztettek magukban egy bizonyos fajta tiltakozó jellemet. De ismétlem, ezek a vállalkozók elkényeztették az egótokat. Mint például amikor reggel megkérdezitek a gyereket: „Mit kérsz enni?” Akkor a gyerek azt mondja: „Ezt kérem.” Az anyának el kell rohannia, hogy beszerezze, vagy mindenfélét kell tartania a hűtőben. Indiában nem így van. Amit otthon főznek, azt kell megenni.

Ha nincs benne só, jól van, só nélkül, gyerünk. Különben ne edd meg, nem számít. Így vagy úgy, úgyis enni fogsz. Amikor tehát a fegyelem megjelenik bennetek, és megértitek ezt, akkor nem mondjátok majd, hogy: „Én erre vágyom, én csak erre vágyom.” „Mire vágyok én?” Mondjátok meg magatoknak: „Jól van, egy hónapig most nem fogok ilyet enni, lássuk, mi lesz.” El kell mondanom nektek Magamról, hogy egyszer a kényelem kissé elhatalmasodott Rajtam. Éppen utaztunk, és a családom akkor nem volt Velem. Csak egy kis ágyunk volt, ahol a férjem aludt. Én pedig a puszta betonon aludtam, a földön, és másnap kezdett fájni a testem. Azt mondtam: „Jól van.” Egy hónapig aludtam a betonon. „Fájdalmas a betonon feküdni? Rendben.

Akkor aludj ott.” Azt mondtam: „Egy hónapig a betonon fogok aludni.” És akkor a beton elvesztette a hatalmát felettem. Lehet, hogy akkor már a beton érzett fájdalmat. Ezt kell tehát tennetek, uralnotok kell az elméteket. És már csak egy probléma lesz: a kellő megfontoltság. „Anyám, az egóm meg fog nőni” Mert az egótok, ahogy mondtam, a reagálás által fejlődik ki, azáltal, hogy tiltakoztok valami ellen, és a vállalkozók kényeztetése által is. Bármi is legyen az oka, mi nem fogjuk magunkat pszichoanalizálni. De tény, hogy az egóval is problémánk van. Miért? Már mondtam nektek, hogy ha egy léggömböt sokszor felfújnak, akkor könnyen felfújódik. A legkisebb fuvallattól is megdagad.

És ezért féltek, hogy hirtelen: „Az egóm olyan nagy lesz, hogy talán mint egy léggömb a levegőben, elszáll valahová.” De hogy tudtok ettől megszabadulni? Úgy, hogy tudjátok, ti megvalósult lelkek vagytok. Tiszteljétek önmagatokat! Amint elkezditek tisztelni önmagatokat, többé nem estek az ego csapdájába. Nagyon egyszerű. Tiszteljétek önmagatokat! Azt kell mondanotok: „Én szahadzsa jógi vagyok, hogyan viselkedhetek így? Végül is szahadzsa jógi vagyok.” Így kifejlődik bennetek egyfajta méltóság, és szégyellni fogjátok magatokat, ha valami ostobaságot csináltok, mert az ego ostobává tesz titeket, ez a lényege az egésznek. Ha tehát kifejlesztitek az önmagatok iránti tiszteletet: “Én szahadzsa jógi vagyok, tehát nem viselkedhetek így. Szahadzsa jógi vagyok”, ha ezt mondjátok magatoknak, elámultok majd, hogy a szahadzsa jógi méltósága hogyan fog földközelben tartani benneteket.

Nem fogtok saját egótok csapdájába esni. Egyik oldalon vannak tehát a kondicionáltságok, a másikon pedig az ego. Az ego egyszerű dolog. Ki kell fejlesztenek magatokban ezt a méltóságot. Meg fogtok lepődni – az állatok között is vannak mariádák (határok). Például egy tigris nem viselkedik úgy, mint egy kígyó, és a kígyó nem viselkedik tigrisként. Mi most már szahadzsa jógik vagyunk. Tigrisek vagyunk az emberek között, oroszlánok vagyunk közöttük, a legfelsőbbek; mi vagyunk a legkimagaslóbb emberi lények. Nem szükséges, hogy tíz kitüntetést hordjatok a melleteken, hogy bizonyítsa, milyen nagyszerűek vagytok, hanem ti szahadzsa jógik vagytok, mahajógik (nagy jógik). Fejlesszétek ki tehát ezt a tiszteletet, és meg fogtok lepődni, ahogy azonnal alázatossá váltok, ahogy az alázatosság belétek költözik.

Láttam, hogy néhány szahadzsa jógi így ül, néha így ülnek, néha pedig, ha bal Vissúdhijuk van, akkor így, ha jobb Vissúdhijuk van, akkor így. De aztán meglátjátok önmagatokat. Mint ahogy a vőlegénynek fel kell öltöznie, és eszébe vésnie: „Én vagyok a vőlegény, nem viselkedhetek úgy, mint a többi fiatal fiú, aki ott lesz. Saját személyiségemnek kell lennie. Én vagyok a vőlegény; az esküvőmre megyek. Nem viselkedhetek úgy, mint a többi barátom, aki ott lesz.” Megfelelő módon kell viselkednetek. Legyetek ennek tudatában. De mégsem tudjuk, hogy szahadzsa jógik vagyunk. Amint megértjük, hogy szahadzsa jógik vagyunk, ez a méltóság ki fog fejlődni bennünk, és elámultok majd, hogy ezzel a méltósággal képesek lesztek meglátni, hogy mi a baj az országotokkal, és mi az, ami emberhez méltatlan. Az alapján, ami Franciaországban történt, rá tudtok jönni, hogy mi a baj a francia törvényekkel.

De a franciákat sokkal jobban érdekli az ivászat és az evés és más dolgok, úgyhogy nem nagyon érdekli… „Ó, mindegy, minket nem érdekelnek a törvények, legyen, ahogy van, nem számít, kit érdekelnek ezek a dolgok, egyáltalán nem fontosak. De azért jó lenne, ha tudnánk szerezni egy kis italt…” Bármelyik francia faluba elmentek este hét körül, senkivel sem fogtok találkozni, még részeg emberrel sem. Bent ülnek, és csak isznak, isznak. Komolyan, ez a fő vallásuk, a legfőbb időtöltésük. Másnap fáj a fejük, úgyhogy mindent fordítva látnak. Mint azok az újságírók, akik elmentek Indiába, megláttak egy vaskaput, és azt gondolták, hogy az volt Hitler vasfüggönye. Minden hatalmas méreteket öltött, eltorzult a másnaposság miatt. Nyugaton az egész élet olyan, mint a másnaposság. Vagy túl nagynak látják a dolgokat, vagy túl kicsinek, nem látják olyannak a dolgokat, amilyenek. A legtöbb dolgot, amit pszichológiáról és hasonló dolgokról lehet olvasni, többnyire részeges emberek írták.

Ha megnézitek az életüket, iszákosak voltak. Miért kellene komolyan vennünk azt, amit írtak? Nagyon kevés kivétellel, akik megvalósult lelkek voltak, a többségük iszákos volt. Például, akik a görög tragédiákról írtak, biztosan nagyon részegesek voltak – először biztosan nagyon sok mindent magukhoz vettek, és utána álltak neki, hogy ilyesmiket írjanak. Mert a részegek többsége, amikor ír, azt mondja: „Miért, miért éljek én? Inkább haljak meg!” Ilyenek vannak nálunk Indiában is, akik ’ghazalokat’(bánatos vers) írtak, és mindig azt mondják: „Miért éljünk? Meg kellene halnunk.” Volt egy költő, aki erre azt mondta: “Csak beszéltek a halálról, miért nem haltok meg egyszer s mindenkorra?” Rá fogtok jönni, hogy amit ti fogtok írni, amit ti fogtok mondani, mind magasabb szintű, mint ezeké az embereké. A Szahadzsa Jóga olyan finoman dolgozott bennetek, hogy nem tudjátok, kik vagytok. Ma a Guru-pudzsán a Gurutokat tisztelitek. Ugyanakkor Én meghajlok a bennetek lévő guru előtt.

Engedjétek, hogy a gurutok előtörjön és megmutatkozzon. Különösen, az a fajta Guru, amilyen nektek van – Én nem vagyok szigorú veletek, nagyon kedves vagyok. Mert, ahogy mondtam nektek, ez az egész alapvetően más dolog: nem az egyénért van, hanem a közösségért. És ha valaminek a közösségben kell elterjednie, akkor meg kell értenetek, hogy ez csak szeretet által fog működni. Számunkra nincs más módja a Szahadzsa Jóga terjesztésének, mert nem lehetünk olyanok, mint Hitler, aki a gyűlölet hamis eszméjét terjesztette. Az eszme lehet a gyűlöleté vagy a szereteté. Ha azt tanítják az embereknek, hogy ezt vagy azt gyűlöljék – fundamentalizmus, ez, az –, ezrek fognak készen állni a harcra. Felmagasztalhatják alantas énüket, és mondhatják: “Jól van, gyertek, harcoljunk!” Fajgyűlölet és hasonlók, még a nacionalizmus is ilyen. Rendben, ők emberek. De ha a szeretetről beszélek, az egész más.

Próbáljátok megérteni. Kollektív munkánk miatt tudnunk kell, hogy a szeretet olyan energiaforrás, ami élő folyamatként növeli a dolgokat. Ez egy élő energia. Próbáljátok most megérteni. Ez az, amit az emberek nem értenek meg. A szeretet nem azt jelenti, hogy megöleltek valakit, vagy ilyesmi, hanem egy élő energia, ami megért, és amitől növekedtek. Remélem, hogy láttátok a könyveimet, és remélem, hogy elolvastátok. Ott nagyon világosan leírtam nektek, hogy mi ez a bennünk működő élő energia. Minden, ami él, például nézzétek ezt a virágot; nem tudom megparancsolni neki, hogy egyenesen nőjön. A saját útját járja – legyen úgy.

Nagyon szép, mert egyik virág sem néz ki úgy, mint a másik. Az élő energia sohasem hoz létre pontosan ugyanolyan dolgot, mint egy másik – csak műanyagból lehet egyformát csinálni. Amikor növekszik, a saját módján növekszik. Tehát ami bennetek van, az egy élő energia, beépített, de élő energia; és az élő dolog, ami működik, saját magától virágzik. A tiszta szeretet vizét kell szétárasztanotok. A tiszta szeretetben, guruként, magatokban azt látjátok meg: „Mi a baj velem? Hol van az akadály az előrehaladásomban?” Guruként egy másik emberben azt látjátok, hogy hogyan bánjatok vele szeretettel, hogy közelebb kerülhessen a valósághoz. Ez egy nagyon gyengéd folyamat, nagyon szeretetteljes folyamat, melynek során valóban örömötöket lelitek a szeretetben. Már önmagában is nagyszerű a tudat, hogy ilyen sok embert szeretek. És ti is érzitek ezt: „Olyan sok mindenkit szeretek!” Ennek azonban ’szamadristinek’ kell lennie: mindenkire egyformán kell tekintenetek.

Mindenkit ugyanazzal a szemmel láttok, nem? Csak két szemetek van. De – bár mindenkit ugyanazzal a szemmel néztek – mégis különbözőek. Jól van, különbözőnek látjátok őket. De a szemeitek nem tesznek különbséget. A szemetek nem lát valakit feketének, valakit fehérnek, másvalakit kéknek. Azt látják, amilyenek valójában. Amikor ’szamadristivel’ kezdtek el látni, vagyis a szemetek mindenkire egyformán néz, akkor a gondolatok nem befolyásolnak. Az történik ugyanis, hogy a saját elmétek eltorzítja a képet, és elkezditek az embereket másnak látni, másnak látjátok őket. Most a szemeimmel látom a ventillátort.

De ha az elmém ki van kapcsolva, lehet, hogy emberi lénynek látom. Ha tehát épelméjűek vagytok, akkor mindenkit olyannak fogtok látni, amilyen. Ez a ’szamadristi’, vagyis mindenkit ugyanazzal a szemmel láttok. Ne hagyjátok, hogy eltorzuljon el a látásmódotok, hogy ne érezzétek úgy, hogy valaki a legjobb barátotok, valaki a második legjobb, valaki a tizedik legjobb barátotok, és valaki az ellenségetek. Amint így kezditek el nézni a dolgokat, minden megfelelő formát ölt. Ellenkező esetben az ember meg is őrülhet. A tudásnak ’szamjáknak’ is kell lennie, ami azt jelenti, egységes. Egységes tudással kell rendelkeznetek. Ugyanúgy, ahogyan a szemek látnak: látják, hol ültök, hol vagytok, hol van ez az illető, hol van az a másik a többihez viszonyítva. A másokról szerzett tudásunk részei kapcsolatban vannak egymással.

Tegyük fel, hogy van egy úriember, akinek van egy gyermeke, és probléma van közöttük. Ahhoz, hogy közeledni tudjatok ehhez az emberhez, tudnotok kell, hogy van egy gyermeke; nem választhatjátok külön másoktól, egyedülállónak tekintve. Vegyük például, hogy valaki mondjuk Angliából vagy Olaszországból való. Ilyenkor próbáljátok megérteni, hogy ő abból a bizonyos környezetből való, és ez a háttér ott van körülötte, így tehát ő ilyen. Ha képesek vagytok ilyen teljes tudást szerezni másokról, akkor nem lesz többé problémátok, nem fogtok veszekedni, semmi ilyesmi. Ellenkező esetben mindig konfliktus van, és ezért érzi magát nagyon fáradtnak az ember. A szemek nem reagálnak; a szemek csak látnak; bármi is van ott, csak látják. A szemek sohasem reagálnak, de az elme reagál. És ez a reakció felelős azért, hogy az emberekhez való hozzáállásotok tönkremegy. A tanú állapotába kell kerülnötök – ahogy Gjanésvara mondta: „nirandzsana pahane, nirandzsana pahane” – reakciók nélkül szemlélni valakit.

Csak látni és tudni mindent arról a személyről, amint nézitek az illetőt, ’nirandzsana pahane’. Hiszen amíg az elmétek jelen van, addig nem látjátok az illetőt olyannak, amilyen. De amint csak látjátok az illetőt, egyszerűen tudni fogjátok, hogy milyen. És akkor azonnal tudni fogjátok, milyenek a csakrái, a kundalinije, mindenhová behatoltok. Az elmétek azonban, ami ostobaságokkal van leterhelve, nem engedi meg, hogy eljussatok erre a szintre. Ki kell tehát fejlesztenünk a ’nirandzsan pahané’-látásmódot arra, amikor szemlélünk valamit. Ezzel veszi kezdetét a ragaszkodásnélküliség; automatikusan nem fogtok kritizálni többé senkit csak azért, mert az elmétek ellene van annak az embernek; nem fogtok szeretni valakit azért, mert az elmétek így gondolkodik; nem alkothattok csoportokat sem; nem lehet, hogy egyes emberek kedvesek számotokra, mások pedig nem. Néha, ha nem mosolygok rá néhány emberre, morgolódnak, és azt mondják: „Anyám most nem mosolygott rám.” Tényleg, nem mosolyoghatok állandóan, megérthetitek. Gondolnotok kell az arcizmaimra is. Hogyan tudnék állandóan mosolyogni?

De vannak, akik nagyon rosszul érzik magukat ettől: „Látjátok, Anyánk most nem mosolygott.” Így hát állandóan mosolyognom kell mindenkire. Próbálok is. A másokhoz való hozzáállásotoknak tehát ’nirandzsana’-hozzáállásnak kell lennie, mert ez egy kollektív munka. Ezt semmiképp nem lehet erőltetni, mert ez egy élő munka, valóban élő, nem erőltethetjük. De mindenképpen olyan munka, ami harmóniát teremt, szeretetet, gondoskodást és az egybetartozás érzését. Képzeljétek el; azt gondolni valakiről, hogy nem kedves hozzátok… – szörnyű dolog. Jobb arra gondolni, hogyan tudnátok kedvesek lenni ehhez az emberhez. Tehát az legyen a hozzáállásotok, hogy milyen kedves leszek ezzel az emberrel. Például, ha valaki haragszik rátok, könnyű harcra kelni: „Gyerünk, te haragszol, én is haragszom!” Nem. Csak csiklandozzátok meg.

Ilyen egyszerű az egész, és élvezzétek. Mert a gyűlöletet nem élvezhetitek; a versengést nem élvezhetitek; az elszigeteltséget nem élvezhetitek. Ahogy ez a kéz örömét leli ebben a kézben, ugyanúgy nektek is élveznetek kell egymás társaságát. Ha nem élvezitek, akkor nem értettétek meg a dolgot, nem értettétek meg. A kollektív fejlődésben tudnunk kell tehát, hogy nem tudunk fejlődni, ha nincs meg bennünk a kollektivitás érzése, hogy egyetlen lény szerves részei vagyunk. Ha meghúzom az egyik fülemet, akkor nem fog ez a fülem kiszakadni, hanem fájdalmat okozok az egész testnek. Ezért mondom, hogy jobb, ha mindkettőt meghúzzátok. És amikor ily módon kezditek el látni saját magatokat, elámultok majd, hogy egyfajta gyengéd humort fogtok kifejleszteni saját magatokkal kapcsolatban. És valóban nagyon érdekes, vonzó személyiséggé fogtok válni, nagyon kellemes személyiséggé, rendkívül kellemessé. Mindenki a társaságotokat fogja keresni.

Ez a jele annak, hogy megvilágosodott bennetek a Guru-elv. Meg lett mondva nektek, hogy ragaszkodásnélkülivé kell válnotok; nem szabad ragaszkodnotok ehhez vagy ahhoz, vagy bármihez. Ez mind csak üres beszéd. Valójában csakis az önvizsgálat és a saját mélységetekről szerzett tudásotok fogja megadni nektek ezt az érzést. Ha tudatában vagytok annak, hogy szahadzsa jógik vagytok, és látjátok isteni mivoltotok hatalmas mélységeit, akkor ez már önmagában is elég ahhoz, hogy a legnagyobb guruvá váljatok. Valójában Én már nem vagyok Guru, sohasem voltam Guru – Én Anya vagyok; Guruként reménytelen eset vagyok. Mert az olyan Gurunak, aki nem tud szigorú lenni, semmi haszna, és fel kell készülnöm, hogy megmondjam a dolgokat az embereknek. Ha két ember között probléma van, és ha eltelik egy kis idő, mielőtt beszélni tudok velük, akkor elkezdem mondani Magamnak: „Hogyan legyek szigorú?” Áhh – ha valami váratlanul történik, akkor azt mondom: „Miért csináljátok ezt?” Legfeljebb ennyit mondok, spontánul. Ki kell tehát fejlesztenek magatokban ezt a különleges gurustílust, ami a kollektív munkáért van. Ismétlem, ne felejtsétek, hogy ez a kollektív munkáért van.

Ma tehát a bennetek lévő Guru-elvet tisztelitek, amikor Engem tiszteltek. Nem mondom azt, hogy próbáljatok meg az Én példámat követni, mert Én nagyon sok dologban reménytelen eset vagyok. Például nem értem a banki dolgokat, nem értem a pénzt, úgy értem, tényleg nagyon sok dolog van, amit nem tudok. Reménytelen eset vagyok, nem értem a törvényeket. Úgy értem, higgyjétek el, nem kell olyannak lennetek, mint Én. De képesnek kell lennetek megmondani, ahogy Én elmondom, hogy: „Látjátok, ezek a problémáim.” Egy dolog azonban biztos: mindent tudnotok kell a Szahadzsa Jógáról, vagy rendelkeznetek kell a vággyal, hogy mindent megtudjatok a Szahadzsa Jógáról. Ha ez megvalósul, elmerülhettek a tudás óceánjának hatalmas mélységeiben. És bármit akartok, bármit meg akartok tudni, meg fogjátok tudni. De vágynotok kell rá, hogy megismerhessétek. Soha ne legyetek elégedettek, hogy: „Én már eleget tudok a Szahadzsa Jógáról”, soha.

Minden más dologgal elégedettek lehettek. Egyetlen dolgot azonban, a Szahadzsa Jógát, még meg kell ismernem az elmém segítségével, és ennek a tudásnak el kell jutnia a szívembe. A szívemben kell lennie, nem az Agnyamban. Az eszemmel kell tudnom, de a szívemben kell lennie. Mint amikor nézitek a filmet és látjátok King Kong-ot, akkor tudjátok, hogy ez King Kong, rendben, ez csak egy film, nem számít. Általában ilyen a tudásunk. De ha meglátjátok, hogy King Kong úr itt áll: „Ó, Istenem, itt van!” Ugyanígy, amikor a tudás az agyunkban van, éppen olyan, mint egy film… nem a szívünkben van. De amikor a szívünkben van, akkor működik, dolgozik. Az elmén keresztül nem működik. Az agyban ott marad, de a szívben működik.

És a Lélek a szívben lakozik. Egyszerű felismerni, hogy olyan emberek vagyunk, akik inkább az elménkkel élünk, mint a szívünkkel. Tudnotok kell, hogy a valóságban vagyunk, King Kong itt áll előttünk. Nem egy filmet láttok; ez a valóságban történik. És a valóságban a szívnek kell dolgoznia, nem az agynak, mert a valóságot a szívünkkel érjük el, nem az eszünkkel. Amint ezt megértitek, meg fogjátok nyitni a szíveteket, kitágítjátok: „Ez most már a szívemben van.” Minden teljesen világossá válik a fejetekben, mindent világosan tudni fogtok: mit kell tenni, hogyan kell reagálni, hogyan kell megoldani. Ha mindezt a tudást a Szahadzsa Jógáról a szívetekbe helyezitek – először is ki kell tágítanotok a szíveteket, különben nem tudjátok beletenni ezt az óceánt – és akkor látni fogjátok: „Ez a Szahadzsa Jóga.” Számomra minden Szahadzsa Jóga: ennek a háznak a megvásárlása, az hogy idejöttünk, ez mind Szahadzsa Jóga. Tisztán látom. Bármit látok, azonnal összekapcsolom a Szahadzsa Jógával: „Ez Szahadzsa Jóga.” Miért van ez így? A Szahadzsa Jóga miatt.

Ez a Szahadzsa Jóga. Mindenütt a Szahadzsa Jógát kezditek látni, amikor a szívetek tudja, amit az eszetek tud. Ismertem embereket, akik nagyon jól tudták az összes mantrát, mindent nagyon jól tudtak, de nem a szívükkel. Tegyétek tehát a szívetekbe. A Szahadzsa Jógában nem az ész teszi a mestert, hanem a szív. Isten áldjon meg benneteket! A Guru-pudzsára ő most először fogja felolvasni. A Guru Gítát sohasem adtam oda egyikőtöknek sem, hogy elolvassátok. Ennek nem az az oka, hogy nem igaz. Azt mondják, hogy való igaz.

Benne Síva elmondja Párvátinak, hogy mi a guru. Én azért nem adtam oda nektek, mert az összes guru a „világpiacon” mind azt mondja: „Jól van, én vagyok a gurutok és ez a Guru Gíta.” A Guru Gítában az van írva, hogy add oda minden pénzed, mindenedet, amid van, teljes valódat – prána, mána, dána – a tested, az elméd, mindenedet add oda a gurunak és válj ostoba bolonddá; így hát odaadják nekik. Ezért nem adtam ezt oda nektek. Ma azonban Rajesh felolvassa – most először mondtam neki –, de ez nem azt jelenti, hogy azt az utat kell követnetek, amit Síva leírt. Rajesh: Om tvaméva száksát, Srí Adi Guru, szákshát Srí Adi Sakti Szákshát Srí Daksinamurti, Srí Matadzsi Srí Nirmala Dévi namó namaha. A Guru Gítában Srí Síva, akit Srí Daksinamurtiként is ismernek, Ő, aki dél felé néz, Srí Párváti kérésére elmondja Neki, hogy mi a Guru… Halljátok, mindenki? … és hangosan. Vegyétek hangosabbra. A Guru Gítában Srí Síva elmondja Srí Párvátinak, hogy ki a Guru. Először azt mondja, hogy az első hang a „guru” szóban, a „gu”, hangsúlyozza a ’májá’ (illúzió) jellemzőit, a második hang pedig, a „ru”, elpusztítja a ’májá’ által keltett illúziót.

Elsősorban tehát a Guru az, aki elpusztítja a ’májá’ által keltett illúziókat. Létrehozza ezeket, és elpusztítja. Egyedül Neki van ilyen pozíciója, és ezért a Guru pozíciója a legmagasabb, és elérhetetlen még az istenek számára is, és mindannyian tisztelik Srí Gurut. Üdvözlet Srí Gurunak, aki a földi világ fáján ülve kihúzza azokat, akik beleestek a pokol óceánjába. Üdvözlet Srí Gurunak, aki Srí Bráhmadéva, Srí Visnu és Srí Síva, és aki egyedül a legfelsőbb Bráhma. Üdvözlet Srí Gurunak, aki az emberek javára megteremtette az összes tudást, melynek hídján átkelhetnek a földi világ óceánján. Üdvözlet Srí Gurunak, aki felnyitja azok szemét, akiket megvakított a tudatlanság sötétsége, megkenve őket a tudás kadzsaljával. Üdvözlet Srí Gurunak azért, hogy elérte a megvilágosodást a világban. Te vagy az Atyám, Te vagy az Anyám, Te vagy a Testvérem és Te vagy az Istenem. Üdvözlet Srí Gurunak, aki az Igazság, és ennek az Igazságnak a fényében megnyilvánul a világ.

És Te vagy az Öröm, amely megigézi ezt a világot. Üdvözlet Srí Gurunak, aki a Szat, a tiszta létezés, az Igazság – amiben a világ változatos formái és tárgyai megszűnnek valóságosnak tűnni. Üdvözlet Srí Gurunak, akinek formája a cselekvő ok, és aki okozóként van jelen minden cselekedetben. Üdvözlet Shrí Gurunak, akinek jelenléte az ok minden cselekedetben, mindenben egységet teremt, kollektivitást hoz létre, egységet alkot a formák és tárgyak sokféleségében. Üdvözlet Srí Gurunak, akinek két Lótuszlába eltünteti a kettősség hevét és megóv minket minden csapástól. Üdvözöljük Srí Gurut beszédünkkel, elménkkel, figyelmünkkel, szemünkkel, mert a Guru valóban Srí Síva és Srí Sakti együtt, akinek két Lótuszlába vörös és fehér és ragyogó. Én Srí Gurun meditálok, a „gu” hangon, ami megmutatja a három gúnán túli állapotot, és a „ru” hangon, ami megmutatja az alaktalan formákat, és megáld minket azzal a formával, ami túl van a három gúnán. Újra és újra leborulunk Srí Guru előtt, amiért az önmegvalósulás által elpusztította a karmáinkat, amiket előző életeink során halmoztunk fel. Újra és újra leborulunk Srí Guru előtt, mert nincs magasabb alapelv Srí Guruénál. Nincs az a vezeklés, mit megtehetnétek, mert a legnagyobb dolog, amit meg kell tennetek, hogy eléritek Srí Gurut, és nincs tudás, ami létezhet Srí Guru alapelvén túl.

Újra és újra leborulunk Srí Guru előtt, aki megmutatta nekünk a végtelen mennybolt formáját, ami áthat minden élő és élettelen dolgot. Üdvözlet Neked újra, Srí Guru, akinek Lótuszlábait gyémántok borítják: a ’srutik’ és a Védák ragyogó lótuszai. Üdvözlet Srí Gurunak, aki spontán módon felébreszti bennünk a tiszta tudást. Üdvözlet újra és újra és újra Srí Gurunak, aki a Csajtanja, örökké békés, túl van a zűrzavaron, végtelenül tiszta, aki túl van a ’nádon’, a ’bindun’ és a ’kálán’. A meditáció eredete Srí Guru formája, a pudzsa eredete Srí Guru Lótuszlábai. Az első pudzsa Shri Guru Lótuszlábainak pudzsája. Az első mantra, a mantra eredete maga Srí Guru beszéde. Az első felszabadulás, minden felszabadulás csakis Srí Guru kegyelméből származik. Szákshát Srí Matadzsi, Srí Nirmala Dévi, namó namaha. Azt hiszem, minden vezetőnek fel kellene jönnie ide.

Ha két vezető van, akkor mindkét vezető jöjjön. Isten áldjon meg benneteket! Egyszer elmondhatjuk a Ganésa -mantrát, a Ganésa mantrát. Az Atharva Sírsát is elmondhatjuk – elmondhatjátok az Atharva Sírsát – egyszer. És mindannyian mossák meg – öntsenek vizet a Lábaimra.