Guru Purnima Puja Campus, Cabella Ligure (Italy)

Guru Purnima Puja, Cabella Ligure, 2002. 07.24. Érdekes módon, megtudtátok, hogy ma van az igazi Guru Purnima. Purnima az a nap, amikor telihold van. Én tudtam ezt, de a Sahaja jógiknak a péntek, szombat, vasárnapot kell megszerveznünk. Akár arra az időpontra esik akár nem, nekünk így kell megszerveznünk. Most ez az időpont azt hiszem két nappal korábbra esett. De nem számít, végül is értünk van a hold és mi a holdért vagyunk, tehát nincs ebben semmi rossz. Már nagyon sokat beszéltem nektek a Guru-elvről. És a Guru-elv… láttunk olyan embereket, akik úgy jöttek erre a világra, hogy legtöbbjük önmegvalósult volt, de soha senkinek nem adtak önmegvalósulást, ez a nagy különbség. Mindannyian önvalósult lélekként születtek, szufiknak és sok minden másnak nevezték őket, de nem kapták az önmegvalósulást. Megvolt az önmegvalósulásuk, és éppen ezért, nagy tudással rendelkeztek, ez az amit megpróbáltak megosztani az emberekkel. Mindent tudtak a csakrákról, mindent. Bizonyára az előző életeik eredményeként. Lehet, hogy néhányan nagyszerű emberek tanítványai voltak. Nem tudom, hogyan tudtak teljes képet alkotni arról, hogy mi az önmegvalósulás és mit érünk el az önmegvalósulás után. Azt hiszem, Mohammed Sahib volt az egyedüli személy, aki a Mirajról beszélt, ami nem más,mint a felemelkedés a Kundalini által. Természetesen Indiában beszéltek róla, de más országokban nem mondták el annyira világosan, hogy létezik valami, amit Mirajnak hívnak. És nemcsak a Mirajról beszélt (Mohammed), de a feltámadás idejéről is, amikor a kezeitek beszélni fognak. Két dolgot mondott: először is azt, hogy „a kezeitek beszélni fognak”, amikor megkapjátok az önmegvalósulást. Nagyszerű dolgot mondott, mert innen tudhatjátok és biztosak lehettek benne, hogy megkaptátok az önmegvalósulást. Ezt a jelet adta. A második dolog: Read More …