Adi Shakti Puja, You Have to Become Fragrant Nirmal Temple, Cabella Ligure (Italy)

Adi Shakti Puja, Cabella Ligure, 24 June 2007.
Nagy öröm ismét itt látni benneteket.
Azt hiszem ez az első Puja, amit ezen a helyen tartunk és remélem, hogy kellemesen érzitek magatokat, nem okozott nehézséget idejönni. A mai egy igazán nagyszerű nap az Adi Shakti megünneplésére. Mi az Adi Shakti eredete? Erről még soha nem beszéltem. Most először mondom el nektek, hogy az Adi Shakti az Eredendő Anya, az erő, Isten ereje, mely meg akarta teremti ezt a világot. […]

Húsvéti Puja, Legyetek békések (India)

Easter puja. Pratishthan, Pune (India), 8 April 2007.
A mai egy nagyon fontos nap.
Hangsúlyozom, hogy a mai nap nagyon fontos. Mindannyiótok számára egy új kezdet. Próbáljátok megérteni, hogy eddig nagyon keményen dolgoztatok, és sokkal többet szerettetek volna tenni, mint amire képesek voltatok, de ez volt a vágyatok és ez teljesülni is fog. Biztos, hogy teljesülni fog. Ha a vágyatok erős, minden sikerülni fog és hatalmas lehetőséget kaptok arra, hogy segitsetek az emebreknek, ahogyan magatoknak is segitettetek, […]

Guru Puja, Kövessétek a szeretet üzenetét Nirmal Temple, Cabella Ligure (Italy)

Guru Puja,  július 04. Cabella
Számomra nagy öröm, a legnagyobb öröm, hogy ilyen sok Sahaja Jógit látok a Guru Puján. Nagyon sok örömöt okoz a gondolat, hogy olyan sokan, olyan sokan vagytok tanítványok. Sohasem vártam, hogy ilyen sok, ilyen sok ember fog követni.
De azt elvárom, hogy ti mindnyájan követni fogjátok a szeretetről szóló üzenetet. Semmit nem kell mondanom a szeretetről. A szeretet egy abszolút ajándék, a mások érzésének az ajándéka. Nincs róla beszéd, megbeszélés, semmi. […]

Mahashivaratri Puja (India)

Shivaratri puja Pune, 2003.03.16.
Shri Mataji kb. 6 percig csendben ül a beszéd előtt.
Angol beszéd:
Ma Shri Shivát, Sadashivát fogjuk tisztelni. Az Ő tulajdonsága az, hogy Ő a megtestesült megbocsátás. Nagyon sokunk létét segítette a megbocsátásának nagysága, máskülönben ez a világ elveszett volna, olyan sokaknak vége lett volna, hiszen ismeritek az emberi lényeknek az állapotát. Nem értik, hogy mi a helytelen és mi a helyes. Folyton ugyanazokat a hibákat követik el, de ez nem számít. […]

Guru Purnima Puja Nirmal Temple, Cabella Ligure (Italy)

Guru Purnima Puja, Cabella Ligure, 2002. 07.24.
Érdekes módon, megtudtátok, hogy ma van az igazi Guru Purnima. Purnima az a nap, amikor telihold van. Én tudtam ezt, de a Sahaja jógiknak a péntek, szombat, vasárnapot kell megszerveznünk. Akár arra az időpontra esik akár nem, nekünk így kell megszerveznünk. Most ez az időpont azt hiszem két nappal korábbra esett. De nem számít, végül is értünk van a hold és mi a holdért vagyunk, tehát nincs ebben semmi rossz. […]

Születésnapi puja (India)

Születésnapi puja. New Delhi (India), 1999. 03.21.
Elmondtam nekik hindi nyelven, hogy a szeretet… látni lehet egy ember szeretetét, ahogy megnyilvánul annyi ember szemében itt. És amikor megláttam a lelkesedést, a Szívem nagy szeretettel telt meg. Hatalmas szeretettel.
Láthatjátok milyen erős ez a szeretet. Minden rossz érzést, negatív gondolkodást, és önpusztító elemet a Sahaja jógában nagyon egyszerűen helyre lehet hozni és lehet irányítani, ha őszinte szívvel kétszer meditáltok, reggel és este. Ilyenkor, persze, ne nézzétek az órátokat, […]

Karácsonyi puja (India)

KARÁCSONYI PUJA. Ganapatipule, India, 1998.12.25.
Először angolul beszélek, majd hindiül. Évekkel ezelőtt, ezen a napon született meg Krisztus. Mind ismeritek születésének történetét, és hogy mennyi szenvedést kellett elviselnie. A Sahaja jóga modelljét tőle kaptuk. Mivel ő a legkevésbé sem élt magának, hanem kizárólag másokért. Az Agnya csakrát dolgozta ki.
Lehetsz isteni, lehetsz akármilyen hatalmas, de ez a világ olyan kegyetlen, hogy az emberek nem értik meg a spiritualitást, nem értik meg a spirituális nagyságot. Ezen kívül is sok olyan tényező van, […]

Adi Shakti Puja (Italy)

Adi Shakti Puja 1998. június 21.
Cabella Ligure, Olaszország Srí Matadzsi arra kért, osszam meg veletek az Ő oroszországi isteni látogatásának legutóbbi tapasztalatait. Azt kell mondanom, tényleg drámai áttörés volt, mert a tudományos konferencián, amit Moszkvában tartott, részt vett egy ismert tudós, egy fizikus. Anatolij Akimovnak hívják, nagyon ismert Oroszország-szerte, és a világban is. Egy elmélettel állt elő, mely elméletet pár éven keresztül tanulmányozott, és amely a légüres téren alapul Tanulmányozta a torziós mezőt, és nagyon világosan, […]

Shri Kartikeya Puja, Shri Gyaneshwará-ról (India)

Kartikeya Puja, 1996
A mai nap nagyon különleges, mert egy nagyszerű emberről fogok beszélni nektek.Ő pedig nem más, mint Gyaneshwara, vagy Marati nyelven Dnyaneshwara, Shri Kartikeya inkarnációja. Szaraszwati, aki érintetlen volt, fiaként gondoskodott róla. Shri Ganapati testvére volt, de Szaraszwati nevelte. Születésének története is nagyon érdekes.
Itt ezen a helyen, ebben a Maharashtrában inkarnálódott. Nagyon-nagyon sok más nagyszerű szent is született itt Maharashtrában. De borzalmas emberek szörnyű szenvedéseket okoztak nekik. Sokkal rosszabbat, mint a keresztény inkvizíció, […]

Shri Vishnu Puja Paris (France)

Shri Vishnu puja. Párizs, Franciaország, 1994. 07. 13
Nagyszerű nap ez a mai, mert ezen a napon lettek szabadok a franciák. De mire jó ez a szabadság? Nem tudom. Úgy látom, azokban az országban, ahol kivívták a szabadságot, felszabadultak, sehol sem működött igazán jól. Ez várható volt. Ugyan ez van Franciaországban is. Ha a felszabadulást haragon keresztül nyerjük el, a gyűlölet lesz a forradalmak és az úgynevezett szabadságok alapja. Ha belül szabadultok fel, és többé már nem vagytok egyik szörnyű pusztító negatív erő rabszolgája sem, […]

Sahastrara Puja, Mahamaya Swarupa (Italy)

Sahastrara Puja. Cabella Ligure (Italy), May 8 1994.
A mai nap kivételes alkalom, sok országban ma van anyák napja, a szahadzsa jógik számára pedig a Szahaszrára napja.
Úgy gondolom, hogy ez a legfontosabb nap az emberi evolúció történetében, mert minden más esemény, inkarnáció és spirituális kezdeményezés hiábavaló volt. Éppen ellenkezoleg, inkább valamiféle selyemgubóhoz váltak hasonlatossá, amibol nincs kiút, falakba ütköztek, problémákat gerjesztve nagyon kedvezo, rendkívüli, és csodálatosan spirituális dolgokból. Nem hibáztathatjuk azokat az inkarnációkat, akiknek a nevében a vallások megjelentek. […]

Húsvéti puja (Italy)

Húsvéti puja. Róma, Olaszország, 1993. 04. 11.
Ma összegyűltünk itt, ennek a gyönyörű hegynek a tetején, hogy megünnepeljük Krisztus föltámadását.
Nagyon fontos dolog a szahadzsa jógik számára, hogy megértsék a föltámadás nagyszerű eseményét, mellyel Krisztus rámutatott arra, hogy a Lélek nem hal meg. Ő – Ő az Omkara volt, Ő a Logosz volt, Ő a Lélek volt, és ezért volt képes a vízen járni. Most készítettünk egy filmet is, melyben bemutatjuk a Muladhárát, ahol megfigyelhet a szénatom; […]

Navaratri Pudzsa (Italy)

Navaratri Pudzsa, Cabella Ligure, Olaszország 1992. szeptember 27.
Ma van a Navaratri első napja. És amikor észrevettem, hogy esik az eső, és mindenféle problémák merülnek föl, és Visnumaja bizonyos dolgokat sugall, megvizsgáltam a naptárt, és meg fogtok lepődni: a naptárban az áll, hogy háromnegyed hatig nem kedvező, nem kedvező az idő. Csak háromnegyed hat után kezdődik a megfelelő idő; képzeljétek csak el, hogyan lett helyesen kiszámítva, hogy háromnegyed hatkor kell kezdenünk ezt a pudzsát, háromnegyed hat után. […]

Shri Buddha Puja, Kutatás az abszolút után (England)

Shri Buddha Puja. Shudy Camps, Anglia, 1992. 05. 31
Ma azért gyűltünk össze, hogy Shri Buddha puját tartsunk. Nem tudom hányan olvastatok Buddha életéről, és arról hogyan érte el végül a megvilágosodást. Nem tudom valójában hányan láttatok buddhistákat, vagy találkoztatok olyanokkal, akik magukat annak hívják. De mint minden vallásban, mivel egyikőjük sem kapta meg az önmegvalósulását, mindannyian elvesztek a fundamentalizmus egy formájában. Ezért van az, hogy mindannyian a valláson belül saját stílust hoztak létre, még Laoce Tao-járól és Viditama Zenjéről is elmondhatjuk, […]

Guru Puja, Four Obstacles (Italy)

Shri Adi Guru Puja. Cabella Ligure (Italy), July 28th, 1991.
Ma azért vagytok itt, hogy a Gurutokat tiszteljétek.
Különösen Indiában bevett szokás, hogy tisztelnetek kell a mestereteket, és a mesternek teljes mértékben felügyelnie kell a tanítványait. A mester-alapelv rendkívül szigorú, és a szigorúság miatt sok ember nem tudott megfelelni az ideális tanítvány követelményeinek. Azokban az időkben a mester hatalmas tekintéllyel rendelkezett, és ő döntötte el, hogy kit fogad tanítványául. Az illetőnek nagy tapaszján, vezeklésen kellett keresztül mennie, […]

Shrirampur Puja (India)

Puja Shri Rampurban, 1990.12.12. Shri Rampur (India tour 90/91)
Azért jöttünk erre a helyre, mert azt gondoltuk, hogy kényelmesebb lesz, mint az előző hely, ahol voltunk. De bizonyára tudtátok, hogy van egy elég ördögi ember, aki ilyen furán próbálta megszervezni a dolgokat csak azért, hogy pénzt sajtoljon ki belőlünk a nagy semmiért. El kell mondanom, emlékezzünk arra, hogy amikor helyesen cselekszünk ebben a Krita Yugában… Ez az az idő, amikor a Paramchaitanya aktívvá vált. Ezért hívják Krita Yugának. […]

Navaratri puja, Az Istenségek figyelnek benneteket Geneva (Switzerland)

Navaratri Puja, „Az Istenségek figyelnek benneteket.” Arzier, Genf, Svájc 1990.09.23.                                                                                        
 A naptár szerint idén a Navaratri tíz napos, nem kilenc. Az Istennőnek kilenc nap éjszakáján keresztül kellett harcolnia a démonok ellen, hogy megmentse gyermekeit a negativitások hatásaitól. Egyrészről, Ő volt a szeretet és az együttérzés óceánja, másrészről pedig anyatigrisként védelmezte őket; mivel akkoriban olyan idők jártak, hogy senki sem tudott meditálni, senki sem ejthette ki Isten nevét, az önmegvalósulásra még gondolni sem volt szabad. De azok, […]

Shri Hanumana Puja, Az elektromágneses erő Schwetzingen, Schwetzingen Palace (Germany)

Shri Hanumana Puja. Frankfurt, Németország, 1990. 08. 31.
Azért jöttünk ma ide, hogy Hanumanát tiszteljük. Shri Hanumana lényünknek nagyszerű jelleme és befutja csatornánkat egészen a Swadhisthan helyesen fel az agyunkig és ellát minden segítséggel, ami szükséges a jövőbeli terveinkhez, vagy mentális tevékenységeinkhez. Útmutatást és védelmet ad nekünk.
Mint tudjátok, Németország az a hely, ahol az emberek nagyon aktívak, nagyon jobb oldalasak, túl sokat használják az agyukat és nagyon gép központúak is. Nagyon meglepő, hogy egy istenség, […]

Shri Adi Kundalini Puja, Az Ősi Kundalini eljövetele (Austria)

Shri Adi Kundalini puja. Mödling (Ausztria), 1990.06.19.
Ma azért jöttünk ide, hogy Kundalini puját tartsunk. Egyszer Indiában is megtartottuk, nagyon-nagyon régen, és most első alkalommal tartjuk itt Ausztriában ezt a puját.
Ezt a puját az Adi Kundalinihez tartjuk, ami az Ősi Kundalini. Bizonyára láttátok, hogy Athéné kezében, aki az Ősi Anya, van egy erő, ami egy kígyó, a bal kezében.
És az Ősi Anya egyik ereje az Ősi Kundalini, ami az Ő egyik része. Persze Ő több ennél, […]

Shri Hanumana Puja, Mindannyian angyalok vagytok (England)

Shri Hanumana Puja. Margate (UK), 1989 április 23.
A mai nap annyira örömteli, és úgy tűnik az atmoszféra is ebben fürdik. Mintha az angyalok énekelnének. Hanumana sajátossága az, hogy Ő egy angyal volt. Az angyalok angyaloknak születnek. Ők angyalok és nem emberi lények, angyali tulajdonságokkal születnek. De most, ti mind, emberekből angyalokká váltatok, és a Sahaja jóga nagyszerű eredménye.
Az angyalokban a velük született tulajdonságok már kora gyermekkorban meglátszanak. Először is nem félnek a valótlanságtól, a hazugságtól. […]

Makar Sankranti/Shri Surya Puja (India)

Makar Sankranti – Shri Surya Puja. India Tour, Bombay (India), 10 January 1988.
Úgy gondolom, számomra egy nagyon egyedi lehetőség, hogy újra találkozom veletek
Bombayban, mielőtt elhagynátok ezt az országot, és hogy egy ilyen különleges pudzsát tarthatunk.
Ezt a pudzsát a Napnak ajánljuk és Makar Sankrant-nak hívjuk. Makar a Baktérítő, a bak a makar.
Most a Nap a Baktérítőtől a Ráktérítő felé halad. Ez mindig egy fix nap, mivel a Naphoz van köze.
Ez az egyetlen dátum az indiai naptárban, […]

Shri Mahakali Puja, A lélek kultúrája Munich, Blutenburg Castle (Germany)

Shri Mahakali Puja, 1987, Blutenberg, Németország
Úgy mondták nekem, hogy a mai puja gyönyörű helyen lesz megtartva. Ramon el volt ámulva azon, hogy milyen csodálatosan alakul minden számotokra. Azt kell mondjam, mindannyian nagyon szerencsések vagytok.
Ezt a helyet ezelőtt „Virág Várnak” hívták, azonban most „Véres Vár” a neve. De most oly sok virág van itt, hogy ismét „Virág Várnak” kellene nevezni. Nagyon, nagyon csodálatos helyre jöttetek. A vibrációk is nagyon jók itt.
Mindig tűnődtem azon, miért hívják Németországot Germániának. […]

Shri Rama Puja, Dassera nap Les Avants (Switzerland)

Shri Ráma Puja, Svájc 1987.
Ma Svájcban Shri Ráma koronázását ünnepeljük a „Dassera” napján. Sok minden történt a „Dassera” napján, de a legfontosabb az volt, hogy Shri Rámát királlyá koronázták. Ravanát is ezen a napon ölte meg. Sokan kérdezték, hogy lehet az, hogy egy napon ölte meg Ravanát és koronázták meg. Azokban az időkben szuperszonikus repülőgépeink voltak Indiában – ez tény – és a repülőgépek neve az volt, hogy „Puspak”, ami azt jelenti, hogy virág. Úgy hívták, […]

Ganesha puja előtti beszéd (United States)

GANESHA PUDZSA ELŐTTI BESZÉD, San Diego, 1986. 09. 06.
Annyira szép ebben a természetes környezetben együtt lenni veletek. A város forgatagában nem találjátok meg ezt a békességet, ami pedig nagyon jó azoknak, akik a felemelkedésüket keresik. Mindannyian azt kértétek, hogy jöjjek el erre a Ganesha pudzsára. Azt gondoltam, létfontosságú, hogy Shri Ganesha megalapozódjon, és nagyon örülök, hogy ilyen sok amerikai Sahaja jógi lett. Persze Amerika teljes lakosságához mérve kevesen vannak, és sokkal többen kell, legyenek. Ám vannak itt alapvető problémák, […]

Shri Krishna Puja, A hat és a hamis ellenségek Hostellerie am Schwarzsee, Plaffeien (Switzerland)

SHRI KRISHNA PUJA
Schwarzsee, Svájc, 1986.08.23.
Shri Krishna a Vishuddhi csakránkban lakozik. Középen, mint Shri Krishna van jelen.
A bal oldalán az ereje, Vishnumaya, a húga található. Ott Gopalaként van jelen, mint az a valaki, aki
Gokulban élt kisgyerekként. A jobb oldalán, mint a Dwarkában uralkodó király, Shri Krishna
királyként lakozik. A Vishuddhi csakra ebből a három részből áll.
Azok, akik a jobboldalt arra használják, hogy uralkodjanak másokon, arra használják a
hangjukat, hogy elnyomjanak másokat, megmutassák a hatalmukat, […]

Shri Bhumi Dhara Puja Shudy Camps Park, Shudy Camps (England)

Shri Bhumi Dhara Puja. Shudy Camps (UK), 3 August 1986.
Ma összegyűltünk itt, hogy pudzsát tartsunk a Földanyához.
Bhúmi pudzsának, Sri Dhara pudzsának hívjuk. A Földanyát Dharának hívják. Amint tudjátok, a ’dha’ azt jelenti: ’fenntart’. Rá-dha – aki fenntartja az energiát, Rád-ha. A Dhara maga a fenntartó, Ő tart fenn minket. Rajta élünk. Amint tudjátok, a Földanya óriási sebességgel forog, és a gravitációja nélkül nem létezhetnénk itt. Ezen kívül igen erős légköri nyomás nehezedik Rá. A Földanya megért, […]

Shri Kartikeya Puja Munich (Germany)

Shri Kartikeya Puja. Grosshartpenning, München (Németország), 1986. július 13.
Elnézést a késésért. Nem tudtam, hogy ez a program egy ilyen csodálatos helyen lesz. És itt láthatjátok Michelangelo egyik csodálatos festményét, mely az Isteni vágyát fejezi ki, Atyátok vágyát, hogy megmentsen benneteket, hogy segítsen nektek, és ez most történik. Németországban nagyon erőszakos események történtek, ami romboló hatással volt a nyugati életmódra mindenhol. Az értékrendszerek összeomlottak, a Dharma ideája megbomlott, a nők úgy kezdtek viselkedni, mint a férfiak, […]

Shri Mahalakshmi Puja (India)

Shri Mahalakshmi Puja. Sangli (India), 6 January 1986.
Az volt a gond, hogy nem tudtuk megszervezni, hogy az étkezés közelebb legyen, így sokat kellett gyalogolnotok.
De ez a gyaloglás, azt hiszem, elég jó dolog volt, és valószínűleg jót tett nektek. A séta jó a hasmenésre és más gondokra is, amivel küzdötök. A helyszínt magát láttam, de nem láttam a szálláshelyeket, ahol el voltatok szállásolva. De hogy ti is megtudjátok, valaki felajánlott Nekem egyhektárnyi földterületet ingyen, teljesen ingyen, […]

Shri Mahaganesha Puja Ganapatipule (India)

 

SHRI MAHAGANESHA PUJA
Ganapatipule, India, 1986. 01. 01.
Azért gyűltünk itt össze a mai napon, hogy kifejezzük a tiszteletünket Shri Ganeshának.
Ganapatipulenak különleges jelentősége van, mivel ő maga Mahaganesha. A Muladhara csakra Ganeshája
a Viratában – ami maga az agy – Mahaganeshává válik. Ez azt jelenti, hogy ez Shri Ganesha székhelye,
hogy Shri Ganesha innen irányítja az ártatlanság alapelvét. Nagyon jól tudjátok, hogy hátul található, a
látótelep területén, amit nyakszirti lebenynek neveznek, és ez adja a szemünknek az ártatlanságot. […]

Shri Vishnumaya Puja (England)

Shri Vishnumaya Puja. Wimbledon, London (UK), 1 September 1985.
A mai pudzsa, amit Shri Krishna nővére, Vishnumaya, tiszteletére tartunk, nem volt betervezve a
nemzetközi pudzsák listájában, de úgy mondják, hogy amikor minden hívő összegyűlik Istent imádni,
Istennek sok szabályt meg kell szegni. Így lett elfogadva az is, hogy a mai pudzsát megtartsuk. Legalább
egyszer ezt is meg kell tartanunk és szerintem ez jó ötlet volt. A szeretetetek és odaadásotok eredménye,
hogy ezt a pudzsát megtarthatjuk.
Spontán módon alakult így, […]

Devi Puja, Alapozzátok meg magatokat San Diego (United States)

Devi Puja. San Diego, California (USA), 31 May 1985.
Isten áldjon meg benneteket!
Kérlek, üljetek le! (A felvétel miatt, ugye?) Nagy öröm számomra, hogy itt lehetek a San Diego-i asramban. Igazán csodálatos hely, olyannyira kifejezi Isten szeretetét, és azt, ahogyan minden lépéseteket segíti. Ha szeretnétek egy asramot, ha egy megfelelő helyet szeretnétek, ha megfelelően szeretnétek gondoskodni a gyermekeitekről, ha végezni akarjátok Isten munkáját, akkor Ő mindenről gondoskodik, mindent elrendez. Ha a dolgok nincsenek elrendezve, akkor hogyan fogjátok végezni a munkátokat? […]

Születésnapi Puja, Mariadák Kew Ashram, Melbourne (Australia)

https://vimeo.com/236544894
SZÜLETÉSNAPI PUJA
Melbourne, Australia, 1985.03.17.
Nagyon boldog vagyok ma, hogy megünneplitek a születésnapomat, és hogy a nyilvános
programot is ma tartjátok. Ez egy jó együttállás éppen márciusban. Ez tavasznak számít Indiában –
‘madhumas’, ezt éneklitek: ‘madhumas’. Mint tudjátok, március 21-re esik a tavaszi napéjegyenlőség,
és ez a csillagjegyeknek afféle egyensúlya és középpontja is.
Annyi középpontot kellett elérnem. Én a Ráktérítőn születtem, ti pedig a Baktérítőn vagytok.
Az Ayers Rock is a Baktérítőn van, pont középen. […]

Diwali Puja (England)

Diwali Puja, “Temple of all faiths”, Hampstead, Anglia, 1983. 11. 06.
A mai vibrációk megmutatták, hogy milyen sokat kaptok, ha fel vagytok készülve a pujára. Ma ezt lehet érezni. Az isteni nagyon szeretne cselekedni, csak arra van szükség, hogy felkészítsétek magatokat. Mindenféle felkészülés nagyon nagymértékben fog segíteni benneteket. Most, hogy Sahaja jógik vagyunk, tudnunk kell, hogy másokká váltunk, mint amilyenek korábban voltunk. Jógik vagyunk, másoknál magasabb szintű emberek. Azt is meg kell értenünk, hogy mint jógik, […]

Guru Purnima seminar 2. rész (England)

Rutumbhara Pradnya – Lodge Hill-i szeminárium, 2. rész (UK), 1983. 07. 23.
( A jógik a BHAY. KAY. TAYA.-t éneklik.)
Bhaiyakayataya prabhu zachare (4)
Sarva bhi saraghi prabhu mayexari (2)
Purna jaya ji vachari (2)
Bhaiyakayataya prabhu zachare (2)
Jagat vichere upakara sauv (2)
Parina jaju jag kachari (2)
Bhaiyakayataya prabhu zachare (4)
lthi nirdhana paratra jacha (2)
Sarva dhanacha sachari (2)
Bhaiyakayataya prabhu zachare (2)
Adhi vyadhi varana varati (2)
Paya asha purusha chari (2)
Bhaiyakayataya prabhu zachare (4)
Köszönöm szépen. […]

Adelaide-i Puja beszéd, Anyám Te legyél az agyamban. (Australia)

Puja Adelaide-ban (Ausztrália), 1983. március 4
Nagyon jó érzés megérkezni ide közétek, és nagyon sajnálom azt, ami jövetelem előtt történt. Ám amint azt korábban már mondtam nektek, hogy egy isteni személy jelenlétében a természet is megvilágosodik, amely után oly módon kezd el viselkedni, mint egy önmegvalósult lélek. Például dühös lesz azokra az emberekre, akik nem vallásosak, akik nem akarnak tudni Istenről, akik helytelen dolgokat tesznek az életben, azokra, akik nem normálisak, abban az értelemben, hogy nem akarnak az egész részei lenni, […]

Szívtől a Sahastraráig (England)

SZÍVTŐL A SAHASTRARÁIG
Derby, Anglia, 1982. 07. 11. (nyilvános program)
Örülök, hogy Dr. Warren el tudta magyarázni nektek mindazokat a csakrákat, amiket tegnap
ismertettem, hiszen egyetlen rövid előadás alatt nem lehet ennyi mindent átvenni. Ha megkapjátok az
önmegvalósulást és jól fejlődtök, azután meghallgathatjátok a kazettáimat, ezek már százával léteznek,
akkor megértitek, hogy a tudás olyan hatalmas, mint az óceán. Ahogyan azt már tegnap mondtam, ha
megvilágosodtok, akkor a tudássá váltok. Ez egy nagyon zavaró kijelentés, és az emberek nem értik, […]

Nyilvános program, Muladharától a Voidig (England)

Nyilvános program, „Muladhara, Swadhisthan, Nabhi, Void”, Derby, Egyesült Királyság, 1982. július 10.
Köszönöm a Derbyshire-ben és Birmingham-ben élő jógiknak, hogy lehetővé tették Nekem azt, hogy az itteni keresőkhöz beszéljek. A mai modern időkben sok kereső van, ez egy nagyon egyedi dolog. Azelőtt nem voltak keresők, legalábbis nem ilyen sokan. Voltak, akik a pénzt keresték – belőlük ma is nagyon sok van -, akik újabb és újabb országokat akartak meghódítani, akik a hatalmat keresték. Csak nagyon kevesen keresték az isteni boldogság igazgyöngyeit. […]

Guru Puja “A Guru-elv megalapozása” (England)

Nightingale Lane, London, Anglia 1982. július 4.
Shri Adi Guru Puja “A Guru-elv megalapozása” Ki fogja fordítani, amit mondok? Miért nem veszel el innen egy mikrofont, Gregoire? (Jógi: Anyám, ez a közönség mikrofonja, – nem fogják hallani. Ez a felvételé.) Akkor hogy fogják hallani? … Igen. Akkor – hogyan fogsz fordítani? (Jógi: Franciára.) De hangosan. Azt hiszem… miért nem állsz oda és nézel ott … – ott állhatnál.
Igen, ott. És beszélj hangosan, akkor jobb lesz. […]

Nyilvános program 2. nap, Tanácsok a jobb oldallal kapcsolatban, Hogyan váljunk a tiszta Lélekké? (England)

Nyilvános program. Brighton (UK), 1982. május 14
Most jobb, ha a kérdésekkel kezdjük, mert tegnap, amikor belekezdtünk a kérdésekbe, az emberek egy kicsit eltértek a tárgytól. Jobb most megkérdezni azt, amit akartok, mert mindannyian keresők vagytok, jobb, ha most kérdeztek és akkor a választ be tudom építeni az előadásomba.
Nincsenek kérdések? Ez azt jelenti, hogy a Sahaja jógik képesekké váltak arra, hogy elmagyarázzák a Sahaja jógát, és Én nagyon büszke vagyok rájuk. Amikor Ausztráliába mentem, az újságírók megkérdezték: “Anyám az összes követőd tanult ember?” Azt mondtam: “Nem, […]

A baloldal – a tudatalatti problémái (England)

A baloldal – a tudatalatti problémái 1982. május 13. Christchurch Hove, Brighton, Anglia
[Az első három percben hiányzik a hang.]
Jó kondicionáltságok. Ugyanígy az embernek lehetnek jó szokásai vagy rossz szokásai. Bár a szokások gátolják vagy megakadályozzák a felemelkedést, segíthetnek az egyensúly kialakulásában is. A kondicionáltság az anyagtól származik, mellyel nap mint nap foglalkozunk. Amikor az ember látja az anyagot, a hatalma alá akarja azt hajtani, a saját céljaira akarja ezt az anyagot fölhasználni. Átalakítja az anyag formáját saját céljainak megfelelően. […]

Shri Gruha Lakshmi Puja / Sahaja házasság (Australia)

Shri Gruha Lakshmi Puja, Sydney, Ausztrália, 1981. 04. 07.
Ma van a házassági évfordulónk, és megengedtem, hogy megünnepeljétek, mert a házasság nagyon fontos a Sahaja jógában. Az egyik legfontosabb dolog a Sahaja jógában, hogy az emberek megházasodjanak.
Először is, a házasság mindig megadja nektek a megértés egyensúlyát, ha helyes elképzelésetek van a házasságról. Ha furcsa elképzeléseitek vannak, és ha csupán szórakozásból házasodtok, és nem értitek meg a házasság értékét, akkor ez csak egy tréfa, nem házasság. […]