Guru Puja: Hogyan váljatok Guruvá Campus, Cabella Ligure (Italy)

Guru Puja – Cabella Ligure, Olaszország, 2008. július 20

Rendkívül nagyszerű nap a mai a Sahaja jógik számára, mert megnyílt bennetek a Sahastrara, és képesek lettetek megérezni, hogy Isten létezik. Csupán állítani azt, hogy Isten létezik, nem volt elég, és azt is helytelenül állítottuk, hogy Isten nem létezik, nagyon helytelenül, és azoknak az embereknek, akik ilyent állítottak, szenvedniük kellett. Csakis az önmegvalósulás után tudhatjátok, hogy Isten létezik és vibrációk is léteznek. Ez hatalmas feltárulkozás az egész világ számára. […]

Guru Puja, Kövessétek a szeretet üzenetét Campus, Cabella Ligure (Italy)

Guru Puja,  július 04. Cabella
Számomra nagy öröm, a legnagyobb öröm, hogy ilyen sok Sahaja Jógit látok a Guru Puján. Nagyon sok örömöt okoz a gondolat, hogy olyan sokan, olyan sokan vagytok tanítványok. Sohasem vártam, hogy ilyen sok, ilyen sok ember fog követni.
De azt elvárom, hogy ti mindnyájan követni fogjátok a szeretetről szóló üzenetet. Semmit nem kell mondanom a szeretetről. A szeretet egy abszolút ajándék, a mások érzésének az ajándéka. Nincs róla beszéd, megbeszélés, semmi. […]

Guru Puja: Nagyon nagy felelőség Campus, Cabella Ligure (Italy)

Guru Puja, Cabella Ligure (Olaszország), 2003. július 13

A mai puja egy nagyon fontos puja számomra, mert hirtelen azt látom, hogy a lányunokám nincs itt, és ez nagyon felzaklatott. Nézzetek Rám, az Adi Shakti lennék, akkor miért kellene, hogy ennyire zavarjon az, hogy az unokám nincs itt. Ez csak az emberi természet része, és ráébredtem, ezzel mindannyian rendelkezünk. 

Ha van valamilyen felelősségünk, és azt nem tudjuk gyakorolni, megzavarja a lelki nyugalmunkat. Hála Istennek nagyon kevés gyerek van itt, […]

Guru Purnima Puja Campus, Cabella Ligure (Italy)

Guru Purnima Puja, Cabella Ligure, 2002. 07.24.
Érdekes módon, megtudtátok, hogy ma van az igazi Guru Purnima. Purnima az a nap, amikor telihold van. Én tudtam ezt, de a Sahaja jógiknak a péntek, szombat, vasárnapot kell megszerveznünk. Akár arra az időpontra esik akár nem, nekünk így kell megszerveznünk. Most ez az időpont azt hiszem két nappal korábbra esett. De nem számít, végül is értünk van a hold és mi a holdért vagyunk, tehát nincs ebben semmi rossz. […]

Guru Puja: Önelemzés, szeretet és tisztaság Campus, Cabella Ligure (Italy)

Guru Puja, „Önelemzés, szeretet és tisztaság” – Cabella Ligure (Olaszország), 2001. július 8

Nem is tudjátok elképzelni, mit érez Anyátok, amikor ennyi embert lát, akik valóban guruvá váltak. Ők keresték az igazságot, nagyon nehéz időkben. Tudni szerették volna, hogy mi az igazság. És ezek a nehéz idők maguk döbbentettek rá benneteket arra, hogy ami ebben a világban történik, amit magunk körül és az egész világban látunk …, valami kétség kívül nagyon nincs rendjén, és ezek fölé kell emelkednünk.  […]

Guru Puja, Four Obstacles Campus, Cabella Ligure (Italy)

Shri Adi Guru Puja. Cabella Ligure (Italy), July 28th, 1991.
Ma azért vagytok itt, hogy a Gurutokat tiszteljétek.
Különösen Indiában bevett szokás, hogy tisztelnetek kell a mestereteket, és a mesternek teljes mértékben felügyelnie kell a tanítványait. A mester-alapelv rendkívül szigorú, és a szigorúság miatt sok ember nem tudott megfelelni az ideális tanítvány követelményeinek. Azokban az időkben a mester hatalmas tekintéllyel rendelkezett, és ő döntötte el, hogy kit fogad tanítványául. Az illetőnek nagy tapaszján, vezeklésen kellett keresztül mennie, […]

Guru Puja: Kreativitás Lago di Braies (Italy)

Gurur Puja – Lago Di Braie, Olaszország, 1989. július. 23

Ma egy kicsit több időbe telt, mire elértük azt az állapotot, amelyben tényleg tisztelni tudjuk a Gurut. Amikor tiszteljük a Gurunkat, tudnunk kell, hogy ezzel valójában önmagunkban próbáljuk felébreszteni a Guru-elvet. Nem csak azért vagytok itt, hogy tiszteljétek a Gurutokat. Megtehetitek, akár sokszor is, és lehet, hogy folynak a vibrációk, talán feltöltődtök velük, és úgy érzitek magasabbra emelkedtetek, táplálva érzitek magatokat. De ezt a táplálást a bensőtökben kell megőriznetek. […]

Guru Puja (England)

GURU PUJA. Shudy Camp, Anglia, 1987. 07. 12
Nagyszerű nap ez a mai, mert itt vagytok, hogy lerójátok tiszteleteteket a Gurutok előtt az univerzum szívében (Anglia). Ha ugyanezt meg tudjuk tenni saját szívünkben, semmi mást nem kell tennünk.
Ma úgy érzem, beszélnem kell a Sahaja jógáról és annak értékéről, ami kapcsolódik más jógákhoz, melyeket a régi időkben világszerte elismertek. Egy nevük volt: Jóga – nem Sahaja jóga, csak jóga. Az ’Ashtanga” jóga (szanszkrit/hindi, jelentése ’8 stádiumból, […]

Guru Purnima seminar 2. rész (England)

Rutumbhara Pradnya – Lodge Hill-i szeminárium, 2. rész (UK), 1983. 07. 23.
( A jógik a BHAY. KAY. TAYA.-t éneklik.)
Bhaiyakayataya prabhu zachare (4)
Sarva bhi saraghi prabhu mayexari (2)
Purna jaya ji vachari (2)
Bhaiyakayataya prabhu zachare (2)
Jagat vichere upakara sauv (2)
Parina jaju jag kachari (2)
Bhaiyakayataya prabhu zachare (4)
lthi nirdhana paratra jacha (2)
Sarva dhanacha sachari (2)
Bhaiyakayataya prabhu zachare (2)
Adhi vyadhi varana varati (2)
Paya asha purusha chari (2)
Bhaiyakayataya prabhu zachare (4)
Köszönöm szépen. […]

Rutambara Pragnya (England)

RUTAMBARA-PRAGNYA
Lodge Hill, Anglia, 1983. 07. 23. (szeminárium)
Mérhetetlen örömömre szolgál, hogy ilyen s okamvagytok itt a világ minden tájáról. Amikor a szív megtelik, akkor a szavak nem tudják kifejezni az intenzitást. Remélem, hogy ti is érzitek ezt az intenzitást a szíveteken keresztül. Azt hiszem ezt mind az Isteni rendezte el, hogy mi itt mindannyian, ilyen csodálatos környezetben találkozzunk a Természetben, és valami nagyszerű történjen velünk. Hogy elérjünk valami tényleg nagyszerűt. Mivel az idő rövid, először el fogok mondani egy pár dolgot a meditációról, […]

Guru Puja “A Guru-elv megalapozása” Nirmala Palace – Nightingale Lane Ashram, London (England)

Nightingale Lane, London, Anglia 1982. július 4.
Shri Adi Guru Puja “A Guru-elv megalapozása” Ki fogja fordítani, amit mondok? Miért nem veszel el innen egy mikrofont, Gregoire? (Jógi: Anyám, ez a közönség mikrofonja, – nem fogják hallani. Ez a felvételé.) Akkor hogy fogják hallani? … Igen. Akkor – hogyan fogsz fordítani? (Jógi: Franciára.) De hangosan. Azt hiszem… miért nem állsz oda és nézel ott … – ott állhatnál.
Igen, ott. És beszélj hangosan, akkor jobb lesz. […]

Guru Puja: Shri Mataji bejelentése London (England)

Guru Puja, „Advent”, Dollis Hill ashram, London (Anglia), 1979. december 02.

Egy hónappal ezelőtt mondtam Rustomnak, hogy a mai vasárnapon egy Puját kell rendeznünk – ezen a napon holdtölte van –, és ő megkérdezett, hogyan nevezzük ezt a Puját. Ez egy Guru Puja vagy Puja Mahalakshmihoz, vagy Ganesha Puja? Azt mondtam neki, nevezzük Guru Pujának. Később megkérdezte, sokkal később, mikor Indiába utaztam, hogy miért nem ünnepeljük itt a Karácsonyi Puját is? 

A mai egy nagyon fontos nap, […]