Navaratri Puja Loutraki, Sportcamp (Greece)

Navaratri Puja. 2001. október 21. Delphi (Görögország) Azért gyűltünk ma itt össze, hogy megtartsuk a Devi Puját. Ezt a Puját már sokszor megtartották, amikor a Dévák felkérték az Istennőt, hogy mentse meg őket a gonosz erők uralmától. Ma én is hasonlóan érzek, hogy egy különleges és furcsa helyzet szorításában vagyunk. Vannak emberek, akik maguk az ördögök és megbabonáznak más embereket, akik úgy viselkednek, ahogyan sohasem lett volna szabad. De ők nem tudják, hogy mindennek van egy határa. Most elérkezett az idő, amikor az összes jó ember, különösen a sahaja jógik, minden elméjükkel azon kell dolgozniuk, hogy elpusztítsák ezeket a szörnyű személyeket, miként annak idején Mahishasurát is. Régen ez nem volt nehéz, mert az ördögök úgy is néztek ki, mint az ördögök, fel lehetett ismerni őket, és az egész viselkedésük is azt mutatta, hogy ördögök. Miért csinálták ezt, Miért voltak kegyetlenek? Azért mert ezek az úgynevezett „emberek” – de nem azok – valójában ördögök, és mindig tenni akarnak valamit, amivel elpusztíthatják az emberi fajt, a jó emberekkel együtt. Teljesen egyértelmű, hogy eljött az ideje, hogy elpusztítsák ezeket az ördögi lényeket. Soha nem tudnék az iszlám ellen lenni, és soha nem kritizálnám Mohammed Saab-ot. Ő kétségtelenül isteni származású volt, és isteni munkát próbált véghezvinni. De ezen isteni munka fölé kerekedtek ostoba emberek, akik elfogadták ezeket az ördögi embereket. Meg lesztek lepődve, ha megtudjátok, hogy az iszlámon belül 74 irányzat van, akik azt mondják, hogy egy vallást követnek, de ez nem így van. Közülük néhányan igazán gonosz emberek, és magukat Devbandhi-nak hívják, ami Read More …

Navaratri Pudzsa Campus, Cabella Ligure (Italy)

Navaratri Pudzsa, Cabella Ligure, Olaszország 1992. szeptember 27. Ma van a Navaratri első napja. És amikor észrevettem, hogy esik az eső, és mindenféle problémák merülnek föl, és Visnumaja bizonyos dolgokat sugall, megvizsgáltam a naptárt, és meg fogtok lepődni: a naptárban az áll, hogy háromnegyed hatig nem kedvező, nem kedvező az idő. Csak háromnegyed hat után kezdődik a megfelelő idő; képzeljétek csak el, hogyan lett helyesen kiszámítva, hogy háromnegyed hatkor kell kezdenünk ezt a pudzsát, háromnegyed hat után. Tehát a Navaratri első napja ekkor kezdődik Olaszországban, vagyis Európában, háromnegyed hat után. Meg kell tehát értenünk, hogy a Csajtanja dolgoz ki mindent, és hogy Ő sugallja a dolgok helyes menetét, mert Én egyáltalán nem láttam – ahogy ti mondjátok – a ’tithi’-t (kedvező idő), hanem csak megéreztem, és mondtam, hogy este tartsuk. És amikor ezt mondtam, így szóltam: „Nézzük meg a naptárt!” és ott volt benne. Nagyon sok dolog van, amit észre kell vennünk, így mindent, ami feltárul előttetek, meg tudtok erősíteni. Például, régebben elmondtam nektek, hogy a Muladhára csakra szénből van, szénatomból, és ha balról jobbra nézzük – jobbról balra nézzük, a bal oldalon nem látunk mást, mint egy szvasztikát. Amikor pedig balról jobbra nézzük, az Omkarát látjuk; és amikor alulról fölfelé nézzük, az alfát és az omegát látjuk. Tudjátok, hogy Krisztus azt mondta: „Én vagyok az Alfa és az Omega”. Vagyis a szvasztika Omkarává lesz, és így Krisztussá is lesz. Tisztán láthatjátok. Van egy gyönyörű képünk erről, egy felvételen, és szerettem volna, hogy mindannyian láthassátok, de nem tudom, hogyan tudjuk Read More …

Ünnepség a Navaratri 7. napján, „Kundalini és Kalki Shakti” Mumbai (India)

Ünnepség a Navaratri 7. napján, „Kundalini és Kalki Shakti” Mumbai (India), 1979. szeptember 28. A mai napon angolul beszélek hozzátok, ahogy kértétek. Talán holnap is ezt a nyelvet kell majd használnunk.  A mai téma a Kundalini és Kalki közötti kapcsolat. A ’kalki’ szó tulajdonképpen a ’nishkalanka’ szó rövidítése. A ’nishkalanka’ jelentése megegyezik a nevem jelentésével, ami azt jelenti, hogy ’nirmala’ – makulátlan tiszta. Valami, ami makulátlanul tiszta, az ’nishkalanka’, nincs rajta folt.  Ezt az inkarnációt több Puranában leírták – egy fehér lovon fog eljönni a Földre, Sambhalpur falujába. Sambhalpur. Érdekes, hogy az emberek mennyire szó szerint vesznek mindent. A ‘sambhala’ jelentése: a ‘bhala’ a homlok, a ‘sambhal’ azt jelenti, hogy abban a szakaszban. Ez azt jelenti, hogy Kalki a ‘bhala’ szintjén helyezkedik el. A ‘bhala’ a homlokot jelenti. Itt fog megszületni. Ez a valódi jelentése Sambhalpurnak.  Jézus Krisztus és Mahavishnu pusztító inkarnációja – akit Kalkinak hívnak – között, az emberek kaptak valamennyi időt, hogy jó útra térjenek, hogy beléphessenek Isten Országába. Ezt nevezik a Bibliában Utolsó Ítéletnek. Mindannyian meg lesztek ítélve ezen a Földön.  A világ népessége, azt mondják, elérte a maximumot, mivel mindazok, gyakorlatilag mindenki, aki törekedett arra, hogy bejusson Isten Királyságába, megszületett a modern időkben, vagy hamarosan meg fog születni.  Ez a legfontosabb idő, mert a Sahaja Jóga az Utolsó Ítélet. Fantasztikus ezt hallani, de ez tény és ez az igazság. Bár megértitek, hogy az Anya szeretete nagyon könnyűvé teszi az önmegvalósulás elérését, és az Utolsó Ítélet története, amely olyan borzalmas élménynek tűnik, gyönyörűvé vált, rendkívül kíméletessé és Read More …