Guru Puja, Cabella Ligure (Olaszország), 2003. július 13

A mai puja egy nagyon fontos puja számomra, mert hirtelen azt látom, hogy a lányunokám nincs itt, és ez nagyon felzaklatott. Nézzetek Rám, az Adi Shakti lennék, akkor miért kellene, hogy ennyire zavarjon az, hogy az unokám nincs itt. Ez csak az emberi természet része, és ráébredtem, ezzel mindannyian rendelkezünk. 

Ha van valamilyen felelősségünk, és azt nem tudjuk gyakorolni, megzavarja a lelki nyugalmunkat. Hála Istennek nagyon kevés gyerek van itt, többségük már elment. De mi mindnyájan gyerekek vagyunk – ahogyan aggódunk, ahogyan nyugtalankodunk. Szeretném, ha ma mindannyian azt mondanátok, hogy ez egy új év kezdete, és ebben az új évben indítványozzunk valami újat önmagunkkal kapcsolatban. Ez az indítvány nagyon nehezen értelmezhető az emberek számára, az, hogy senkiért sem vagyunk felelősek! Önmagunk vagyunk és önmagunkkal (a Lelkünkkel) élünk. Ez nagyon nehéz.

Természetesen azok, akiknek nincsenek gyermekeik, ilyen értelemben nagyon boldog emberek. De azok, akiknek van, akiknek bizonyos felelősségeik és kötelezettségeik vannak ők még mindig a levegőben lógnak, róluk azt kell mondanom, hogy még a Sahaja Jóga közelében sincsenek. A legnagyobb felelősségünk önmagunk. Ismerni önmagunkat és önmagunkra támaszkodni. Ez most egy nagyon nagy felelősség, mert most, hogy fontos feladataink lehetnek, és úgy érezhetjük, hogy elveszünk benne. Kérlek benneteket, hogy próbáljatok meg emlékezni arra, hogy jusson eszetekbe a Lelketek/önmagatok. Tudnotok kell, hogy ti vagytok ott! Ezt az üzenetet akartam nektek átadni, remélem, át fogjátok gondolni.

Isten áldjon meg benneteket.